már télen sem voltam oda a gondolatért, hogy több centi hónap kell majd mászkálnom, mert hideg, és amikor elolvad, sáros latyak marad utána. de idén az időjárás ezt megkoronázta, mintha csak kiröhögte volna az embereket, amiért azt hittük, hogy egy enyhébb téllel megúsztuk. most már húsvét van, és még mindig van hó. nem hiszem, hogy ez teljesen normális így, mert egy szál tulipán, nárcisz vagy jácint sincs sehol, holott ilyenkor már legalább bimbózni szoktak. most pedig örülök, hogy ma véletlenül egy órára kisütött a nap, és még mindig téli kabátban járok, pedig már nagyon szeretnék egy pulcsival és a farmerkabátomban mászkálni, napszemüvegben. talán majd júniusban már ez is meg fog történni.
2013. március 31., vasárnap
2013. március 22., péntek
Edith Piaf...
kevés dolog van, ami ténylegesen meg tudja nyugtatni a lelkemet. mivel nincs pasim, még csak jelölt sem, így a "nyugalmat" nem tudom személyhez kötni (vagyis inkább nem akarom... de ez most mindegy). viszont vannak zeneszámok, amik segítenek a kikapcsolásban. van, amelyik electro, van, ami metál, van, ami indie és van, ami Edith Piaf. rajongok azért a hangért. gyönyörű! azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy még hallgathatom ezeket, mert lassacskán elvesznek az ilyen értékes dolgok az újabb generációk között.
és ma különösen jó kedvvel jöttem haza a suliból, pedig egy aránylag szar hetet tudhattam magam mögött, ugyanis ma egy régi óbudais diák visszajött az iskolába, és Piaf dalokat énekelt (és egyéb francia számokat). igaz, gyakorlatilag semmit nem értek belőlük, ma sem értettem semmit, énekelni sem tudom őket, de a hangulata így is megragad mindegyiknek. és ezért volt jó kedvem. Edith Piaf tudott valamit és minden egyes számától megszáll az a bizonyos "lelki béke" és mellette a vidámság. és ezt nagyon szeretem. leginkább a Je ne regrette rien bűvöl el. hihetetlenül jó volt hallani egy ilyen lassú és fárasztó hét után ezt is. azóta is hallgatom, folyamatosan, hogy elűzze a rossz kedvem.
2013. március 18., hétfő
öltözködés...
az egész ott kezdődött, hogy tesiórára át kellett öltöznünk. igen ám, de a barátnőim és én nem az öltözőben tettük ezt - elkerülve a tumultust és a nyomorgást -, hanem a termünkben. eddig is volt már rá precedens, és nem volt semmi gond, na de most! a nagy öltözködés kellős közepén egyik kedves fiú osztálytársam besétált a terembe, rajtam pedig se póló, se melltartó. persze nem látszott semmi, úgyhogy semmi sem történt végül is. a srác nem is törődve a helyzettel rám nézett, majd elintézte a dolgát és kisétált. lehet, hogy ez valaki szerint ciki vagy kínos, de én csak jót röhögtem az egészen, és most is csak nevetek, mert szerintem igenis vicces volt :D
persze a srác ezt még fokozta, amikor óra után elköszönt mindenkitől, majd külön tőlem is. és én megint csak nevettem. azt hiszem, így a jó, hogy ő is lazán kezelte, meg én is. végül is nem történt semmi. ha pedig akarja utalgasson csak rá, legalább megint nevethetek.
2013. március 15., péntek
dorian gray...
aaaaahhw. aaaaaaaaaahhhw. aaaaaaaahhw. *-* erre nincsenek szavak. *-* csodálatos, elképesztő, brutális. imádtam. *-* és nem is Dorian karaktere az igazán fantasztikus, hanem Lord Henry Wotton-é, aki megrontja az ember lelkét, akár tudatosan akarja, akár nem. az olvasó lelkét is megrontja, és mi magunk is elhisszük mindazt, amit Dorian is elhisz. minden szót, melyek rettenetesek, világosak, élők és kegyetlenek! *-*
és egy adag idézet, amik egy életre megragadtak bennem:
"Mert befolyásolni valakit annyi, mint odaadni neki tulajdon lelkünket."
