before i forget...

I am a world before I am a man,
I was a creature before I could stand,
I will remember before I forget,
Before I forget that!

christmas...

idén különösebben nem kellett semmilyen családi nagy banzájon részt venni, amit én kifejezetten értékeltem, mert semmi kedvem nem volt teljes napokat elcseszni valahol, ahelyett, hogy magammal foglalkozzak vagy éppen a haverokkal lógjak. nem mondanám, hogy számítottam valami hatalmas ajándékra, igazság szerint már nagyjából mindent megkaptam előre, mert hiszem mit vegyenek már nekem? egyszerűbb, ha vagy előre kiválasztom és helyben megkapom, vagy ha a pénzt, amit rászántak volna az ajándékra azt egyből a kezembe nyomják. utóbbinak nagy előnye, hogy arra költöm el, amire akarom, és vannak olyan dolgok, amiket igenis szeretnék megvenni magamnak, csak nem mindig tehetem meg. előbbinek meg ugye ott a hátránya, hogy már nincs az a meglepetés, mint anno kiskoromban, hogy sosem tudtam mit hoz nekem a "Jézuska". nem mintha ez annyira érdekelne most már, de hát mégis... szeretnék gyerek maradni.

tél...

lassan, de nagy sokára végre leesett az első hó, és ezzel végérvényesen beköszöntött a tél, amit én egyáltalán nem vártam. jó volt az a tavaszi időjárás, nem kellett se fagy, se hideg, sem pedig hó. de ami sokkal lényegesebb, hogy SZÜNET VAN! hihetetlen, hogy mennyire vártam már, hogy hajnalokig maradhassak fenn, és ne csináljak semmit, csak aludjak, és pihenjek. elmondhatatlanul jó érzés a semmittevés, hogy nem kell azon aggódnom, mikor lesz témazáró vagy éppen felelés valamelyik tárgyból.

arról nem is beszélve mennyire várom már a szilvesztert, mert akkor nagyon fogjuk csapatni a haverokkal, és ki kell adnom magamból. ami biztos, hogy most olyan buli lesz, amit én irányítok, és azt fogom csinálni, ami első blikkre az eszembe jut. és magasról teszek mindenkire, akinek ez nem tetszik. így jártak! :D bulizni fogok új év napján, nagyon csúnyán, szóval készülhet mindenki! >:D

nulla...

energiáim és erőm mínuszba vannak, valahol olyan messze, hogy nem is látom már őket. régen magam mögött hagytam azt a pár pillanatot, amikor még képes voltam valóban mindent beleadni. legalábbis most így van. az egyetlen, ami nyugtat, hogy már csak három napot kell suliba járni, aztán minden szép lesz, mert két hétig nem megyek sehová sem, csak szundizok majd *-*
majd mászkálok mindenfelé haverokkal, meg nem ártana bepasizni sem, de hát majd meglátjuk, hogy jönnek ki a dolgok. mindenesetre nagyon várom már, hogy ne kelljen egy ideig felkelnem hajnalban, hanem majd akkor, amikor nekem tetszik, hogy végre ne attól legyek rosszul, hogy suliba kell mennem, hanem esetlegesen a másnaposságtól, és hasonló dolgok tömegével így állok. váltás kell, pihenés! mert ez a félév teljesen leszívott, csak azt remélem, nem véglegesen.

skies don't lie...

Some might fly,

Girls may cry,
Lights may die,
But the skies don't lie.

Just take my hand, don't let go,

I'll show you that the skies don't lie.
Just take my hand, don't let go,

And I'll take you where the sun don't shine.

prom & night

péntek estémet egy szalagavatón és annak afterparty-ján töltöttem, és ami azt illeti nem bántam meg, hogy elmentem, még akkor sem, ha nem volt tökéletes. ha most azt mondhatnám, hogy összemelegedtem valamilyen sráccal, akkor lehet kijelenthetném, hogy hibátlan volt, de hogy őszinte legyek, annyira nem is bánom, hogy nem lett. valójában így sem volt semmi baj, sőt : D

ötkor kezdődött a szalagavató Budakalászon, amin mi Virággal kifejezetten jól elszórakoztattuk magunkat. majdnem táskát loptunk, meg leléptünk Dani elől átöltözni xD utóbbi húzásunkat nem nagyon értékelték, de hát... mi úgyis jókat fogunk még rajta röhögni. aztán elindultunk Békásra, ahol a mekibe ültünk be először, hogy megvárjuk a partybuszt, mondhatjuk, hogy elvoltunk :'D mondjuk mi mikor nem?! Bognárral lassan hülyét kaptunk mire elértük a mekibe, mert azok ketten állandóan megálltak... néha kifejezetten fárasztóak a szerelmes párok. >< 

aztán elindultunk a busszal a Prestige-be, ami előtt volt egy kis fagyoskodás, meg cirkusz, mert valamiért Virág nem akart bejönni. hihetetlenek ezek a hangulatváltozásai, főleg hogy utána meg nagyon is jól érezte magát, jobban mint én. na mindegy, nagy sokára bejutottunk, majd közölte velem a drágaság, hogy be fogok pasizni, és majd ő keres nekem valamit. ebből azért lettek problémák, de nem volt különösebb gond. a barátnőm jobban ki volt akadva amiatt, hogy nem akarok mindenáron bepasizni, mint én, pedig pont neki kéne csendben maradnia, ha már Danival összejöttek. táncoltunk, ittunk, röhögtünk... mert hát mi mást lehetne csinálni egy klubban. aztán sikerült összehozni egy beájulást is Virágnak, mint általában mindig, ha iszik, utána meg be is szundított, aztán sikeresen átragasztotta rám az álmosságát, így végül én is aludtam valamennyit. már arra ébredtem, hogy elszivárogtak jó páran. nem mintha engem ez annyira meghatott volna, utána lassan úgy is mentünk mi is, meg hát kicsit korábban kapták szét a DJ pultot, mint vártuk. Virág anyukája jött értünk, és mind nála is aludtunk, szombat délre viszont én már itthon voltam, mert még utána volt dolgom. 

igazság szerint, jól éreztem magamat, akármit gondol Virág vagy Dani. lehetett volna jobb is, ezt nem mondom, de első after-nak tökéletesen megtette szerintem : D

abigél...

tegnap egy igazán nagyszerű darabot néztünk meg a barátnőmmel a Thália színházban. az Abigélt. musicalként nem tudtam eldönteni elsőre, hogy tetszeni fog-e vagy sem, de amikor kiléptünk a nézőtérről szent meggyőződésem volt és még most is az, hogy az egyik legjobb színmű, amit évek óta láttam. ugyan a musical műfaja nekem annyira nem közeli, Kitti nagyon is szereti, és mivel nyitott vagyok, ezt választottuk. azt hiszem, a legjobb döntésünk volt. 

a szereposztásra sem lehet rosszat mondani: Udvaros Dorottya, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt, Nádasi Veronika, Peller Anna (akinek az alakítása igazán kiváló volt), és persze Pálfalvy Attila, akiről akkor még nem tudtuk, hogy ő az, de utólag kiderült, és azóta imádom. legalább annyira, mint Bot Gábort a Vámpírok bálja óta. 

kifejezetten jól szórakoztunk, persze voltak olyan apró problémáink, mint hogy egy színházba nem képesek felöltözni az emberek, ami szerintem igencsak elkeserítő, ahogyan az is, hogy egy ilyen nagyon is élvezhető darab alatt zenét kezd el hallgatni valaki. arról nem is beszélve, hogy valamelyik paraszt képtelen még csak lenémítani is a telefonját... nem mondom, hogy kapcsolja ki, mert én sem teszem sokszor, de azért ez gáz volt.

ettől eltekintve nagyszerűen szórakoztunk, hiszen Kitti szokás szerint előadta magát, és kifigurázott pár embert. mondanom sem kell sírva röhögtünk, miközben a ruhatárnál vártunk. vele amúgy is könnyű megállás nélkül röhögni.
és a legnagyobb kedvenc a darabból és mert Páfalvy  Attila!

hévíz....

még egy hét szünet... hát igen, akinek ugyebár jól megy! : D

meg hát némi szerencse, hogy pont mindig az őszi szünet után megyünk le. nem irigylem azokat, akik most helyettem is húzzák az igát, ellenben ők engem biztosan. de hát van, akinek sok pénze van, és van akinek a szülei gyógykezelése miatt el kell utaznia suli közepén. utóbbi lennék én : D

elhiheti mindenki, hogy nem rossz dolog plusz egy hetet láblógatással tölteni, ráadásul egy olyan helyet, ahova a legtöbb német lejár, ráadásul ők is gyerekkel együtt, aminek az eredménye több tucat iszonyatosan cuki srác. máris duplán megéri ide jönni minden évben *-* : D

pihenés & változás...

ahogy minden, ez a szünet is elmúlt. sajnos. személy szerint én még tudtam volna élvezni, ha tart egy ideig, és kitart mellette ez a jó idő is, s nem kell látnom a hulló leveleket. de mindegy... túl szép dolog lenne, ha nem kéne hidegben is reggel 5kor kelni. végül is már hozzászoktam ehhez a tudathoz is.

egyébként pedig ez a szünet nagyon is jól telt. azokkal buliztam, akikkel akartam, úgy, ahogyan elterveztem és nem hiszem, hogy innentől kezdve hibáztam volna bármit is. 

igen, tettem olyat, amit nem fogad el a nagyközönség, de nem érdekel. rájöttem egy olyan igazságra ez alatt az egy hét alatt, ami mostantól az életemet is meghatározza majd! túlságosan akartam, hogy elfogadjon a társadalom, és közben lassan bele kezdtem olvadni abba a masszába, ami a tömeget jelenti. szerencsére időben észbe kaptam, és kihúztam magamat, nem kevés baráti segítséggel. nem akarok ugyanolyan lenni, mint azok, akiket éppen ezért szánok valahol. ez a felülemelkedés hiányzott már nagyon régen, és ennek hiánya húzott vissza. most viszont új lendületet kaptam, és ezt élvezem. ledobtam a sallangokat, és most lehetek igazán önmagam, kibontakozhatok. végre tisztáztam a gondolataimat és az érzéseimet, amik eddig kavarogtak bennem, és ennek hihetetlenül tudok örülni, mert biztos pontot adnak s nyugalmat.

i hate you...

I hate you when you're gone,

I hate you turn me on,

I hate the way I need you when,

I don't know where you are.

