fájdalom...

"hetek óta megtorpanok, ha szerelmespárokat látok az utcán. csak bámulom a végtelennek tetsző csókjaikat, szenvedélyes veszekedéseiket, nézem a láthatatlan köteléket, mely ott feszül rajtuk, idegeik között. nézem őket, és bölcs mosollyal elhallgatom a vérembe szivárgó fájdalmat..." :'(

i don't care...

i don't care what you think, 

as long as it's about me,
the best of us can find happiness
in misery! 

harry potter...

sok mindenből ki lehet nőni, vagy adott helyzetekben túl lehet nőni dolgokon és embereken, de túllépni egy olyan dolgon, amin egészen konkrétan felnőttünk, nem hiszem, hogy lehetséges. ilyen nekem - és ha jól sejtem még jó pár embernek a világban -, a Harry Potter sorozat, amit másodikos koromtól kezdve olvastam, elsősként kezdtem megnézni az első részeket filmen. mai napig emlékszem arra, hogy egészen addig, míg nem láttam a filmeket kicsiként, akkor még VHS-en, nem is érdekelt, és messzire ellöktem mindig magamtól a témát. ma már tudom, hogy butaság volt. nem is azért, mert annyira szerettem volna a főszereplőt, sőt, a mellékszereplők (mint Piton *-*, Draco, Sirius) sokkalta fontosabbak lettek számomra. ennek ellenére, a gyerekkoromat jelenti ez a történet, és őszintén bevallom, rossz volt olvasni az utolsó pár oldalt a 7. könyvnél, és rossz volt végignézni a két részes film legvégét, és igenis hullott pár csepp könnyem is. aki hasonlóan rajong a sorozatért, mint én, az ugyanígy érzett, és nehezen fogadta el a tényt: valóban vége lett... 

valójában azért írtam most ezt a bejegyzést, mert a hosszú hétvégém egy része arra ment el, hogy HP-maratont tartottam itthon, és végignéztem most már mind a hét részt teljes hosszában. el kell ismernem, hogy eddig rengetegszer láttam már a filmeket, és azt is, hogy van, aminek végig tudom a szövegét :'D de nem hiszem, hogy ez akkor bűn lenne. mindenesetre jó néha így nosztalgiázni :')

a divat mondja meg, ki is vagy?

„A divat változik, a stílus örök.” – Coco Chanel

Nem hinném, hogy éppen normális dolog, ha valaki függ a divattól. Nyilvánvalóan öltözzön sikkesen, mégis kényelmesen, hogy jól érezhesse magát, de ha belegondolunk, egy egyszerű butikban is lehet kincsekre lelni. Nem csupán a méreg drága, kifutóról jövő darabok léteznek. Személyes véleményem szerint, a ma divatnak nevezett valami, inkább csak gúnyolódás, ugyanis ha ránézünk egy-egy olyan ruhára, amelyet egy híres tervező dobott ki, láthatjuk, hogy akár mi is össze tudnánk varrni magunknak, ha leülnék pár órára a varrógép mellé. Ráadásul mindezt tized annyiból kihoznánk, mint amennyi az eredeti ára lenne. Szóval én egyértelműen annak a pártján állok, hogy olcsóbból jobbat is ki lehet hozni.
Emellett azért is gondolom, hogy spórolva is lehet öltözködni nagyon is divatosan, mert ha körbenézünk, akkor megláthatjuk, hogy valójában az összes olyan nő és férfi – legyen fiatalabb vagy idősebb –, aki görcsösen követi az aktuális trendeket, mind egyforma, nincsen valódi, egyedi stílusuk. Ez pedig, szerintem, a mai társadalmunk bukásához vezet előbb vagy utóbb, hiszen ha kiveszik az emberekből a kreativitás és az önállóság, gyakorlatilag el fog tűnni a változatosság varázsa is. Vegyük például a kabátot, a most nagyon menőnek számít a ballonkabát, főként szövetből, s első sorban katonás szabással. Nem állítanám, hogy nekem nem tetszenek, mert akkor hazudnék, de nem véletlenül nem vettem végül is. Összességében én nagyobbra értékelem, ha valaki inkább feldobja valami extrával, különlegessel a már meglévő holmijait, mintsem megvegye a sokadik egyen ruhát, ezzel beleolvadva a tömegbe.

