bevallom, világ életemben imádtam vásárolni. nem a pénzt elkölteni szeretem, hanem valami újat beszerezni. lehet ez ruha, cipő, táska, kozmetikum, kiegészítő, könyv, füzet, technikai kütyü... nagyjából bármi, és ez engem valahol megnyugtat. fura, de főleg egyedül szeretek vásárolgatni, úgy mint ma, mert akkor nem kell igazodnom senkihez, annyit és úgy nézelődök amennyi jól esik, és akár csak úgy bolyongani is szeretek. persze ma nem kóboroltam butikról butikra, sőt meglehetősen célirányosan mentem A és B üzletbe, majd indultam haza a plázából, de ez nem változtatott azon, hogy kikapcsoltam végre. nem tudom miért van ilyen hatással rám a vásárlás, de ilyenkor - főleg, ha van miből is - egyszerűen elvesztem azt a biztos valóságtudatomat, ami egyébként a mindennapokban nagyon hasznos, és legalább annyira fárasztó is. ez az időleges veszteség pedig cseppet sem ijesztő, sokkal inkább felszabadító: olyan, mint amikor kimegy a görcs az ember vállaiból.
most van egy rakás új cuccom, főként kozmetikumok és néhány új ruha. persze ennek a vásárlásnak az apropója a Glamour-napok, mert hát a kedvezményeket legalább évente kétszer mindig ki szoktam használni. emellett amúgy sem igazán járok el "nagytételben" shoppingolni, szóval tavaszra és őszre mindig gyűjtögetek, hogy mehessek. és most is olyan jó volt. szükségem volt erre a pár órára, nyugiban, csak magamra figyelve, és csak olyan dolgokat keresgélni, amire nekem van szükségem.