I love it even more,

When I find you on the floor,

I know you think you hate me,

But I will always hate you more.

kettősség...

számomra kezd zavaróvá válni, hogy nem tudok valamelyik oldalra állni. nem mintha igazán szeretnék, mert mindkettő emberre szükségem van ahhoz, hogy teljes legyen az életem és boldog, mégis néha azt szeretném, ha csak egy személy lenne a kettőből és összeszedegethetném a tulajdonságokat, amik nekem a legfontosabbak egyikben s másikban. sajnos nem tehetem meg... mert az túl egyszerű és könnyű lenne. ez is csak egy olyan dolog, amin túl kell lépnem, illetve nekünk, együtt kell túllépni és megoldani. az egyetlen hiba, hogy ha az egyikük akarja a másikuk nem... és így nehéz. de úgy is lesz valahogy, ezért sem aggódom különösebben miatta.

elismerés...

azt hiszem, mióta elkezdtem írni, igazán csak azt szeretném, hogy értékeljenek, de ne csak annyival, hogy "jó". úgy gondolom, hogy "jót" mindenki tud alkotni. ellenben én többet akarok! vagy ragadja magával az írásom az illetőt, vagy hordja le, de nem akarok átlagos, középszerű műveket írni. igen, ezzel magam elé is hatalmas elvárásokat fektetek le, viszont ha nem lennének ezek, akkor nem is írnék semmilyen prózát. de amikor valakinek megmutatom egy-egy próbálkozásomat, azok mindig meglepetten konstatálják, hogy mennyire jó ez valójában. emlékszem, amikor az irodalom tanáromnak mutattam meg először, és utána ő mondott véleményt. azok a szavak egy életre megmaradnak bennem, ugyanis életem egyik legjobb pillanata volt. "Egyszerűen nagyon király! Ha nem tudom, hogy te írtad, és valaki elküldi nekem név nélkül, azt hinném, hogy egy felnőtt író munkái." ha erre gondolok, mindig elmosolyodom, és elégedettség száll meg, még akkor is, ha a hangulatom a negatív tartományban van. jó érzés tudni, hogy valaki értékeli a munkámat, és elismerést kapni akárkitől is, feldobja az embert, legalábbis engem mindenképpen. talán kicsit a múltam miatt is fontos nekem ez annyira... lehet, nem tudom biztosan. viszont az, hogy most már egy olyan közösségben is, mint a HM (http://holnapmagazin.hu/), azt mondják, hogy lebilincselő, magával ragadó, izgalmas, átérezhető és borzongató, újra csak mérhetetlen elégedettséggel tölt el, és megnyugtatja a lelkemet, hogy nem reménytelen ez a dolog. szeretek írni, mindennél jobban. kikapcsol és megnyugtat, elvisz egy olyan világba, ahol én uralkodom, élet és halál ura lehetek. ameddig csak lesz pár perc szabad időm folytatni fogom, mert a visszajelzések alapján megéri.

change the way you kiss me...

I've never been afraid of the highest heights
Or afraid of flying now
I've never been afraid of the wildest fights
Not afraid of dying.
 

But now I want off this ride 'cause you're scaring me

and I don't like where we're going
I need a new fun fair 'cause you're scaring me

and I don't like where we're going.

And now you're gonna miss me
I know you're gonna miss me
I guarantee you'll miss me

'cause you changed the way you kiss me.

változás...

hatottam rá. nagyon is úgy néz ki, mert az után a borzalmas péntek után, megváltozott velem kapcsolatba. nem is tudom, hogy pontosan miben, csak érzem, hogy más. úgy tűnik, a pia ellenére eljutott a tudatáig, hogy nagyon rosszul esett a viselkedése, és örülök, hogy így van. hosszú idő óta, úgy érzem most újra, hogy számítok neki. tudom, hogy ez nem nagyon tűnt fel neki, egészen addig, míg ki nem borultam teljesen, és nem csináltam belőle akkora cirkuszt amekkorát sikerült. ha nem jönnek oda ismeretlenek, lehet, hogy még jobban hagyom magamat, és egyszerűen kieresztek mindent. de azt hiszem nem volt majd, amiért nem jött ki minden, mert így a célomat elértem, bár utólagosan azt is tudom, hogy ő maga is kiborult azon, amit tett. nem kérek mást, csak egy kicsit több figyelmet, meg valamennyi ragaszkodást, csak hogy tudjam, hogy fontos vagyok neki, ha már nem mondja ki, amit egyébként nem is kívánok tőle. és most megkaptam... és ez jó érzés :') <3

titkolózás...

"Mindenki hazudik. Mindenkinek van takargatnivalója. Mindenki megszegi a törvényeket." (Harlan Coben)

kénytelen vagyok egyetérteni ezzel. valóban mindenkinek vannak titkai, melyeket igazából nem is lehet annak hívni, hiszen, ha csak egy embernek is elmondja, vagy csupán felvázolja a helyzetet, akkor már nem titok, hiszen többen tudnak róla, az illetőn kívül. mégis az. a titok, ami összeköti az embereket, legalább olyan szorosan, akárcsak a szenvedély. erős köteléket alkot, főleg akkor, ha az, aki beavatásra kerül, meg is őrzi akármekkora is legyen a súlya ennek az újfajta tudásnak. szép dolog a bizalom, és létfontosságú, mert valakivel meg kell osztanod a gondolataidat, éppen ezért egy ember nem elég hozzá, de borzasztóan veszélyes is. ha valakiben megbízunk, annak kiszolgáltatjuk magunkat és az illetőnek olyan hatalma lesz felettünk, mellyel akár meg is ölhet minket. még is kell mindenkinek ez a fajta veszély, élni sem tudnánk nélküle. az egyetlen, amit tehetünk, hogy óvatosan választjuk meg azokat, akiket a bizalmunkba avatunk, mert ők egyfajta mankók is, akik megvédhetnek, és akikre támaszkodhatunk, s ők azok, akik megőrzik és emlékeztetnek a titkainkra. ha rossz embert választunk, gyakorlatilag öngyilkosokká leszünk, mert az életünket is porrá zúzhatja, pár elsuttogott szóval. 

de azt hiszem, aki rátalál arra a pár emberre, aki tényleg támaszt nyújthat számára, és hasonlóan törődnek egymással, akkor megtalálja magam mellé mindenki azt, akit örökre meg akar majd tartani, hiszen minden változhat, és változik is, de a bizalmunk ezek felé az emberek felé mindig is töretlen marad. és ez az amit barátságnak hívunk, igazi barátságnak. ők maradnak meg nekünk, nem pedig azok, akikbe esetleg beleszeretünk, mert messze nem biztos, hogy a szerelem mellett tisztán tudunk látni, sőt, szinte lehetetlen is. de az igaz barátok mindig ott lesznek nekünk, hogy vigyázzanak ránk, mi pedig rájuk. velük pedig bármilyen titkunkat megoszthatjuk, teljes nyugalommal.

this is the new shit...

Everything has been said before,

There's nothing left to say anymore,

When it's all the same,

You can ask for it by name.

Babble babble bitch bitch

Rebel rebel party party

Sex sex sex and don't 

forget the "violence".

Blah blah blah got your 

lovey-dovey sad-and-lonely

Stick your stupid slogan in:

Everybody sing along.

Are you motherfuckers ready
For the new shit?
Stand up and admit,
tomorrow's never coming.

This is the new shit.
Stand up and admit.

Do we get it? No.
Do we want it? Yeah. 

This is the new shit,
Stand up and admit.

ősz...

megjött! ezt most már bátran ki lehet jelenteni, hiszen ha az ember kiteszi a lábát a házból, rögtön megcsapja a jeges fuvallat, esetenként az eső szaga, ami már nem olyan, mint a nyári zivataroké, és persze a felhők is takarják már a napot. igazából az egyetlen bajom ezzel az időjárással az, hogy egyből november elejét kaptunk, és kimaradt az a napos, langyos időjárás, ami az ősz első hónapjában kimaradt. így nem az igazi... 

eddig azért nem colt túl nagy kedvem suliba járni, mert túlságosan jó idő volt hozzá, de most már túl hideg van reggel, hogy kedvem legyen kimászni a meleg takaró alól, este pedig kiszállni a forró vízből. hatalmas meleg sálakat, pulóvereket és kabátokat venni meg még nincs értelme, délutánra úgy is jobb idő lesz, és a nap finom, meleg sugarai kellemes meglepetésként érik az embert, a reggeli "fagy" után. de lassan még rosszabb lesz... úgyhogy alig várom a márciust, jó lenne újra csak egy farmerban és egy pólóban szaladgálni.

érintő...

A vágyak sorban állnak,
Vége lesz hamar a bálnak,
Oh, bárcsak érinthetnél!
Ne kérd, hogy: lassan a testtel!
Ne súgd, hogy: most ne siesd el!
Oh, bárcsak érinthetném!

(valójában csak azért kerül most fel ez a dal a blogra, mert egy olyan ember küldte el nekem nem is olyan régen, aki számomra nagyon fontos, és bár nem vagyok szerelmes, mégis kötődöm hozzá. furcsa így ez, és aki ha rám néz, azt mondaná belezúgtam, pedig ő csak egy srác, aki mellett nő lehetek, és ezért hálás vagyok neki :] *-* <3)

elég volt!

elegem van! túl sokat nyeltem már ahhoz, ettől a nyomorult élettől, hogy most még többet kelljen. nem vagyok hajlandó még többet elviselni, már csak azért sem, mert már nincs meg az az álarc, ami annyi ideig mindentől megvédett, és minden lepattant róla. akkor legalább csendben, magamban szenvedtem, igaz, hogy szép lassan felőrölt és az őrületbe kergetett, de talán jobb volt. most nem tudom megállítani, hogy az érzelmeim feltörjenek. semmit nem tudok megállítani. nem csak a boldogságot, hanem a dühömet, a fájdalmamat, a féltékenységemet, és minden mást sem. annyival egyszerűbb lenne, ha ezeket el tudnám nyomni. tudom, ennek így kell lennie, de most annyira fáj, hogy én hiába küzdök, és teszek meg mindent érte, ő figyelembe se vesz néha, és otthagy, mintha nem is számítanék neki. a következő pillanatban meg azt mondja, hogy értsem meg, mennyire kellek neki, és mennyire nagyon szeret engem... de akkor miért van az, hogy legtöbbször úgy érzem, hogy én csak egy helyben rohanok utána, ő pedig eltűnik előlem, és én nem tudom utolérni? hogy lehetetlen utolérni? néha annyira távol van kerül tőlem, hogy elfog a sírás és félek, hogy sosem fog visszakerülni. olyankor, amikor elkezdi magyarázni, mennyire fontos vagyok neki, minden hirtelen már nem zavar, és sokkal jobban érzem magamat. nem várok el tőle igazából semmit, csak szeretném, ha nem lökne el folyton. ha nem csak akkor mondogatná, hogy szüksége van rám, amikor részeg. félre értés ne essék, biztosan tudom, hogy komolyan gondolja, annak ellenére, hogy nem beszámítható, de attól még szar érzés, hogy csak ilyenkor mondja. végül is ki az, aki nem akarja hallani, hogy kell valakinek? én sem kérek mást, csak ezt, ha már el kell fogadnom, hogy egy normális srác sem néz felém...

