betegség...

ami azt illeti, utálok beteg lenni, mert mindig csak szenvedés a vége. inkább felkelnék hajnalok hajnalán minden nap, mint hogy a napjaimat azzal töltsem, hogy az orromat törölgetem és köhögök össze-vissza. és akkor még nem is volt említve a tüsszögés, amitől egyenesen hülyét kapok. az egyik legborzalmasabb dolog a világon a megfázás, amit most sikeresen magamba szívtam az elmúlt rövid hétvége során... -.-"

az egyetlen jó benne kizárólag az, hogy mivel az előző szombat munkanappá volt előléptetve, így most a többi szenvedővel szemben, én kipihenhetem magamat szellemileg és fizikailag is egyaránt. ennek azonban ott a hátulütője, pótolnom kell, és persze nem is keveset majd. és így felmerül a kérdés: megéri itthon, megfázással pihizni? 

titanic...

ezerszer láttam már a világ legromantikusabb filmjét, és sok száz ember ugyanígy van vele, azonban megélni valami ilyen óriási dolognak a jubileumát, legyen az valami hatalmas ünnep vagy éppen egy ilyen tragédia, mint a Titanic-é. nem mintha ez változtatna azon, hogy mindig megkönnyezem Jack halálát, Rose keserű történetét. azonban valamiért mégiscsak jelentőségteljes ez a 100-as szám. 

amióta az eszemet tudom, imádtam a történetet, a filmet, és elképeszt, hogy milyen undorító az arisztokrácia. az ember, az ember, legyen akármilyen a származása, akármennyi pénz a zsebében. mégis a társadalmi rétegek elítélése egyre erősebben gyűrűzik be mai világunkba is. a filmben, melyet jó pár évvel ezelőtt James Cameron elkészített, s kasszasiker is lett, ez nagyon is jól látható a legtöbb első osztályon utazó polgáron. 

nyilván mindannyiunkban van egy ilyen elítélés és lenézés, még akkor is, ha nem akarjuk, mert gyakorlatilag megkövetelik, hogy legyen bennünk. a világ mostani képét elég nevetségesnek és szánalmasnak tartom, de egyedül nem tudok semmit sem tenni.

"Az élet nagy ajándék, így nem áll szándékomban elpazarolni. Sosem tudni, ki osztja a következő lapot. Az ember megtanulja elfogadni a sorsát. Minden egyes nap számít."

igen, minden egyes nap számít. lehet, hogy pozitív, lehet, hogy negatív, de ez nem változtat azon, hogy meg kell élnünk mindent ahhoz, hogy tudjuk, min szükséges változtatnunk, mit kell meglépnünk, hogy kijavíthassuk a tegnap hibáit. élnünk kell minden napnak, hogy esélyt kapjunk!

closing time...

closing time,
one last call for alcohol so finished your wiskey or beer,
closing time,
you don't have to go home but you can't stay here.

i know who i want to take me home,
i know who i want to take me home,
i know who i want to take me home,
take me home.

... closing time,
every new beginning comes from some other beginning's end.

színházak éjszakája...

alapvetően nem volt rossz, bár amit mindenképpen kiemelnék, hogy botrányos szervezéssel sikerült csak lebonyolítani. meg merek esküdni rá, hogy körülbelül 200 ember sehová sem jutott be, pedig 13 színház várta a látogatókat. 

fél 6-ra értünk be az Operett színházhoz, ami azt jelentette, hogy két és fél órával korábban voltunk benn, mint ahogy elkezdték osztani a sorszámokat a 20:00-kor kezdődő első programra, ami egy operett és musical maraton volt. nagyon klasszul megszerveztük, hogy akkor mégis mikre megyünk be... fogalmazzunk úgy, hogy a 4-5 programból egyetlen egy lett. 

három órányi sorbaállás után a 21:00 órási programra jutottunk csak be, amit én, egy kissé felháborítónak találok, főleg, hogy a többség, ilyen utolsó alpári parasztot (leginkább idősebbek) bepofátlankodtak a sor elejére. a szervezők pedig körülbelül szartak az egészre. egyszerűen szánalmas és undorító volt az összes. ennek ellenére néhány elénk állót sikeresen visszavertek a barátaim, köztük egy srácot is, aki már csak "pisis fiú" marad meg az emlékezetünkben. mondjuk úgy, hogy jobb kamuval is jöhetett volna. a legszebb azt hiszem mégiscsak az volt, mikor mi már sorszámmal a kezünkben a sor végén találtuk meg ezt az illetőt. nem röhögtünk, egy kicsit sem :"D

végeredményben, azt hiszem, valamiféleképpen kárpótolt az előadás, amire beverekedtük magunkat, újabb egy órával később. Vágó Zsuzsi, Kerényi Miklós Máté, Janza Kata, Kalocsai Zsuzsa, Vadász Dániel, Peller Anna és György Rózsa Sándor előadásában meghallgathattunk pár nagyszerű dalt, és a végén az LGT - Ringasd el magad c. számával búcsúztak, bevonva minket is az éneklésben. ezen mindenképpen jól szórakoztunk. aztán átmásztunk az oktogoni mekibe, ahonnan haza indultunk. anyu bejött értünk, aztán négy emberke haza szállítása után, anyával mi is haza értünk. mindezt olyan hajnal egy környékére kell saccolni. 

összességében nem volt rossz, bár idő közben el lett küldve az anyjába egy nyomoronc "páwa", meg egy üzenet is ment a szervezőknek, hogy ez azért még sem járja.