"Az élet mely valaha megteremtette lelkét, elrontja majd a testét. Iszonyatos lesz, visszataszító lesz, ijedelmes lesz."
"A modern élet egyetlen festői eleme a bűn."
"A zene rázta föl őt így. Gyakran megbolygatta a zene. De a zene nem tagolt beszéd. Az nem új világ, inkább másik zűrzavart teremt bennünk. Ezek szavak voltak! Puszta szavak! Milyen rettenetesek voltak! Milyen világosak, milyen élők, milyen kegyetlenek! Nem lehetett elmenekülni előlük. És milyen finom varázslat lakozott bennük! Úgy tetszett, tömör formát tudnak adni alaktalan dolgoknak, és külön muzsikájuk van, mint a hegedűnek és a lantnak. Puszta szavak! Van-e más valami oly kézzelfogható, mint a szavak?"
"Mindennel tudok rokonszenvezni, csak a szenvedéssel nem. [...] Van valami rettenetes betegség abban, hogy a modern kor szereti a fájdalmat, szeressük a színt, a szépséget, az életörömöt."
"Belevetíteni lelkünket egy kecses formában, és otthagyni egy pillanatig, hallani, amint szellemes megjegyzéseink visszhangot vernek, a szenvedély és az ifjúság kísérőzenéjével átömleszteni vérmérsékletünket másba, mintha finom folyadék vagy különös illatszer volna: micsoda igazi öröm, mely megmaradt számunkra korlátolt és közönséges korunkban, mely gyönyörében durván testi, vágyában pedig durván alantas..."
"Csak a szent dolgokat érdekes megérinteni."
"Ha valaki szeret valakit, mindig azzal kezdi, hogy önmagát csalja meg, s azzal végzi, hogy másokat csal meg."
"Természete kibomlott, mint a virág, skarlátosan lángoló szirmokat termett. Titkos rejtekhelyéről előkúszott a lelke, és a Vágy eléje sietett, hogy találkozzon vele."
"- Folyton jó tanácsokat ad.
- Az emberek szeretnek olyasmit adni, amire nekik maguknak van a legnagyobb szükségük. Ezt nevezem én az igazi nagylelkűségnek."
"A nők támadással védekeznek, aminthogy hirtelen és különös megoldásokkal támadnak."
"Mindig van valami nevetséges azok szenvedésében, akiket már nem szeretünk."
"A jó elhatározásokban mindig van valami végzetes - az, hogy későn fogamzanak meg."
"Az önvádban van valami fényűzés. Ha önmagunkat korholjuk, úgy érezzük, senki másnak nincs joga korholni bennünket."
"A gyónás oldoz fel bennünket, nem a pap."
"A jó elhatározások hiábavaló kísérletek, hogy szembeszálljunk a tudományos törvényekkel. Eredetük puszta hiúság, eredményük semmi. Olykor-olykor érdes és meddő érzéseket sugallnak, melyeknek egy hétig van némi varázsuk. Csak ennyit lehet róluk mondani."
"Föl kell szívnunk az élet színét, de sohase szabad visszaemlékezni a részletekre. A részletek mindig közönségesek."
"A múlt egyetlen varázsa az, hogy múlt."
"/Bár bűnöd, mint a skarlát, én fehérre mosom, mint a hó./"
"Vannak bűnök, melyek varázsa inkább rájuk való emlékezésben rejlik, mint elkövetésükben, különös diadalok, melyek inkább a büszkeséget elégítik ki, mint a szenvedélyt, az értelemnek fölpezsdítő gyönyörérzést adnak, nagyobbat, mint bármely öröm szerez vagy szerezhet az érzékeknek."
"Talán sohasem vagyunk annyira természetesek, mint mikor szerepet játszunk."
"/Meggyógyítani az érzékeket a lélekkel és a lelket az érzékekkel./ Igen, ez volt a titkok titka. Ő gyakran megpróbálta, és most is majd megpróbálja. Vannak itt ópiumbarlangok, hol feledést lehet vásárolni, förtelmes odúk, hol a régi bűnök emlékét eltünteti az új bűnök őrülete."