go to school...

hát igen, elkezdődött a suli és minden annyira monotonná kezd válni újból, de majd csak valahogy túlélem. mert hát amúgy sem tudnék mást tenni, mint elviselni, ahogyan az öt órai kelést, a tesiórákat, a tanulást, az alváshiányt, na és persze az esetenként, este tízig-tizenegyig tartó tanulást. -.-"

persze szeretek bejárni, már csak a társaság miatt is, akik azért mindig fel tudnak dobni, mindig meg tudnak mosolyogtatni, és jól érzem magamat, csak a negyvenöt perces órakeretet, mondjuk harmincra kéne visszaszorítani. na az már egészen tetszene :D és akkor nem tíz, hanem fél órás szünetekkel mindjárt túlélhetőbb lenne ez az egész.

tényleg, nem is mondtam: most én vagyok a DÖKös az osztályban, Kittivel, mert a másik két lány, akik eddig voltak nem járnak és nem is akarnak a DÖKkel foglalkozni. őszintén szólva, megértem őket, mert van, hogy teljesen feleslegesen hívják össze a gyűlést, de mindegy, azért elviselhető a dolog, ráadásul vannak jó dolgok is benne, például a bulikra való ingyenes belépés, meg hasonló apróságok, amik jó, ha vannak. ^^

na de nem lényeg, igazság szerint egyelőre még nem sóhajtozom a suli miatt, és azt hiszem ez csak rövidtávú dolog, szóval élvezze ki mindenki a nyavalygás nélküli heteket, mert nemsokára úgyis szívni fogunk, mint a torkos borz ;] 

don't wanna go home...

day-o, me say day-o,
daylight come and we don't wanna go home.

yeah so, we losin' control,

turn the lights low 'cause we about to get blown.

let the club shut down,

we won't go, oh, oh, oh!

burn it down,

to the floor, oh, oh, oh!

day-o, me say day-o,

daylight come and we don't wanna go home.

vámpírok bálja...

Hmm... több mint másfél éve, hogy el akartam menni a színházba és meg akartam nézni ezt a darabot, és most végre láthattam. Amit hallottam róla, ahhoz mérten, kicsit többet vártam volna, de ettől függetlenül nagyon tetszett, voltak olyan részek, amiket kifejezetten imádtam, és azt hiszem beleszerettem Bot Gábor csodás hangjába is *-*

Személyes kedvenceim a musicalben, az első felvonásból: a Készen állj! - Isten meghalt! (ami Bot Gábor szóló *-*) és a Meghalni oly' morbid (bár a címe és a szövege nagyon furcsa, de ennek ellenére nagy kedvenc ^^).

A második felvonásból: az Öröklét (a darab legzseniálisabb része :D), Az el nem múló vágy (szintén Bot Gábor szóló *-*), és a Finálé (of course ;]).

Kettőt - a két legeslegjobbat :'D - linkelem is, de mind megtalálhatók a neten ^^

http://www.youtube.com/watch?v=Q0j9LyvGAZg

http://www.youtube.com/watch?v=avjNE_j4CVU

Egyszer, aki teheti, mindenképpen nézze meg, főleg azok, akik szeretik a vámpírokat és a színházat sem vetik meg, és persze a zenéért is odavannak. Megéri! :D Ajánlani tudom, az oldalpáholyokat, ahonnan a rálátás is pazar ^^.

rolling in the deep...

We could have had it all,
Rolling in the deep.
You had my heart inside of your hand,
And you played it to the beat.

Could have had it all,
Rolling in the deep,
You had my heart inside of your hand,
But you played it with a beating.

android porn...

csak a zene, ami egyből megmozgat ^^

zamárdi 2011...

A legtöbben azt mondanák, hogy egy sulis tábor már alapból nem lehet jó, mert felügyelőtanárok vannak, és nem lehet igazán bulizni, mivel pia kapásból kizárva, de higgye el mindenki, hogy lehet, és mi vagyunk rá az élő példa, hiszen hat napig nyomtuk, és minden nap kurva jó volt. Persze nem minden percben, mert voltak és vannak emberek, akiket az ember nem szívlel túlságosan, persze ezt nem lehet kivédeni, viszont elkerülni el lehet, hiszen általában nem kell egy légtérben aludni vele. Mondjuk az én esetemben volt ilyen, de elviselhető szinten tudta magát tartani az illetékes, és ezzel sokat könnyített a dolgon.
És persze volt a táborban az elengedhetetlen félisten pasi *-* és ilyenkor, azt hiszem, szerencsés dolog, hogy van szépségkirálynő és szépségkirály szavazás :'D volt hangfal és zene, nevetés és könnyek, imádni való és gyökér emberek, de egy táborba ilyen is kell... és így volt jó :D fogalmam sincs mennyit röhögtem, és mennyire élveztem, amikor röplabdáztunk és nyertünk, vagy amikor a kissé béna vetélkedőket játszottuk le, arról nem is beszélve, hogy mennyire jót tett végre, hogy kicsit beleláthattam a jövőbe Mező kártyáinak hála, még akkor is, ha egyik sem volt pozitív vagy egyszerű.
Sikerült szorosabbra fűzni egy-két barátságot is, ami mindenképpen fontos lesz számomra, és kell is, mert hosszú és kemény időszakom lesz, ezt kártyák nélkül is tudom. De a legfontosabb, hogy megérte :D megérte elmenni Zamárdiba, és 3-4 órákat aludni minden nap, mert biztosan bántam volna, ha nem lettem volna ott. Jó pár olyan ember volt ott, akikről kiderült mennyire jó arc is valójában, és most már a suliban is máshogy fogok viszonyulni. Igen, kellett ez a hat nap, hogy megtudjam, valójában ki-kicsoda, és kéne még jó párszor ilyen, hogy még többet megtudjak.
A végére csak annyi marad, hogy ZAMÁRDI FOREVER!!! és jövőre ismétlés lesz, még nagyobb röhögésekkel és még több tapasztalattal :D

liar...

Oh, my God!
How can you deny the flood,
That's flowing through you,

Hey, you!
You're saying that she's all that you desire,
Liar!
Hey, you!
You think you can throw water on this fire,
Liar!

valóság...

Lassan kezd vége lenne a nyárnak, amit végig buliztam, és még csak most jön majd egy hét, Zamárdiban, ami igaz, hogy sulis tábor, de tudom, hogy jó lesz még akkor is, ha van egy pár gyökér, akiket szét kéne szaggatni, és ha ilyen faszán folytatják, akkor szét is lesznek >:D

De nem akarok arra gondolni, hogy sok ilyen barom van, és megfogadtam már az első alkalommal is, hogy nem fogja elrontani senki és semmi ezt a nyarat. Így is lesz, mert végre majdnem minden klappol az életemben, és ezt élvezem :D Lehet, hogy nem lesz sosem egyszerű dolgom, de nem is várom el, mert azt álomnak hívják, nem pedig valóságnak. De akkor legyen így... így is jó. Pont azért, mert vannak olyanok, akikre számíthatok, és akiknek számítok is, nekik pedig nem lehetek elég hálás azért, amit értem tesznek, és fogalmam sincs hogyan köszönhetném meg nekik.

esőtánc...

Nem hinném, hogy a tegnapi napot csak úgy el lehetne felejteni, mert hát lássuk be, nagyon is jó volt, sőt kurva jó :DDD A legjobb arcokkal buliztam végig a tegnap estémet, és innentől kezdve semmi más nem is számít. Azt mondd mindenki amit akar, magasról teszek rá. Ítéljen el, akinek úgy jó, higgye azt, hogy rossz irányba változtam, de mindez hazugság. Egyszerűen csak jól érzem magamat, így és most. Bár vannak félelmeim, attól még nagyon is jó, hogy vannak olyanok, akikkel majdnem minden este elmehetek valahova, szétröhöghetem a fejemet, és számíthatok is rájuk. Nem hinném, hogy ennél több kellene, akármihez is. És tegnap szarrá ázni a viharban, mindent megadott, amit akartam valaha is :DDD Tényleg mindent! *-*

pride...

When you scream aloud (heads down, heads down)
That's when I plan to (rise up, rise up)
When you scream aloud (we're doomed, we're doomed)
That's when I plan to prove myself to you

I'll be my superhero number one
I'll save me from myself
I'll be your superhero number one
I'll save you, I'll save you
 

I, I rise
Above the sun in the sky
Above that look in your eyes
My Pride!

harry potter 7/2...

Azt hiszem, csak annyit kell mondanom, hogy premier :DDD
Tulajdonképpen egy hétvége alatt kétszer is megnéztem már, pénteken az én drága bagolyköveseimmel az Arénában, ahova hősiesen eltaláltam egyes egyedül, úgy, hogy még sosem jártam ott, szóval büszke vagyok magamra. De megérte elmenni, mert nagyon jól szórakoztam, arról nem is beszélve, hogy Kingával milyen jól megbeszéltük a filmet a moziban XD aztán meg ott van Tamy és NM *-* őket nagyon imádom, meg persze Gábort is :DDD a többieket igazából most ismertem meg, de így is teljesen jó volt ^^ Siriusba sajna nem mentem, de Tamy megígérte, hogy augusztusba szervezünk egy talit, és akkor majd megyek oda is *-* és nagyon jó lesz :DDD Hazafele találkoztam Emesével a Mammutnál, aztán vele jöttem haza.
Szombaton meg Emesével és Bötivel mentem megnézni a HP-t 3D-ben *-* újra csak élveztem a dolgot, mert hát 10 évnek lett vége, egy generáció "meséjének". Mozi után elmentünk vásárolni a könyvesboltba, ahol felvásároltuk az összes Fűrész filmet :DDD Aztán mekiztünk egyet, és csak utána indultunk el haza, aztán még lementünk Duna partra is, ahol nagyon jól elszórakoztunk, nem mintha addig nem lett volna meg ez.
A film nekem nagyon tetszett, de sajnálom, hogy vége... :'( és szomorú dolog, hogy vége van egy ilyen történetnek :'( de hát ennek is el kellett jönnie...

nyaralás...

Igencsak rövidre sikerült idén, de annyira nem is bántam, mert nagyon kedvem sem volt menni. Jó volt, szép volt, de már unalmas számomra Keszthely, annak ellenére, hogy nagyon szeretem azt a nyugis kisvárost.

A vásárlás jó volt, ez kétségtelen :DDD Arról nem is beszélve, hogy volt netem, úgyhogy még korlátolva sem voltam úgy igazán. De a legnagyobb boldogság, hogy megvehettem olyan könyveket, amiket régóta keresek és szerettem volna már elolvasni, és most megtehettem.
Összességében jó volt, csak rövid, és naná, hogy ott hagytunk pár igen fontos apróságot... -.-"

péntek...

