prózaírás...

"A prózaírás terápia, csak olcsóbb és élvezetesebb, és talán hatékonyabb is annál."

/Alexander Steele/

Igazság szerint nagyon izgatott voltam az utóbbi napokban, mert végre megkaptam azt az írástechnikával foglalkozó könyvet, amit már régóta szerettem volna megszerezni. És most végre meg is van! A fent található idézet a könyvből van kiollózva, a mű szerkesztőjétől.
A Kezdő írók kézikönyvét a Gotham Irodalmi Műhely oktatói és annak dékánja (A. Steele) írta meg és szerkesztette. A könyvben lényegében mindenről szó esik, ami egy jó novella vagy regény megírásához szükséges lehet. A nézőpontoktól kezdve, a formai követelményeken át, egészen a karakterek leírásáig. Ezen felül benne van még R. Carver: "Katedrális" c. novelláját teljes egészében, s példaként hozza fel sok helyen ezt a művet is, azonban a legtöbbször az elmúlt kétszáz év legnagyobb írásai vannak megemlítve. Valószínűleg el is fogok olvasni egy párat ezek közül ennek a tankönyvnek a hatására. 

Ami pedig az idézetet illeti: teljesen igaz. Az írás, legyen az próza-, vagy líra-, esetleg drámaírás, terápia. Lecsillapítja a lelket bármilyen állapotban legyen. Ha dühös, bánatos, szerelmes, akár elkeseredett is lehet az ember, az írás felszabadít mindent, ami elnyomva belül tombol. A múltban engem például kizárólag az írás tartott életben, mert el tudtam szakadni a valóságból, ami számomra pokol volt és szenvedés. Most viszont az a célom, hogy egyszer kiadhassak egy regényt és sikeres író lehessek évekkel később, ebben pedig senki nem állíthat meg.

clublights...

'cause these...

club lights just freezed my eyes

and i can not see at all,

club lights just turn me out

so i'm loosing my control.

'cause these...

flash lights just blind my eyes

and i can't see who's around,

strobe lights just riding my nerves

so i just try to save my mind.

élvezd...

nem kérlek légy enyém örökké,

mégis hozzád szól dalom,

úgysem élhetünk örökké,

egy percig lennék oltalom.

élvezd!

eperfeszt 2012...

összességében hosszú, de élvezhető volt az elmúlt hétvége, ahogy általában élvezhető szokott lenni. bár hozzá kell tennem, hogy nem múlhatott el hiszti, balhé, idegesség, düh és könnyek nélkül. de az utóbbi időben mi múlhat el úgy? az én életemben leginkább semmi...

de lényeg a lényeg, röviden!

pénteken volt a nagy felbolydulás, de ennek ellenére szerintem kihoztuk, amit lehetett. Hooligans koncert *-* csak az a harmincas nő ne lett volna... megismertem két állati jó fej csajszit, meg egy helyes srácot, meg úgy egyébként jó volt inni, táncolni, őrültködni a haverokkal. régen nem éreztem olyan jól magam, mint aznap este, amellett is, hogy olyan düh tombolt bennem, ami nem szabadult fel, csak őrlődött. 

szombaton nagyjából át lett beszélve a vita, mert hát meglepő módon ki balhézott össze a legjobb barátjával? na ki? naná, hogy én -.-" hihetetlen, hogy mostanában állandóan áll a bál, amúgy. de ez van. némiképpen vissza is vágtam, mert igen, azt akartam, hogy fájjon végre neki is egy kicsit. közben persze megsértettem a másik barátnőmet, mert ha már fasírtban vagyok az egyikkel, akkor a másikkal is miért ne?! azt hiszem, ez a nap, rosszabb volt, mint a péntekem, pedig akkor buktam ki. végül is azért ebben is volt valamiféle elégtétel egy számomra egészen undorító csajjal szemben, mert most végre én röhöghettem >:d meg persze zuhogó esőben, hárman, egy ernyő alatt a tűzijáték nézés :'d jó volt ez is, ha nagy vonalakban nézem.

vasárnap meg... mit szépítsek, már nem maradt energiám ledugni az orromat és kedvem sem nagyon volt. itthon pihizéssel, nyűglődéssel és némi unatkozással töltöttem a napomat, de végül is így volt jó ez is.

valószínűleg messze nem volt olyan eseménydús, mint a tavalyi, még csak feleannyira boldog sem, de én jól éreztem magamat, és rájöttem olyan dolgokra, amik eddig kb. kiszúrták a szememet, de nem vettem figyelembe őket. összességében már ezért megérte az egész.

blue jeans...

i will love you till the end of time,

i would wait a million years,

promise you'll remember you're mine,

baby, can you see through the tears?

love you more,

then those bitches before,

say you'll remember, say you'll remember, oh baby,

i will love you till the end of time.

törés...

nem kérdőjelezem meg, hogy valóban szeret, mert ismerem már annyira, hogy tudjam, igazat mondd, amikor - legyen akármilyen állapotban -, tudom, hogy mindig fontos leszek a számára. abban viszont már nem tudok 100%-ig biztos lenni, hogy amikor elrohan előlem és utána szólok, akkor tudatosul-e benne, hogy mit tesz. őszintén? szerintem fogalma sincs, én mit élek át ilyenkor. eszébe sem jut, mennyire bánt, amikor fél órával korábban elmondom neki, mennyire fontos, mennyire féltem és a gondolatba is belepusztulok, hogy elveszíthetem, majd azt látom, fel is fogja, azután azt kapom vissza, hogy eltűnik, de úgy, hogy fogalmam sincs hová lett, és nem veszi fel a nyomorult telefonját sem. akaratlanul is azon kezdek el gondolkodni ilyenkor, hogy mi van, ha többé nem kerül elő, ha óvatlan és elüti egy autó. a tudatomba ilyenkor kúszik be, nagyon is alattomosan, a veszteség gondolata. végül mikor végre előkerül, közli, hogy szerinte jó poén volt és ne legyek már kibukva. azt hiszem, teljesen jogosan vagyok kibukva! főleg mivel nagyon jól tudja mit jelent számomra. 

az pedig, hogy a többiek nem egyszer azt mondják, hülye vagyok, mert hagyom magam ilyen szinten kihasználni... rosszul esik, nem tagadom. alapból nem akarom bevallani magamnak, hogy van valóság alapja. de ilyenkor, amikor így bánik velem, kénytelen-kelletlen, de belátom, valóban igazuk van. és valahol mélyen ezt mindig tudom. viszont nem tudom ellökni, nem vagyok képes arra, hogy azt mondjam "baszd meg", majd sarkon fordulni és otthagyni. néha azt érzem, meg kéne tennem, de ugyanabban a pillanatban eszembe jut, hogy mit mondott. eszembe jut, amikor azt mondta szeret, hogy nem akar elveszteni, hogy olyan vagyok, akárha a testvére lennék. ennek ellenére, mégis mindig megtör... és nem értem, miért teszi.