2015. szeptember 9., szerda

régóta...

két hónapja nem volt normálisan időm ide bármit is pötyögni. meg úgy annyira kedvem se. hosszúnak tűnt ez a két hónap, mégis már itt a szeptember és immár másodéves vagyok az egyetemen. nagyon furcsa, hiszen alig lett vége a közép sulinak és még csak most volt a gólyatábor. ijesztő gyorsasággal repült el egy év. hjajj... 
a nyár főleg munkával telt, és azzal hogy angol külön tanárhoz jártam, hogy megcsinálhassam most, a hónap végén a nyelvvizsgát. a munkát... hát finoman szólva, nem szerettem, nem maga a meló miatt, sőt az nem volt túl megerőltető, de a főnök... sok mindentől elveheti az ember kedvét. az angol kapcsán sokkal pozitívabban alakultak a dolgok. végre úgy érzem, sikerült feloldani a blokkot, ami eddig bennem volt, és így már meg is merek szólalni angolul. ez mindenképpen óriási siker, így egy évtizednyi szenvedős tanulás után. #fingercrossforexam
Kittivel és Bogival szerencsére sikerült mindig találkozni. fogalmam sincs mit kezdenék akkor, ha ők nem lettek volna az elmúlt időszakban vagy nem lennének most. azt hiszem, egyikünknek sem egyszerű, de egymásra mindig számíthatunk, és nekem ez a legfontosabb. tartottunk is egy jó kis nyárbúcsúztatós, három napos, csajos előhétvégét, ami egészen fantasztikusan alakult. voltunk bulizni, szokás szerint főztünk, vásároltunk. néha úgy érzem, jó lenne, ha csak annyira jól menne mindannyiunk, hogy kifizessünk egy albérletet, és összeköltözhessünk. talán egyszer sikerül majd ez is. #foreverandever
aztán ott van az én drága szaktársam, és legújabb barátném, akit nagyon könnyű volt megkedvelni a hajnali beutazásokon, amikor végigbeszélte az utat. néha szinte már nehéz szóhoz jutni mellette, de nagyon szórakoztató lány. azt hiszem, már hiányozna is, ha nem lenne ott. #newfriend
és hát... nem tudom, írjak-e már most egyáltalán Róla, nem akarok semmit elkiabálni, de nem is nagyon bírom ki, hogy ne, mert az elmúlt egy hétben úgy érzem mintha kicseréltek volna. a csajos, nyárbúcsúztatós bulizás közben belefutottam egy srácba. talán rá vártam eddig, talán nem, nem tudom, csak azt, hogy szeretném, ha jól alakulna, ami elkezdődött. #onlythefutureknows

2015. július 1., szerda

első év...

igen, ma már hivatalosan is azt mondhatom, hogy az egyetem első évét sikeresen, bukás nélkül, lezártam. ez egyrészt elképesztően jó érzés, és bár úgy érzem nagyon pörgök most, tudom, kell egy kis pihenés, és nagyon örülök, hogy két hónap van előttem, amikor nem kell az egyetemre fókuszálni. és ez másrészről elképesztő - nem az, hogy sikerült az első év, ez a minimum volt -, az elképesztő az, hogy milyen iszonyatosan gyorsan elszállt ez az idő. és ez, hogy így elment egy teljes év, igazából csak most tűnt fel, most amikor újra nyár van. 
egyébként imádtam! minden percét ennek az egy évnek, még ha iszonyatosan fárasztó is volt néha napján. mióta elkezdődött tudom, hogy itt a helyem, hogy jó választás volt, ennek pedig nagyon örülök. a szakról többen elmentek, vagy egyetemet vagy szakot is váltottak, én viszont 100%-ig biztos vagyok még most is a dolgomban. bevallom, amikor felvettek, még nem hittem ilyen stabilan a magyarban, mint további életút számomra. viszont most nem cserélném el! 
az az igazság, hogy nem vagyok sok dologgal kibékülve mostanában, rengeteg dolgot kell helyretennem még az új szemeszter előtt, hogy ne vigye el az időmet a "tanulás", és úgy érzem nincs elég abból az időből, amire annyira szükségem lenne, már most sem. de most itt a nyár, szóval próbálok arra koncentrálni, hogy végre szusszanjak egyet az eddigi hajtás után. mellette meg összeszedni magamat és végre befejezni a nyelvvizsgámat, és dolgozni. a fő célok megvannak, reményeim szerint pedig nem csak ezeket fogom tudni teljesíteni.

2015. június 5., péntek

this summer's gonna hurt like motherfucker...

i'm ripping off that bandage
'cause i just can't stand it

has to have it all
chases every star
she's so popular

this summer's gonna hurt like a motherfucker.
fucker.
this summer's gonna hurt like a motherfucker.
fucker.


2015. június 2., kedd

csend...

rég írtam ide... nagyon. de azt hiszem, leginkább azért, mert elég eseménytelenül telt el ez a hónap. valójában egyetlen alkalmat leszámítva, amikor a barátaim átjöttek és tartottunk egy éjszakába nyúló beszélgetést, semmi lényeges nem történt. nem igazán tudom miért, de úgy érzem kicsit megrekedtem most. lehet csak elfáradtam szellemileg, a legtöbb időm tanulásra megy el így a vizsgaidőszakban, ami... hát nem a legjobb foglalatosság. bevallom, leginkább az hiányzik, hogy néha valakihez odabújhassak. azt hiszem, a magányosság érzése is közrejátszik, hogy nem igazán van kedvem semmihez sem. csak úgy... vagyok. valójában ez nem pozitív, egyáltalán nem az. régebben élveztem az egyedüllétet, most viszont sírógörcs fog el, ha erre gondolok. talán túl sokat gondolok erre. félek, hogy ettől kijöhet rajtam a pánikroham, mert azt az érzést senkinek nem kívánom. szeretném, ha megváltozna ez az állapot. szeretném, ha elmúlna ez az érzés. fogalmam nincs mit kéne kezdenem magammal, hogy változzon valami...

2015. május 2., szombat

i'm an albatraoz...

yeah, Lorry was a witch
yeah, a sneaky little bitch
so fuck that little mouse
'cause i'm an albatraoz


2015. április 14., kedd

walk...

gotta slow up, gotta shake this high
gotta take a minute just to ease my mind
'cause if i don't walk then i'll get caught out
and i'll be falling all the way down

turnin' my head, shutin' my eyes
doesn't even matter if i'm wrong or right
'cause if i don't walk i'll keep myself around
and i'll be falling all the way down

won't get caught in the old fly trap
run away, run away, never come back
no way i'm going down like that
no, no, run away, run away


2015. április 11., szombat

a magyar költészet napja...

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat,
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőriz ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent -- 
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.


/Weöres Sándor/