Egy egyszerű pénteki nap a haverokkal, és azt hiszem ennyi elég is róla. Nem kell ragozni.
Hiszen, akinek vannak igazi barátai az tudja, hogy mennyire jól el lehet lenni egész nap, és még csak nem is kell inni hozzá. Bár azért itt befigyelt a vp, de az teljesen jó látványelem volt.

pasi...

Egy egyszerű kérdésem van: hol marad már a szőke herceg a fehér lovon? 

Őszintén, nekem nem is kell hogy szőke herceg legyen, fehér lovat sem akarok, mert nem is kell, hanem csak valakit, aki szeret. Nem hinném, hogy ez éppen akkora kérés lenne, hogy nem lehet teljesíteni. Vagy mégis... 

Annyira jó lenne, ha lenne kihez odabújni, megcsókolni, találkozni vele, és hallani egy aprócska szót: "szeretlek". Már hosszú ideje várom már, hogy legyen, de úgy tűnik, még mindig várnom kell. Csak azt nem tudom, hogy meddig, és ez zavar, mert elegem van már most. Kevés már a türelmem...

szülinapi buli...

Iszonyatos jó buli volt, és akárminek is nevezzük, bár "hivatalosan" ez Virág szülinapja volt. De végül is mindegy, mert ha egy egyszerű házibuli lett volna, akkor is ilyen jól éreztük volna magunkat. 

Igazából hatkor kezdődött, de Lívi, Dani, Nati, Dalma és én már korábban ott voltunk, és egyből koccintottunk is, bár már abban is voltak érdekes pillanatok. Aztán megjött Johi és Anna is, velük is ittunk egyet, és a legvégére befutott még Beni is. Akkorra már az ünnepelt kissé elvetette a sulykot az alkohollal, nemsokkal később pedig Beni is igencsak érdekes állapotba került. Aztán következett az egyéni száma a szappannal, ami végül a tévé mögött végezte XD 

Aztán történtek olyan dolgok, amiket jobb, ha csak mi tudunk, és megmarad ott és akkor, meg persze az emlékeinkben. Szép lassan aztán mindenki kijózanodott, majd miután ez megtörtént jöhetett az éjszakai vízipipázás, ami kifejezetten jó volt. A végére mindenki bement táncolni a házba, csak Virág meg én maradtunk kinn vp-zni, aztán Dani mindenfélét mutatott, hogy mit lehet csinálni a vp-vel, meg hallgattuk a zenét. Annyira jó volt. Csak egy kicsit szétkapcsolni, és nem törődni úgy igazán semmivel sem. Mondjuk ezt csak a végén csinálhattam meg, mert addig Dalma, Dani és én felügyeltünk a többiekre, hogy ne csináljanak semmi hülyeséget. Utána kettőig még táncoltak a többiek, Virággal meg a szobájában beszélgettünk, aztán mindenki feküdt már le. 

Másnap reggel negyed 8kor Virág mindenkit felébresztett a házimozin üvöltő Korn - Get Up-al, ami igencsak rossz fogadtatásra talált, de mi ketten élveztük >.< Aztán szép lassan mindenki hazaszállingózott, csak én maradtam, mire megjöttek Virág szülei. Utána meg nem sokkal én is mentem.

Ha még egyszer átélhetném, akkor is így csinálnám, mert hihetetlenül jó volt, mindennel együtt, minden kis bosszankodással. Jobbat kívánni sem lehetne :DDD és utólag is boldog szülinapot, drágaság! :D

halál...

Amikor valaki halálhírét halljuk a hírekben vagy az újságokban, akárki is legyen az, nem rázza meg az embert, hiszen semmi köze nem volt az illetőhöz, még akkor sem, ha éppen egy színész volt, akit nagyon szeretett. Eszünkbe sem jut sokszor, hogy mit élhetnek át azok, akik annak az embernek a rokonai voltak. Persze a helyzet egy pillanat alatt megváltozik, ha a mi barátaink, családtagjaink halnak meg. Akkor gyászolunk, pedig ez az ember nem került be a hírekben, senki nem ismerte rajtunk kívül a világban, és mégis... Úgy érezzük elvettünk belőlünk egy darabkát, ami nélkül nem is biztos, hogy tudunk élni.

Én ilyenkor jövök rá, hogy az ember milyen mulandó teremtmény. Csupán néhány elszálló pillanat mindannyiunk élete, melyek rosszak és jók, kedvesek és gyűlöltek, de semmi egyéb... Nem igazán hagynak nyomot a világban, és jó pár évtized után teljesen feledésbe merül mindenki, és csak a temetőben egy kis földkupac jelzi majd, hogy egyszer éltünk, léteztünk, és tettünk valamit. 

Nem félek a haláltól, mert tudom, hogy egyszer így is, úgy is bekövetkezik majd, megtörténik, és egyszer a helyembe lép a következő generáció, akik majd engem is gyászolnak. Egyetlen dologtól félek, hogy nem alkotok majd semmilyen maradandót, hogy feledésbe merülök, idő előtt. Persze mindenki most azt mondhatná nekem, hogy még van időm, hiszen csak 16 éves vagyok, de nem hiszem, hogy ez így van. Senki nem tudja, mikor jön el érte a Kaszás, és mikor viszi el élete utolsó táncára. Lehet, hogy egy hét múlva vagy talán, csak évekkel később, de előfordulhat, hogy holnap. És akkor hol alkotott maradandót? Ki fog rá emlékezni a rokonain és a szülein kívül, ha még nincs saját családja? Hogyan valósítja meg az álmait? Ezekre a kérdésekre a válaszok: sehol, senki, sehogy... 

Drága Tevi, mi nem felejtünk el! :'( (BK-sok)

snuff...

Bury all your secrets in my skin
Come away with innocence
And leave me with my sins
The air around me still feels like a cage
And love is just a camouflage
For what resembles rage again...

lélegzet...

Ha valaki most rám néz, egy aránylag elégedett, boldog lányt lát, akit körülvesznek a barátai, a családja, és könnyűnek tűnhet az életem, pedig egyáltalán nem az... 

Régen is ugyanezt láttak rajtam, csak akkor az hazugság volt, minden egyes percben. Persze csak addig, ameddig láttak a "barátok", ismerősök vagy bárki más. Utána hagyhattam magam összetörni, magamba zuhanni, reménykedni abban, hogy nem lesz holnap, hogy a Halál csendesen, egyik szép álmomban lep meg, és visz magával, megkönnyítve mindent, amit csak lehet. Alig volt ez egy éve, hogy minden éjjel hívtam a Halált, de nem jött el... Akkor nem volt erőm hinni jobban, csak abban voltam biztos, hogy megváltás lenne, ha örökké aludhatnék a hideg sötétségben.

Most már ott tartok, hogy örülök, amiért gyáva voltam, és nem mertem megtenni egyik ötletemet sem. Az a baj, hogy ezt hiába mondom el bárkinek, hiszen nagyon sokan nem értik meg, hogyan keveredhet egy lány az öngyilkossághoz, egy olyan lány, aki még csak alig élt valamit, és annyi minden várhat rá. De a lelki nyomást nem lehet egy szelepen keresztül kiengedni, úgy mint valami edényből... 

Amikor anyának elmondtam egyszer, hogy mit éreztem pár éve, szinte nevetett rajtam, mert azt hitte, hogy csak egy ostoba hóbort, ami most minden fiatalt megfertőz. De ez nem azért volt, mert "húúú, ő is, meg ő is, és ő is ezt mondta, és jajj, de menő most öngyinek lenni". Szó sem volt erről. És szerintem ez az egyik baj... :'( 

A másik baj, ha már egy 13-14 éves lány vagy fiú arra a pontra jut, hogy jobb lenne neki egy koporsóban. Ez szomorú, és akik oda juttatják, azokat kéne büntetni ugyanezzel az érzéssel, csak hogy megtapasztaljak mit érnek el a szerintük "jópofa viccnek szánt sértegetéseikkel".

túra...

Hiába, nem véletlenül ők a barátnőim. Nem véletlenül ismerem őket nyolc, sőt most már kilenc éve, és nem véletlenül velük tudok a legjobbakat röhögni. 

Azt hiszem, azokkal - akik azt mondják, hogy csak egy buliban érzik magukat jól - nem értek egyet, mert nem csak ott lehet iszonyatosan jól szórakozni. Elég ahhoz két ember is, akiket mindennél jobban imád az ember. A mai napom egészen biztosan a top 10-ben lesz benne, hiszen ennyit röhögni kb. három óra alatt, nem hiszem, hogy többet lehetne. Nem mondom azt, hogy nem volt egy csepp alkohol sem, mert volt, de hát három kamaszlányról van szó, akik feszegetik a tűréshatást, és azt hiszem belefér, hogy egy kicsit be legyünk csípve négy havonta egyszer vagy talán kevesebbszer egy évben. Talán csak a szilveszterem volt ennél jobb, de hát akkor volt még egy barát, és nagyon remélem, hogy nem ez volt az utolsó ilyen kis kirándulásunk, arról nem is beszélve, hogy még sok olyan szilveszterem lesz, mint a tavalyi év utolsó napja :DDD

"besírtam"...

Ez a szó szerintem szinte minden percre igaz volt ma... és ezért köszönet. <3

Életemben először tapasztalom meg, hogy milyen is egy ennyire erős kötelék, ami nem vonzódás, nem szerelem, csak egyszerűen... nem tudom megfogalmazni, hogy mi ez, csak van, és nem is akarom, hogy eltűnjön. Nyilvánvalóan ez már nem egyszerűen csak barátság, ahhoz ennél sokkal kevesebb is elég lenne, és talán sohasem fogom megérteni, hogy miért kellett nekem erre az egészre várnom, miért nem volt már akkor meg, amikor szenvedtem, miért csak azután jelent meg az életemben, miután minden jobb lett? Néha elgondolkozom azon, hogy neki miért kell szenvednie, akármennyit is? Erre pedig jön mindenkitől az a válasz, hogy "mindenkinek meg van a maga keresztje, és azt kell viselnie". Az a baj, hogy ebben én nem hiszek. Persze a múltunkat nem hagyhatjuk csak úgy el valahol, hogy aztán mindent tiszta lappal kezdhessünk, de attól, még nem kell, hogy a múlt eseményei, csalódásai sötétségben tartsanak, attól, ami sokkal szebb, fényesebb. Nem várom el senkitől, hogy megértse mit hogyan élek meg, nem is akarnám, mert azt akarom, hogy ezt senki ne tudja, és csak néhány embernek mondom el, hogy valójában ki is vagyok. Ez pedig nem attól függ, hány éve vagyunk barátok, hanem attól, hogy most már újra képes vagyok bízni, és elhiszem, hogy csak jobb jöhet, mert minden jól kell, hogy végződjön; ha még nem jó, akkor még nincs vége...