"Az életünk sokkal rövidebb, semhogy vállunkra vegyük mások bűneinek terhét. Mindenki a maga életét éli, és maga fizet érte. Csak az a szomorú, hogy gyakran fizetünk egyetlen hibáért. Igen, mindig újra és újra kell fizetnünk érte. A Sors az emberek adósságait sohase törli ki végképp üzleti könyveiből."
"Vannak pillanatok, mikor a bűnös szenvedély vagy az, amit a világ annak nevez, annyira eluralkodik természetünkön, hogy testük minden rostját, agyuk minden sejtjét szörnyű vágyak ösztökélik."
"A név pedig minden."
"- És mi a művészet?
- Betegség.
- A szerelem?
- Káprázat.
- A vallás?
- Divatos pótszer, a hit helyett."
"Minden siker, melyet elérünk, új ellenségeket szerez. Aki népszerű akar lenni, az legyen középszerű."
"Az élet, melyet élünk, zűrzavaros, de a képzeletünkben van valami rettenetesen logikus. A képzelet uszítja a bűn nyomába a lelkiismeret-furdalást. A képzelet műveli, hogy minden gonosztettnek hordania kell megfogant, torz vemhét. A tények közönséges világában a rosszat nem büntetik, a jót nem jutalmazzák. Erőseké a siker, gyengéké a kurdarc."
"A világon csak egy borzasztó dolog van, és az az unalom. Ez az egyetlen bűn, melyre nincs bocsánat."
"A civilizációt egyáltalán nem oly könnyű megszerezni. Csak két módon juthatunk hozzá. Az egyik mód, hogy műveltek vagyunk, a másik, hogy romlottak vagyunk. A vidékiek nem lehetnek se műveltek, se romlottak, tehát begyöpösödnek."
"Nem szabad olyasmit tennünk, amiről nem beszélhetünk vacsora után."
és a filmből kettő, ami évek óta kedvencem, azonban a könyvben nem volt ennyire hatásosan megfogalmazva:
"A kéjben nincs semmi szégyellnivaló, az ember boldog akar lenni, de a világ jónak akarja látni. Ám aki jó, az ritkán boldog, de aki boldog, az mindig jó."
"A dohány tökéletes gyönyör. Kifinomult és kielégítetlenül hagy."
2013. március 13., szerda
i'm fucking 18...
a hét első két napja nagyon jó volt, köszönhetően a barátnőimnek. hétfőn reggel kaptam egy tortát Kittitől és Bogitól, előre, ami önmagában is nagyon jó volt, de azt hiszem, a legjobb az volt a legviccesebb az egészben, hogy Boginak sikerült "varázsgyertyát" vennie. akkor tűnt fel, hogy valami nagyon nem jó, amikor a harmadik elfújás után is újra visszagyulladtak a szálak. egy életre meg fog maradni ez, mert amikor már hárman próbáljuk elfújni a gyertyákat, de azok nem hogy elalszanak, hanem egy szikrától újfent lángra kapnak :D
kedden, ami már a valódi szülinapom volt, minden osztálytársam felköszöntött (Bendegúztól még csokit is kaptam ^^) és Virágtól is kaptam ajándékot, egy hosszú és beteg "avatóbeszéddel" együtt. nem is a barátnőm lenne, ha nem így köszöntött volna fel, az Operaház előtt. megjegyezném, hogy életem legrosszabb színházát kellett végigülnöm a születésnapomon, és soha többé nem akarom hallani a Bánk bánt, semmilyen formában, sehol.
mindenesetre köszönöm a barátnőimnek ezt a két napot, amiért figyelnek rám és velem együtt ünnepeltek! szeretlek titeket! <3
2013. március 10., vasárnap
te...