Ez a bejegyzés a TeszVesz blogger versenyén indul:
www.teszvesz.hu/bloggerverseny
Jelentkezz Te is!

ééééééés...

végre eljött ez a nap is :D ma délután jönnek a haverok, egy hatalmas partit csapni nálam, mert 17 éves lettem hétfőn :D mindenki készüljön fel, lehet csak romok maradnak :"D <3

várakozás...

igen, már csak pár nap, és végre megünnepelhetem méltó módon a szülinapomat a barátaimmal. elképesztő, hogy mennyire várom már, és ahogy elnézem a többiek is, szóval bízom benne, hogy valóban jó lesz :D 

legyen már csütörtök!! :"D >< 

keserűség...

egy-két ember el sem tudja képzelni, milyen pokoli érzés, azt hallani egy olyan embertől, aki számomra a legfontosabb, hogy szinte nevetne halna meg, és élvezné is. félelmetes szembesülni ilyesmivel. 

tudom, mennyien azt mondják most magukban, hogy ha nem kell neki az élete, akkor haljon csak meg. de ez... ez nem ilyen egyszerű. nem tudnám én magam sem megmagyarázni, hogy miért nem, csak egyszerűen nem az. 

át kellett már élnem, ahogy olyan ember távozik mellőlem, akit mindennél fontosabbnak tartottam. ő volt a nagypapám... :') hiába van úgy, hogy az ember a szüleihez ragaszkodik a legjobban, mégis előfordul, hogy valaki vagy valakik fontosabbak lesznek, saját tapasztalatból tudom, hogy ez így van. a papám, pont ilyen személy volt nekem. az elvesztése pedig gyógyíthatatlan sebet hagyott bennem. talán nem látszik, hogy mennyire fáj, de az a 11 év megtanított, hogy rejtsem el ezt a hatalmas vérző sebet. 

sosem gondoltam volna, hogy lesz még egy ilyen ember az életemben, aki ennyire közel fog hozzám állni. de mégis van. a legfontosabb ember a számomra a barátnőm. és akárki akármennyire ítéli el, gyűlöli meg, én mindennél jobban szeretem. fene tudja miért, amikor egy kicsit nagyon is őrült, szinte már ijesztő néha, de talán éppen ezért szerettem meg, mert ennyire furcsa. akárki akármit mondd, belőle nincs még egy, nem lehet pótolni, nem képes senki arra, hogy eltüntesse. azt hiszem, hatalmas szerencsém van, amiért éppen vele találtam magam szembe, gyakorlatilag egy éve, és hogy elviseli a ragaszkodásomat. amit nem tud, vagy nem akar elképzelni az az, hogy mennyire gyilkos érzés, éppen tőle hallani olyan dolgokat, melyektől meghasad a szívem, és kizárólag azt tudom kérdezni, hogy mégis miért? 

nem tudom elmagyarázni senkinek, milyen a kapcsolatom vele, és mit érzek vele kapcsolatban, mert túl bonyolult, túlságosan összetett, sőt én magam sem értem. egyetlen dolgot tudok: hogy véges az a határidő, amit még kibír anélkül, hogy valami hatalmas butaságot csináljon, és azzal nem csak saját magában tegyen kárt, hanem bennem is. 

a nagypapám elvesztését túléltem, mert akkor még kicsi voltam ahhoz, hogy felmérhessek bizonyos dolgokat. elvesztettem egy nagyon fontos embert. most van szerencsém még egy ilyen fontos emberhez! most viszont tudom, hogy azt már nem lennék képes feldolgozni és túlélni. abba egyszerűen belepusztulnék... :'(