új sztori...

Végre kaptam egy isteni ihletet, egy olyan történethez, ami sokkal hosszabb lesz, mint egy-két oldal, bár hogy mit fogok belőle kihozni, arról még egyelőre fogalmam sincsen, de nem is baj, egyelőre az a biztos, amit alapjaiban kitaláltam. A következő egy fejezetet már tudom, ami a harmadik, de semmi további ötletem egyelőre, bár nem hiszem, hogy sokáig tartana kitalálni, mert ötleteim mindig vannak.

A címe Fekete és fehér lett, aztán elképzelhető, hogy ez még változni fog, mert a címek sohasem fixek, legalábbis az elején nem. A története egyszerű: van egy új lány, a suliban - ahova mostantól jár - van két srác, akik teljes ellentétei egymásnak, de egyetlen egy dologban hasonlítanak: mindketten elsőre beleszeretne Lilianne-be. Damien, a szőke, ragyogó kék szemű, angyali srác, aki lassan közelít a lányhoz, és borzasztó udvarias, szinte már olyan, mintha egy századdal később élne a saját korához képest. A másik pasi Damien: sötét haj, szinte már fekete szemek, az ördögibb, aki folyamatosan zenét hallgat, és senkivel nem beszél igazán, most viszont Lily megjelenése megbolygatja az eddig megszokott dolgokat. Egyből rászáll a lányra és egy fél óra ismeretség után lesmárolja a lányt. Sokszor nyers, és kissé erőszakos, és saját magának sem szeretné bevallani az érzéseit. 

Ez az alapszituáció, aztán majd meglátjuk mennyire leszek ügyes, és mit hozok ki belőle, de tessék nekem drukkolni, hogy valami nagyon jót hozhassak ki belőle! : DDD

13. Eperfesztivál...

Alaphelyzetből csak jó lehetett, mert hát, mikor volt rossz az Eperfeszt, de most még az is tetézte, hogy Virág is itt volt. Ennek meg aztán pláne örültem! Hát még annak, hogy sikerült leszerveznek egy találkozót vasárnapra avval a pasival, aki neki iszonyatosan tetszik.

Lassan le ment a péntek, aránylag unalmasan, ahogyan ez szokott lenni, bár kétségtelenül történtek azért fura dolgok a Duna part felé, de hát mikor nem XD jó, az is igaz, hogy nem velem, nem is baj ^^ Tízkor jöttünk fel, bár úgy volt, hogy Kittinél alszik, de aztán átbeszéltük, és végül is hozzám jött ><

Szombaton konkrétan szétröhögtem az agyamat, már reggel, mert a barátnőm éppen azzal szórakozott, hogy halálra csikiz, ami egy idő után már fájdalmas is volt, de akkor sikerült leállítani, amit értékeltem. Nem kicsit volt beteg az a nap XD de komolyan megérte, minden egyes pillanat. Akkor már nem is én beszélgettem facebookon a sráccal, hanem ő, csak az én nevemben, és áhh, annyira aranyosak voltak a reakciói, hogy besírtam rajta :DDD Délután megismerkedett a barátnőm, a volt osztálytársaimmal, akiket nagyon imádok, aztán kicsit elváltunk, és a tűzijátékig a haverokkal voltam sétálni ^^ aztán végignéztük a tűzijátékot, és utána jöttünk haza.

Vasárnap meg egész nap itt ült a nyakamon, hogy mi lesz, ha találkoznak, és végül is egy kisebb eső után végigjártuk a Duna partot, hogy megkeressük a srácot, de nem találtuk, utána meg tökre feladta, én meg elkezdtem imádkozni, hogy csak ez az egy jöjjön össze neki, és láss csodát, megtaláltuk igaz, hogy csak este tízkor, de kit érdekelt ez akkor?! Senkit!! Elkaptuk a srácot a buszmegállóban és után sikeresen találkoztak, aztán meg egy csomót beszélgettünk, igaz a srác nem kicsit be volt állva a piától, de be kellett látnunk, hogy nagyon is jó fej, és mikor elköszöntünk, Virágot szájon is csókolta. Én meg így: jó... aztán elment a srác, és mi meg a másik irányba, aztán jött egy jó negyedórás sírás, utána elmondta Lívinek és Annának is, mi történt és tizenegykor jöttünk haza, egész éjjel itt vinnyogott (de szó szerint XD), hogy milyen jó neki. Nem volt beteg... áhh, dehogy is :DDDDD

Ma reggel ment haza, és már nyolcra otthon is volt, és délután egy óta beszélgetett a sráccal. Azt hiszem ez volt a legjobb Eperfeszt évek óta, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre Virág is jól érzi magát, és örül valaminek. Ráfért már, nagyon régóta... *-*

feeling good...

It's a new dawn,

It's a new day,
It's a new life for me,

And I'm feeling good...

forumrpg...

Sok mindenki van úgy ezzel, hogy azt sem tudja mi fán terem, pedig szerintem a világ egyik legjobb elfoglaltsága, csak kicsit sok időt tud elvenni, de mindezt az időt arra fordítja az ember, hogy szórakozik, olyan embereket ismer meg, akiket egy életre megszeret, még ha ismeretlenül is, és egy olyan fantáziavilágba repül, amit mindennél jobban tud élvezni, mert elfelejtheti, hogy milyen a valóság mocska.

Nekem kizárólag pozitív élményeim voltak vele, sohasem csalódtam benne, azokban az arcokban sem, akiket itt megismertem, és tulajdonképpen semmibe, ami csak egy kicsit is kapcsolódik valamelyik ilyen oldalhoz. Igen, több van, valójában több száz, és igazán nagy divatja Angliában és Amerikában, de szép lassan terjed a világon mindenfelé. Egy karakter, aki olyan szinten fiktív, amennyire a fantáziád szabad, és képes megváltoztatni az életedet, nem is akármennyire... Kissé még én is furcsának találom, és néha saját magamon meglepődöm, hogy mennyire gyerekes tudok lenni, de mindig rájövök, hogy az életemnek ezt a részét senki nem tudná elvenni tőlem, mert már belém ivódott, arról nem is beszélve, hogy ennyi gyermeki lélek mindig is fog nekem kelleni ahhoz, hogy élvezhessem az életemet.

get up...

Times are looking grim these days
Holding on to everything
It's hard to draw the line
And I, I'm hiding in this empty space
Torture all my memories
Of what I left behind...

egyszerű vasárnap...

Igaz, hogy egyszerűen csak egy vasárnapról van szó, de ez a vasárnap nagyon is jó volt számomra. De még mennyire jó! Hihetetlenül jó! Vagy... nem tudom kifejezni mennyire jól éreztem magamat a barátnőmmel. : DDD

Nem csináltunk a hülyeségen kívül semmit sem, de áhhh, ezt nem lehet elmagyarázni. Mindenkinél jobban imádom, de most meg még jobban megszerettem. Sosem gondoltam, hogy ennyire fogok egy baráthoz kötődni, úgy mint ahogy most hozzá, de ezek szerint lehetséges mégis. Két ember nekem jelenleg a legfontosabb, a két legjobb barátnőm, Virág és Kitti. Hogy melyiküket szeretem jobban? Fogalmam sincs... Vagyis hát nem tudok dönteni csak úgy. Ahhoz rengeteg ok kéne, ami meg nincs. : DDD

Mindenesetre a tegnap egy életre megmarad nekem, mert nagyon jól éreztem magamat, az erdőjárással, a beszélgetéssel, a zenehallgatással, és a "párnacsatával" együtt. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire fontosak nekem azok az emberek, akik ennyire közel állnak hozzám. Az a baj, hogy ha el kellene veszítenem Virágot abba egészen biztos belerokkannék. Hogy ezt honnan veszem? Érzem... és akinek valóban vannak igazi barátai azok tudják milyen érzés, még ha nem is mondják ki.

ejnye...

Hmm, a fáradtság lévén kezdem elhanyagolni szegény, kicsi blogocskámat, pedig én nagyon szeretem, csak hát... nem tudok mit tenni, ha egyszerűen időm nincs, energiám nincs, és mikor szeretnék valamit ide pötyögni, elterelik a figyelmemet. Szörnyű, sőt, botrányos! De majd most! ^^

Tulajdonképpen semmi különlegeset nem fogok ide most leírni, mert azon kívül, hogy vígan élem az életemet, most már nyugodt, (rövid), veszekedések nélküli állapotban, amit kifejezetten értékelek most. És ugyan azt írtam az előbb, hogy fáradt vagyok, az a nagy helyzet, hogy már nagyon kéne valaki (egy pasi!), akire a felesleges energiáimat fordíthatom, és aki kicsit felpörgeti a jelenlegi belassult életemet. Igazság szerint kicsit szar érzés, hogy nincs senkim, főleg akkor, amikor egyik oldalamon egyik barátnőm, másikomon a másik enyeleg a pasijával. Frusztráló, nem is kicsit. Tudom, hogy ez normális, és én be is látom, hogy ez nem egy olyan iszonyatos nagy probléma, de már hiányzik, hogy valakihez odabújjak, hogy valaki úgy érintsen meg, hogy tudom több van mögötte, mint egyszerű barátság. Imádom a barátaimat, a világon a legfontosabbak, de már kellene egy olyan valaki, aki többet is tud adni, és akinek én is többet tudok adni. Ha minden igaz, ebben a hónapban még összejön, aztán majd meglátjuk, de nagyon örülnék, ha az a jóslat bejönne...

Szabadisóstó...

Három napos osztálykirándulás esővel, széllel, hideg vízzel, némi béküléssel, cigifüsttel, rengeteg beszélgetéssel, jóslással, tánccal, fájdalommal... Mindennel, ami megtörténhet. Jó, nem mindennel, de majdnem XD

Leszakadt a vállam a táskámtól, de azért kétségtelenül megérte, mert a két este nagyon jól telt el, többségében inkább lelkizősbe fordult át, mintsem baromkodásba, de azt hiszem, kinőttem már abból, hogy minden este szarrá röhögjem magamat. Őszintén szólva, nem is hiányzott annyira, hogy lecseréltem volna, bármire is a beszélgetésünket a barátnőmmel. Lehet, túlságosan elfogult vagyok vele szemben, és ez nem éppen a legjobb, amit teszek így, de nem tud érdekelni, mert túlságosan is megszerettem ahhoz, hogy bárhogy máshogy fogjam fel a vele kapcsolatos dolgokat. Azt hiszem, most kezdtem el megérteni, min is ment keresztül eddig, és min megy keresztül most is... Sajnálom, elmondhatatlanul, és ha megtehetném cserélnék vele, hogy újra azt csinálhassa, amit szeret: táncolhasson. Furcsa, hogy érte feláldoznám magamat, még nekem is, de nem zavar különösebben.