legszívesebben elmondanám, mennyire fontos vagy nekem, de nem tehetem meg. nem szabad. egyrészt azért, mert neked van barátnőd, nekem pedig hatalmas csalódás lenne. érzem. tudom. ezért csak csendben szenvedek, ha azt látom, fogod a kezét, vagy megállóban megcsókolod. megreped a szívem... lassan és módszeresen törik apró darabkákra ilyenkor a lelkem, és legszívesebben sírva rohannék el messzire, csak hogy ne lássalak vele. és tudod mi az egészben a legbosszantóbb? hogy fogalmam sincs, miért vonzódom ennyire hozzád, hogy miért estem beléd, hiszen csak ritkán beszélgetünk, keveset, általános dolgokról. de már az első találkozásunkkor tudtam, hogy szeretlek, még ha nem is mondtam ki hangosan. tulajdonképpen ez vicces. te megkérdeztél egyszer, hogy van-e valaki, aki tetszik és én letagadtam, te voltál az egyetlen olyan ember, aki gondolkodás nélkül kérdezett meg személyes dolgokról és én elmondtam. meg sem fordult a fejemben, hogy neked hazudnom kéne bármiről is, vagy kitérnem a válaszok elől. csak azt az egyetlen kérdést passzoltam, mert féltem a csalódástól. most is félek, éppen ezért nem vallom be neked szemtől szemben, mennyire szeretlek. és ez nem csak szerelem. nekem szükségem van rád. rád, aki nem is foglalkozik velem igazán. vagy mégis? egyszer azt mondtad, bármikor fordulhatok hozzád, ha van valami bajom. nem tudom mennyire gondoltad komolyan, és ezért még sosem mondtam azt, hogy "kérlek, hallgass meg!". pedig jó lenne, ha elmondhatnék dolgokat, hátha te megértenél. persze, a barátnőim megértenek, és támogatnak, de nyilván te máshogy gondolkodsz, és kegyetlenül megmondanád a véleményed. valójában ezt nagyon is szeretem benned, hogy kimondod, amit gondolsz. érdekes, hogy nekem még sosem "tiportál így a lelkembe". legalábbis én nem éreztem még ezt. a barátnőimet már megbántottad, többször is, és bár meghallgattam a véleményüket rólad, nem változott semmi. mert szeretlek. annyira szeretlek... olyan könnyű lenne, ha én nem ilyen lennék, és te nem lennél olyan messze tőlem. ha csak egy kicsit is hajlandó lennél velem tényleg beszélgetni. mármint beszélgetünk, de mindig rajtam múlik. csak egyetlen egyszer múlna rajtad. boldoggá tennél. azok a semmitmondó kis szívecskék a chatablakban a világot jelentették nekem. mindig. az, hogy szerinted aranyos vagyok. a mosolyod. a figyelmed, amivel mindig megdöbbentesz, mert emlékszel mindenre, amit egyszer mondtam. még a szülinapomra is.
olyan jó lenne elmondani, hogy mennyire fontos vagy nekem, de nem tehetem meg. nem szabad, mert te most boldog vagy azzal a lánnyal, és akármennyire is fáj látnom vele téged, örülök, hogy jól érzed magad. mert megérdemled. csak azt sajnálom, hogy nem velem vagy boldog. pedig bármit megtennék érted. tudom és érzem, veled mindig jó lenne, még akkor is ha sokat veszekednénk. tökéletes lenne. de csak lenne, főleg a jelenlegi helyzetünkben. ezért csak csendben szenvedek, amikor együtt látlak vele, becsukom a szemem, és mosolyogva köszönök neked, s azzal nyugtatom magamat, hogy ennek így kell lennie. mert szeretlek. annyira szeretlek...
2013. március 7., csütörtök
"hízelgő kis fruska"...
nem tudom megállni, hogy ne írjam ezt ide, mert annyira feldobott ezzel a megjegyzésével az a bizonyos Srác. hihetetlen. komolyan az. és én csak vigyorgok, mint valami idióta. képtelen vagyok elhinni. egyszerűen imádom.
2013. március 3., vasárnap
kedvesem...
mert nekem:
nincs most más, csak a kedvesem,
az én kedvesem... ő
bárhol jár,
az úgy jó nekem, az úgy jó nekem, mert
mindig rám talál, az én kedvesem, az én kedvesem
úgy dúdolná:
ez így jó nekem, ez így jó nekem, ez a dal.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)