Aminek szintén örülök, hogy kibékültem azzal, akivel akartam. Jobb így, még ha maradt is bennem nyoma az elmúlt eseményeknek, mint nem beszélni vele, és szenvedni. Mert akármennyire is dühös voltam, fájt is, hogy nem beszéltünk. Bár tisztában vagyok azzal, hogy ezért egyesek elítélnek, de örülök annak, hogy ők is képesek felfogni, hogy nekem ez az ember is ugyanolyan fontos, mint bárki más. 

Közben lesokkoltam a népet azzal az egyszerű ténnyel, hogy elszívtam két szál cigit. Puff neki! Nem hat meg a megdöbbenésük, és nem is kell a szentbeszéd, hogy ne cigizzek, mert nem fogok. Szerény véleményem szerint, ez egy olyan dolog, hogy előbb vagy utóbb mindenki meghal valamiben, és ha két-három havonta elszív az ember egy szállal, attól nem lesz semmi baja sem. Persze az ilyen szinten még szüzek állítják, hogy ez nem így van, de állítsák! Engem nem nagyon zavar, mert ebben elfogult vagyok, ahogy még egypár dologban is, de ez most mellékes... A döbbent arcok mindenesetre mosolyt csaltak az arcomra :D

Igazából semmi más nem volt, ami olyan óriási szám lett volna. Jósoltattunk nagyon sokat MezőCsével, meg beszélgettünk Tirivel, jó sokat röhögtem, és ha utóbbi nem is volt meg minden pillanatban, akkor is jól éreztem magamat, nagyon is. 

Már csak azt szeretném tudni mi ez az érzés, ha kicsi olyan, mintha valaki fojtogatna... Csak nem a torkomnál érzem, hanem a mellkasomban, a szívemnél. Deja vu-m van... Ezt már éreztem, és gyűlöltem. Lehet, hogy csak a féltés és az idegesség? Abból most kijutott, nem is a kiránduláson, hanem úgy egyébként, de akkor is. Kíváncsi vagyok, hogy melyik, ha egyáltalán most tudok különbséget tenni köztük...

barátság...

Annyira hihetetlenül törékeny dolog... mintha csak egy vékony üveglap lenne, amire egyre több súlyt pakol az ember az évek során, és csak bízhat benne, hogy nem fog a teher alatt elpattanni. De bízni nem mindig elég. Valamikor sokkal több kell egyszerű bizalomnál, még akkor is, ha ez egyik legnehezebb dolog ez. Tudnod kell és akarni, hogy ne törhessen apró szilánkjaira ez az üveglap, különben, akármennyire is szeretnéd csak a földre hulló darabkák halk csilingelése marad meg a füledben, melyeké nem akar majd csitulni. Soha. Nem csak időlegesen, hanem örökké, és az egyik szilánk olyan mély sebet ejt a lelkeden, ami nem tud majd begyógyulni, csak akkor, ha képes vagy új alapokra fektetni a dolgokat, egy másik erősebb üveglapot szerezni, amire az első borzasztó súly, a megbocsájtás kerül majd. Ha ez megy, akkor talán esély van arra, hogy a sebek beforrjanak, hogy újra kezdhesd, és ha eddig csak bíztál, akkor most már tudd, akard, hogy megmaradjon neked az a barátság.

Én most úgy érzem, lassan, de annál biztosabban repedezik az üveglap, ráadásul egy olyan embernél, aki önbizalmat öntött belém, még az év elején. Nem akarom, hogy az üveglap szilánkjaira hulljon, de tudom, hogy meg fog történni. Ha nem most, akkor majd máskor, évekkel később vagy talán éppen holnap... Annak ellenére, hogy tudom és akarom, úgy tűnik, még mindig csak bízom, ami kevés. Túl kevésnek tűnik, minden egyes pillanatban... Lassú, kínzó haláltusát kell megvívnom, valami felettem állóval, valami sokkal hatalmasabbal, mint én, és nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek leverni, ezért maradt meg nekem a remény, amit majd talán, ha szerencsém is lesz egy kicsi, akkor mellém áll.

make me wanna die...

You make me wanna die,
I'll never be good enough, 

You make me wanna die,
And everything you love,
Will burn up in the light,
Every time I look inside your eyes.

You make me wanna die...

step up...

Hihetetlen zseniális film, erre csak ennyit tudok mondani, és... és... ááááhhhhhwww! Egyszerűen nem tudok mit hozzáfűzni... *-* 

Egész konkrétan megnéztem a filmet, azt is úgy, hogy közben mindenkivel közöltem, hogy nem érek rá, majd lement a film, és megy a szöveg, meg a zenék, én meg mint valami hülye kezdtem el nyomni, de nagyon durván, a hip-hopot. Legalább hatvanszor lejátszottam a Low-t, a Bounce-t, meg az összes többi számot, ami benne van a filmben, és itt pörögtem. Ha nagyobb lenne a szobám, lehet még breakelek is XD De annyira jó volt teljesen kikapcsolni! Hiányoznak azok a régi sulibulik XD

Nagyon kész volt, látnia kellett volna egy két embernek ezt, de majd legközelebb, mert tudom, hogy ez nem az első és egyetlen egyszeri hatása, hanem sokszor lesz még ilyen, csak lássam a filmet, a lemez meg bírja a gyűrődést : DDD

minden álom véget ér...

Minden álom véget ér...

Sebeket bámul a fekete ég...

A kötésen sötéten üt át a vér...

Most kéne visszafordulni még...

hülyülés...

Mekkora jó volt már a szombatom!! : DDDD

El sem tudom mondani, hogy mennyire élveztem a legjobb barátnőmnél a bulit, ami igazából igencsak szűk körűre sikeredett, egészen konkrétan a húgával és velem töltötte a szülinapját, de nagyon jó volt. Halálra röhögtem magamat, és szerintem mindannyian. : DDDD

Úgy volt, hogy még jönnek hárman, de mindenki lemondta, ami egyébként sajnálatos dolog, mert akkor még nagyobb buli lett volna, de azért így is jó volt, nagyon is. Jó sokat beszélgettünk, több mint három órát, ami már nagyon ránk fért, mert annyira régen tudtunk, aztán elkezdtünk fényképezgetni, meg videózni, és mekkora jók lettek. Mindegyik. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire hiányzott ez már nekem, a csak hülyeség, aminek nincs értelmes de mégis szórakoztató, és annyit röhög rajta az ember, hogy már fáj a hasa. Ilyen volt tegnap is, és nagyon élveztem. 

Több ilyet szeretnék, akár nagyobb társasággal is, mert hiányzik egy-két ember, akikkel már régen találkoztam, és nagyon jó lenne velük leülni végre, de azt is tudom, hogy legelőbb, majd csak nyáron jöhet össze, de akkor mindenképpen, és tudom, hogy majd a szilveszterem is ugyanolyan klassz lesz, mint tavaly, de az még olyan messze van, és én nem akarok, olyan sokat várni.

liquor store blues...

Because my job got me going nowhere, 

so I ain't got a thing to lose,

take me to a place where I don't care, 

this is me and my liquor store blues.

I'll take one shot for my pain, one drag for my sorrow,

get messed up today, I'll be ok tomorrow,

one shot for my pain, one drag for my sorrow,

get messed up today, I'll be ok tomorrow.

miért?

Egyetlen egy dolgot magyarázzon meg nekem valaki, ha egyáltalán erre a kérdésre létezik válasz, ugyanis én még nem találtam meg...

Miért olyan nehéz megtalálni a boldogságot, felállni, miután padlóra küldtek, és miért olyan, amikor az ember alatt megcsúszik a talaj, s elesik, mint egy villanás?

Semmi másra nem vágyom, csak hogy ezt megérthessem. 

Eddig szinte minden tökéletes volt, boldog voltam, volt értelme annak, hogy ezen a sárgolyón léteztem, miközben olyan emberekkel vettem magamat körül, akikben megbíztam, és már nem egy saját fal jelentette a biztonságot, hanem ők. Felálltam. Most mégis visszakerültem a szakadék peremére, és tudom, hogy csak egyetlen egy lökésre van szükségem, ahhoz, hogy megint elessek, és újrakezdődjön minden. Minden, amiről azt hittem elfelejthetem. Semmi másra nem vágyom, csak sötétségben, néma, jeges csendben ülni, a hátamat és a fejetem egy hideg falnak támasztani, és bámulni előre, a semmibe, és próbálni meglátni a kiutat onnan. Miért nem lehet? Igazából lehetne, csak az a baj, hogy most ezerszer nagyobb visszatartó erő húz, mint valaha is húzott. Összesen öt ember, de beléjük kapaszkodom és tartom magamat. Legalábbis nagyon remélem, hogy tudom tartani magamat. Ha elveszíteném bármelyiküket is, abban egész biztosan belehalnék. Önzőségből nem engedem, hogy elsodródjanak a közelemből, és igazából nem érdekel, hogy a saját érdekemet nézem, mert ők is tudják, hogy én is mindig ott vagyok nekik. Vagy legalábbis remélem...

csalódottság...

Elpárolgott a düh, főleg azután, hogy beszéltem vele. Bár lenne értelme, nem teszem meg, igazából én sem tudom, hogy mért. Kemény dolgokat írtam le, de akkor a dühöm miatt nem tudott érdekelni, most pedig a fájdalomtól és csalódottságtól nem. Őszintén szólva nem értem... Attól a perctől fogva hazudott nekem, mióta megpróbáltuk összehozni őket. Csak azt nem tudom miért. Szeretném megérteni, hogy miért vesztettem el a bizalmát és a barátságát, ha egyáltalán volt ilyesmi kettőnk között. Ugyanis már ebben is kételkedem... Nem tudja, hogy mennyire rosszul estek a szavai, amiket most hozzám intézett. Fáj... Nem tudom miért, de nagyon fáj, minden, amit mondott. Tulajdonképpen már nem is érdekel, hogy pénteken mit írt le, mert akkor a barátnőmet bántotta meg, és az is elég szarul esett, de ez... sokkal jobban fáj. Gyűlölöm az érzést, amitől sírnom kell, és ami fojtogatja a torkomat. Legszívesebben üvöltenék, de nem tudok. Miért nem hiszi el, hogy megtartom a szavam? Miért fordított nekem hátat? Próbálnám megérteni, hogy mit miért tesz, de anélkül nem megy, hogy nem mondja el. Tudhatná, hogy előbb vagy utóbb rájövök, hazudott-e most is, vagy sem... És ezt sem értem. Mondja azt, hogy nem mondja el, mondja meg a szemembe, hogy nem bízik meg bennem, de ne hazudjon, mert az rosszabb.

Ülök az ágyamon, gépelem ezeket a sorokat és sírok. Sírok, mert tudom, hogy elvesztettem egy barátot, akire szükségem lenne... Az a baj, hogy nem tudom mikor kezdődött, és nem is értem miért történt meg, csak egyszerűen tisztában vagyok a felállással, és rohadtul szar érzés tudni, hogy sosem leszünk már igazán jóban. Vagy ha igen, akkor el kell veszítenem mást helyette. De az a baj, hogy nem akarok. Ez nem egy olyan dolog, mint egy repülő, ahol egy idő után megtelnek a helyek, és nincs több embernek lehetősége azzal utaznia. Úgy érzem, azt hiszi, hogy neki már nincs helye, pedig ha ismerne, tudhatná, hogy neki mindig fenn lesz tartva egy, bármit is tesz. Erről szól a barátság, nem? Hogy tartjuk a másik hátát... Lehet, én gondolom rosszul, de akkor valaki világosítson fel! 

Sajnálom, tudhatnád, hogy én mindig is barátként nézek Rád, bár ahogy most látom, Te még csak számba sem veszel...

düh...

Éreztétek már úgy, hogy egyik pillanatról a másikra felmegy bennetek a pumpa? De nem csak, hogy mérgesek lesztek az illetőre, hanem egyből, ott helyben meg tudnátok ölni? Hogy már remegtek az idegességtől? Lüktet a fejetek? Szétvet a düh, és nem tudtok semmit sem kezdeni vele, mert még csak levezetni sem lehet tisztességesen? 

Na, én most így érzem magam! Egy olyan ember iránt, aki igazából azt sem érdemli meg, hogy foglalkozzak vele... (Legalábbis most ezt érzem.) Állítólag a barátom... Hát úgy néz ki, hogy nem az, helyette viszont egy kis senki, aki arra nem méltó, hogy emberszámba vegyem. Nagyon is jól tudta, hogy olyan embert bánt meg, aki nekem nagyon fontos, és azt is tudhatta, hogy a barátnőm meg fogja mutatni az egészet. Ezek mellett, mert hát, nem tudom, mit is várok igazából, képes volt olyan dolgokat írni, amiket... őszintén? Fogalmam sincs mit gondolt magáról. Hogy volt ehhez egyáltalán mersze? Számíthat egy kiadós "beszélgetésre" a tenyeremmel, ami csodálatos szimfóniában fog megszólalni, amint találkozik majd a pofikájával...

Undorító, gusztustalan, gerinctelen kis féreg módjára viselkedik, és egyáltalán nem jobb egyik gyökér baromnál sem, akiket ismerek (sajnos). De az egyik legrosszabb ebben, hogy azt hittem megbízhatom benne, hogy egyszerűen csak számíthatok rá, és erre ennyire megsebez, és csalódást okoz. Sajnálom, hogy azt hittem, komolyan vehetem... hogy egyáltalán hittem neki... 

["mekkora geci vagyok :P:P"  

Ezt így te írtad... és most lépted át azt a határt, amit még eltűrtem. De tudod mit? Tényleg geci vagy! Én meg dühös... és csalódott...]

Ez pedig az én üzenetem neki, mert igen, bármennyire is csúnya, de geci volt, még akkor is (és ebben biztos vagyok), ha csont részegre itta magát... Sajnálom, hogy csak ennyi telik tőled! 

Bármennyire is borzalmasan hangzik, és akárki elítélhet, attól még meg van a véleményem, és ez nem fog egykönnyen megváltozni...

felállás...

Annyi furcsa, hogy nem érzem magamat egyedül, hogy mindig van olyan ember, akihez fordulhatok, hogy a barátság nem egyoldalú, ahogyan eddig volt. Már több mint egy éve, hogy boldog vagyok, hogy könnyebb az életem, mégis... talán még csak most kezdem el igazán felfogni...
Eddig csak egyszerűen boldog voltam, mert nem veszekedtem annyit a szüleimmel, kevesebbet sírtam, nem fájt már úgy a mellkasom, mintha valaki egy lyukat ütött volna rajta. Egyszerűen olyan volt, mintha eddig valamilyen óriási súlyt kellett volna cipelnem, de ettől most egyszersmind megszabadultam, és végre felegyenesedtem. Én már csak 'sötét korszaknak' hívom, mert valóban az volt. Emlékezni rá pedig legalább annyira fáj, mint akkor átélni, de már túl vagyok rajta, szerencsére. Örülök, amiért így van, és nagyon-nagyon remélem, hogy sosem lesz másképpen, hogy sohasem kell átélnem azt, amit sikerült magam mögött hagynom.

szeress így...

Kapj el, hogyha zuhannék,
Ha a vérem széjjeltép,
Nem lankad az indulat,
Amíg éget, élhetnék.

Szeress így,
Szeress még,
Pedig nem leszek már jó,
Csak ilyen senkinek való.

apa...

Őszintén: elegem van. Miért kell ilyen szemét módon viselkedni, csak azért, mert egyszer ebben a tetves életemben, egyetlen egyszer, késtem. Abban nem gondol bele, hogy mások mennyire hülyék. Életemben nem ittam még magamat hulla részegre egyik buliban sem, lévén, hogy partizni sem járok el. Nem keveredtem elő a semmiből hajnalok hajnalán. Sosem csavarogtam hosszú órákon keresztül. Életemben nem drogoztam vagy füveztem. Még csak az sem lehet a  baj, hogy rosszul tanulok. Akkor miért? :'(

Miért akarja, hogy újra sírjak? Miért nem képes felfogni, hogy végre, először vagyok boldog? Hogy eddig kurvára nem voltam az? Nem látja. Mert sosem akartam, hogy lássa... Sosem akartam, hogy neki rossz legyen, vagy anyának. Úgy tesz, mintha ismerne, pedig nem ismer. Ha így lenne, akkor tudná, hogy meg akartam halni, hogy nekem is, és mindenki másnak is jobb legyen. Hogy egyszerűbb legyen, hogy ne fájjon ennyire. Mégis itt vagyok. Miért? Mert annak ellenére, hogy annyit ordított velem, szeretem. De ezt képtelen belátni, és úgy tesz, mintha le lenne árnyékolva a szeme. Annyira fáj, hogy nem képes ennyire sem figyelni rám. Egyszer annyira szívesen rázúdítanám az egészet, csak hogy megtudja, mennyire szar volt, késsel a kezemben állni a konyhában, és tudni, hogy mennyivel lenne könnyebb nekem, mennyi szenvedéstől szabadulhatnék meg. De nem, én miattuk kitartottam, de lehet, hogy felesleges volt az egész. Ez jobban fáj. Sokkal jobban... :'(

Csak folynak a könnyeim, megint úgy mint régen, ugyanúgy szenvedek vagy még jobban, mert csak azt látom, hogy nem érdeklem. Sosem elég jó neki, amit csinálok. Semmi... És ebből kibaszottul elegem van. Nem értem, miért akar visszaküldeni, oda, ahonnan végre képes voltam felállni, és ez a legrosszabb az egészben, azt hiszem. Hogy nem értem. Nem értem, miért teszi ezt velem, és hogy miért nem látja át mit tesz? 

Ha önző lennék, már régen elmondtam volna neki, mennyire szarul érzem magamat, de nem tettem mert rá és anyura gondolok, nem pedig magamra. Pedig lehet, hogy önzőnek kéne lennem, elmondanom, hogy ő is szenvedjen egy kicsit. Hogy tudja, milyen rossz...

holló...

Edgar Allan Poe: A Holló

Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón
S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,
Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,
Künn az ajtón mintha roppant halkan roppanna a zár,
"Vendég lesz az", így tűnődtem, "azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Óh, az emlék hogy szíven ver: padlómon a vak december
Éjén fantóm-rejtelmmel húnyt el minden szénsugár,
És én vártam: hátha virrad s a sok vén betűvel írt lap
Bánatomra hátha írt ad, szép Lenórám halva bár,
Fény leánya, angyal-néven szép Lenórám halva bár
S földi néven senki már.

S úgy tetszett: a függöny leng és bíborán bús selymű zengés
Fájó, vájó, sose sejtett torz iszonyt suhogva jár, -
Rémült szívem izgatottan lüktetett s én csitítottam:
"Látogató lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Késő vendég lesz az ottan, azért roppan künn a zár,
Az lesz, más ki lenne már?"

Visszatérve lelkem mersze, habozásom elmúlt persze,
S "Uram", kezdtem, "avagy Úrnőm, megbocsátja ugyebár,
Ámde tény, hogy már ledobbant álmos főm és Ön meg roppant
Halkan zörgött, alig koppant: alig roppant rá a zár,
Nem is hittem a fülemnek." S ajtót tártam, nyílt a zár,
Éj volt künn, más semmi már.

S mély homályba elmeredten, szívvel, mely csodákra retten,
Látást vártam, milyet gyáva földi álom sose tár,
Ám a csend, a nagy, kegyetlen csend csak állott megszegetlen,
Nem búgott más, csak egyetlen szó: "Lenóra!", - halk, sóvár
Hangon én búgtam: "Lenóra!" s visszhang kelt rá, halk, sóvár,
Ez hangzott s más semmi már.

S hogy szobámba visszatértem s még tüzelt javába vérem,
Hirtelen, már hangosabban, újra zörrent némi zár,
S szóltam: "Persze, biztosan csak megzörrent a rácsos ablak,
No te zaj, most rajta kaplak, híres titkod most lejár,
Csitt szívem, még csak egy percig, most a nagy titok lejár,
Szél lesz az, más semmi már!"

Azzal ablakom kitártam s íme garral, hetyke-bátran
Roppant Holló léptetett be, mesebeli vén madár,
S rám nem is biccentve orrot, meg sem állt és fennen hordott
Csőrrel ladyt s büszke lordot mímelt s mint kit helye vár, -
Ajtóm felett Pallasz szobrán megült, mint kit helye vár,-
Ült, nem is moccanva már.

S ahogy guggolt zordon ében méltóságú tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár,
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord Holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói, mély, vad ár?"
S szólt a Holló: "Sohamár!"

Ámultam, hogy ferde csőrén ilyen tártan, ilyen pőrén
Kél a hang, okos, komoly szó alig volt a szava bár,
Ám el az sem hallgatandó, hogy nem is volt még halandó,
Kit, hogy felnézett, az ajtó vállán így várt egy madár,
Ajtajának szobra vállán egy ilyen szörny, vagy madár,
Kinek neve: "Sohamár."

S fenn a csöndes szobron ülve az a Holló egyedül e
Szót tagolta, mintha lelke ebbe volna öntve már,
Nem nyílt más igére ajka, nem rebbent a toll se rajta,
S én szólék, alig sóhajtva. "Majd csak elmegy, messziszáll,
Mint remények, mint barátok...holnap ez is messziszáll."
S szólt a Holló: "Soha már!"

Megriadtam: csend ziláló replikája mily találó,
"Úgy lesz", szóltam, "ennyit tud csak s kész a szó- és igetár,
Gazdájának, holmi hajszolt, bús flótásnak búra ajzott
Ajkán leste el e jajszót, mást nem is hallhatva már,
Csak rémének gyászdalát, csak terjes jajt hallhatva már,
Ezt, hogy: "Soha - soha már!"

S gyászos kedvem újra szépen felmosolygott s párnás székem
Szemközt húztam, ott, ahol várt ajtó, szobor és madár,
És a lágy bársonyra dőlten tarka eszmét sorra szőttem,
Elmerengtem, eltűnődtem: mily borongó nyitra jár,
Átkos, ős, vad, furcsa Hollóm titka mily bús nyitra jár,
Mért károgja: "Soha már!"

Ekként ültem, szőve-fejtve bús eszméket s szót se ejtve,
Míg a madár szeme izzott, szívemig tüzelve már,
S fejtve titkot, szőve vágyat, fejem halkan hátrabágyadt,
Bársonyon keresve ágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
S melynek bíborát, a lágyat, mit lámpám fénykörbe zár,
Ő nem nyomja, - soha már!

Ekkor, úgy rémlett, a légnek sűrűjén látatlan égnek
Füstölők s a szőnyeg bolyhán angyalok halk lépte jár,
"Bús szív!", búgtam, "ím, a Szent Ég szállt le hozzád, égi vendég
Hoz vigaszt és önt nepenthét, felejtést ád e pohár!
Idd, óh idd a hűs nepenthét, jó felejtés enyhe vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", nyögtem, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Sátán küldött, vagy vihar vert most e puszta partra bár,
Tépetten is büszke lázban, bús varázstól leigáztan,
Itt e rémek-járta házban mondd meg, lelkem szódra vár:
Van...van balzsam Gileádban?...mondd meg!...lelkem esdve vár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

"Látnok!", búgtam, "szörnyű látnok, ördög légy, madár, vagy átok,
Hogyha istent úgy félsz mint én s van hited, mely égre száll,
Mondd meg e gyászterhes órán: messzi Mennyben vár-e jó rám,
Angyal néven szép Lenórám, kit nem szennyez földi sár,
Átölel még szép Lenórám, aki csupa fénysugár?"
Szólt a Holló. "Soha már!"

"Ez legyen hát búcsúd!", dörgött ajkam, "menj, madár, vagy ördög,
Menj, ahol vár vad vihar rád és plútói mély határ!
Itt egy pelyhed se maradjon, csöpp setét nyomot se hagyjon,
Torz lelked már nyugtot adjon! hagyd el szobrom, rút madár!
Tépd ki csőröd a szívemből! hagyd el ajtóm, csúf madár!"
S szólt a Holló: "Soha már!"

A szárnyán többé toll se lendül és csak fent ül, egyre fent ül,
Ajtóm sápadt pallaszáról el nem űzi tél, se nyár,
Szörnyű szemmel ül a Holló, alvó démonhoz hasonló,
Míg a lámpa rája omló fényén roppant árnya száll
S lelkem itt e lomha árnyból, mely padlóm elöntve száll,
Fel nem röppen, - soha már!

Fordította: Tóth Árpád

written in the stars...

Written in the stars
A million miles away
A message to the main...

Seasons come and go
But I will never change
And I'm on my way...

hétvége...

Sírva nevettem mindvégig. Annyira, hihetetlenül jó volt. Felszabadított minden egyes pillanatban, még akkor is, ha nem mindig voltam boldog, vagy nem nevettem. Talán már évek óta nem éreztem magamat ennyire jól. Igazából nem történt semmi eget rengető dolog, csak éltem az életemet, és hagytam had történjenek a dolgok, de így volt tökéletes. Hagyni, hogy peregjenek a percek, elmúljon minden, amit el akartam eddig engedni, nyugodtan belesétálni olyanba is, aminek a következményeit kell most viselnem. De tudja meg mindenki, hogy leszarom a következményeket! Mert nem számítanak annyit, mint amit ez a három nap számított nekem. Egyszerűen így volt jó, és nem bántam meg egyetlen pillanatot sem. Azt sem, hogy a szüleimnek nem tetszett. Az egész tökéletesebbnél is tökéletesebb volt! Leírhatatlan! most is képes lennék sírni a boldogságtól, pedig már csak egy emlék, ahogyan ezek a sorok is azokká vállnak nemsokára. És mégis... kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan, feledhetetlen!

Pénteken a suliban a haverokkal; szombaton a legjobb arcokkal, akik léteznek a földön, és egy világot - komolyan egy világot - adtak nekem; vasárnap meg itthon, nyugiban rpgzni, egy olyan játékot lejátszva, amilyen már rég nem volt. *-* Csodálatos volt, minden pillanat veletek! Imádlak titeket, mert képesek vagytok boldoggá tenni, még ha nem is mutatom ki sehogy sem. Komolyan fogalmam sincs, mi lenne velem, ha nem ti lennének a barátaim. :"D

dracula...

Nincs szöveg, viszont nagyon-nagyon megtetszett, mert olyan hideglelős az egész. :D

természetfeletti...

Ugyan az egész bolondok napján történt, mégis inkább szólt az egész a szellemekről, vámpírokról, mintsem április elsejéről. Az egész csak délután kezdődött el, amikor a barátnőmhöz mentem el. Náluk valóban van egy szellem, akármennyire is hihetetlen, és én sem akartam elhinni először, de így van. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy igenis van ott valami, talán jobban mondva valaki, akit mi nem látunk, de ő nagyon szeretne velünk kommunikálni. 

Eddig is volt már néhány hasonló élményem, de ez inkább ijesztő volt, mintsem megnyugtató. Talán hülyeségnek hangozhat az, hogy nagypapám szelleme jó pár évig ott volt a nagyim lakásában, egyszer pedig egész konkrétan éreztem, ahogy átölel. Annyira ismerős volt, és megnyugtató, hogy biztos vagyok benne a nagypapám volt az.

Ami most történt velem, az inkább megijesztett. Ahogy feküdtem, és hallgattam a barátnőm egyik történetét a saját előadásában éreztem, hogy valaki megfogja a könyökömet, és nem engedi el. Ketten voltunk a házban, a könyököm pedig olyan hideg lett, mintha jég közé dugtam volna, de nem csak a felszínen éreztem a hideget, hanem egészen a csontomig. Utána majdnem egy órán keresztül majd meg fagytam, annyira fáztam. Szörnyű érzés volt... 

Mégis talán a legértethetetlenebb számunkra az volt, amikor felkapcsoltuk a kis lámpát, ami az éjjeli szekrényen volt, és annak a fényében a plafonon megjelent egy pentagramma. Később rá kellett jönnünk, hogy nem pentagramma, hanem egy Ankh kereszt, aminek a jelentése az örök élet. Annyira furcsa volt, és érthetetlen... Végül is a barátnőm azóta keresi, mit jelenthet ez az egész, de hogy pontosan mit szeretne a szellem nem tudja, és én sem nagyon értem. Mindenesetre - akármennyire is hihetetlen - megtörtént, és mindennek szemtanúja voltam. Megjegyzem: nem csak ennyi történt, amennyit leírtam. 

bounce...

Bounce (like yo' ass had the hiccups)
Bounce (like we was ridin' in my pick-up)
Bounce (why you lookin' so sad? baby girl you need to cheer up)
Bounce (I got the remedy, it's you on me and me on you)

And you on me and me on you and you on her
Then her on me and her on you and y'all on me
Then me on y'all and y'all on me
Menage a trois (menage a tr-uh-uh)

ütem...

Egész nap dübörgött bennem, nem hagyott nyugtot, várta, hogy mikor törhet felszínre. Szörnyű érzés. Számomra leginkább olyan, mintha a hátam közepén, a gerincemnél éles karmokat éreznék, melyek pengeként hatolnak a húsba, hogy aztán mély vágásokat ejthessenek benne. Mintha azt várná, hogy kivetkőzzek ebből az alakomból, és valami új, sokkal erősebb, veszélyesebb valaki vegye át a helyét. Nem lehet lehet leírni ezt az érzést, egyszerűen lehetetlen. Vagy tudja az ember, miről beszélek, vagy nem... hiába is koptatnám a billentyűzetet nem segíteni, mert képtelen vagyok én magam is megfogalmazni. Csak azzal vagyok tisztában, hogy tiszta és egyértelmű, lüktető zenére vágyom. Olyanra, ami képes szétszaggatni, olyanra, ami visszavonulóra bírja a karmokat a hátamon, és az érzést is, hogy kivetkőzzek magamból. Nevetséges? Lehet. Furcsa? Talán. Elviselhetetlen? Biztosan.

more...

If you really want more, scream it out louder,
Get it on the floor, bring out the fire,
And light it up, take it up higher,
Gonna push it to the limit, give it more.

kör...

"Elmélyülten húzta a vonalat a homokban. Én csak mosolyogtam rajta, hisz olyan nevetségesnek tűnt, ahogy egy fiatalember erőlködik, hogy a kör mértanilag pontos legyen. Talán körzőt is használt volna, ha nem mérföldekre vagyunk a civilizációtól. Rajzoltak nekem már sok mindent gyermekkoromban, legtöbbször piros kis szívet, de egy idilli családi képre is emlékszem, amit valamelyik kis hódolómtól kaptam még évekkel azelőtt. De még senki sem akart nekem kört rajzolni a homokba az éjszaka közepén. De Ő megtette.

- Tudod, sokat gondolkoztam, mit adhatnék neked a mai különleges napra - szólalt meg miután befejezte a rajzolást. 

- A születésnapom csak jövőhónapban lesz - ellenkeztem vele. Megfogta a kezem és a kör közepébe állított.

- Mikor kisgyerek voltam, egy nap édesanyám lehozott a partra - folytatta. - Fogócskáztunk, homokvárakat építettünk, miután kellőképpen elfáradtunk leültünk a homokba. Váratlanul a kezébe vett egy kavicsot, mellyel egy kört rajzolt. Felemelt és a kör közepébe ültetett. Majd azt mondta: "Van egy világ a lelkemben, talán pont ilyen alakja van, melynek Te vagy a közepén."

Megöleltem. Hosszú percekig csak álltunk egymásba fonódva, anélkül, hogy bármelyikünk is megszólalt volna. Kapcsolatunk legszebb pillanatai voltak. Azóta évek teltek el. Az életem során rengetegszer kaptam már szívet képeslapra, bögrére vagy épp ágyneműre nyomtatva. De csak azon a nyári éjszakán, csak akkor egyszer, kaptam valakitől egy kört, melybe egy egész világot zárt."