2015. szeptember 9., szerda

régóta...

két hónapja nem volt normálisan időm ide bármit is pötyögni. meg úgy annyira kedvem se. hosszúnak tűnt ez a két hónap, mégis már itt a szeptember és immár másodéves vagyok az egyetemen. nagyon furcsa, hiszen alig lett vége a közép sulinak és még csak most volt a gólyatábor. ijesztő gyorsasággal repült el egy év. hjajj... 
a nyár főleg munkával telt, és azzal hogy angol külön tanárhoz jártam, hogy megcsinálhassam most, a hónap végén a nyelvvizsgát. a munkát... hát finoman szólva, nem szerettem, nem maga a meló miatt, sőt az nem volt túl megerőltető, de a főnök... sok mindentől elveheti az ember kedvét. az angol kapcsán sokkal pozitívabban alakultak a dolgok. végre úgy érzem, sikerült feloldani a blokkot, ami eddig bennem volt, és így már meg is merek szólalni angolul. ez mindenképpen óriási siker, így egy évtizednyi szenvedős tanulás után. #fingercrossforexam
Kittivel és Bogival szerencsére sikerült mindig találkozni. fogalmam sincs mit kezdenék akkor, ha ők nem lettek volna az elmúlt időszakban vagy nem lennének most. azt hiszem, egyikünknek sem egyszerű, de egymásra mindig számíthatunk, és nekem ez a legfontosabb. tartottunk is egy jó kis nyárbúcsúztatós, három napos, csajos előhétvégét, ami egészen fantasztikusan alakult. voltunk bulizni, szokás szerint főztünk, vásároltunk. néha úgy érzem, jó lenne, ha csak annyira jól menne mindannyiunk, hogy kifizessünk egy albérletet, és összeköltözhessünk. talán egyszer sikerül majd ez is. #foreverandever
aztán ott van az én drága szaktársam, és legújabb barátném, akit nagyon könnyű volt megkedvelni a hajnali beutazásokon, amikor végigbeszélte az utat. néha szinte már nehéz szóhoz jutni mellette, de nagyon szórakoztató lány. azt hiszem, már hiányozna is, ha nem lenne ott. #newfriend
és hát... nem tudom, írjak-e már most egyáltalán Róla, nem akarok semmit elkiabálni, de nem is nagyon bírom ki, hogy ne, mert az elmúlt egy hétben úgy érzem mintha kicseréltek volna. a csajos, nyárbúcsúztatós bulizás közben belefutottam egy srácba. talán rá vártam eddig, talán nem, nem tudom, csak azt, hogy szeretném, ha jól alakulna, ami elkezdődött. #onlythefutureknows

2015. július 1., szerda

első év...

igen, ma már hivatalosan is azt mondhatom, hogy az egyetem első évét sikeresen, bukás nélkül, lezártam. ez egyrészt elképesztően jó érzés, és bár úgy érzem nagyon pörgök most, tudom, kell egy kis pihenés, és nagyon örülök, hogy két hónap van előttem, amikor nem kell az egyetemre fókuszálni. és ez másrészről elképesztő - nem az, hogy sikerült az első év, ez a minimum volt -, az elképesztő az, hogy milyen iszonyatosan gyorsan elszállt ez az idő. és ez, hogy így elment egy teljes év, igazából csak most tűnt fel, most amikor újra nyár van. 
egyébként imádtam! minden percét ennek az egy évnek, még ha iszonyatosan fárasztó is volt néha napján. mióta elkezdődött tudom, hogy itt a helyem, hogy jó választás volt, ennek pedig nagyon örülök. a szakról többen elmentek, vagy egyetemet vagy szakot is váltottak, én viszont 100%-ig biztos vagyok még most is a dolgomban. bevallom, amikor felvettek, még nem hittem ilyen stabilan a magyarban, mint további életút számomra. viszont most nem cserélném el! 
az az igazság, hogy nem vagyok sok dologgal kibékülve mostanában, rengeteg dolgot kell helyretennem még az új szemeszter előtt, hogy ne vigye el az időmet a "tanulás", és úgy érzem nincs elég abból az időből, amire annyira szükségem lenne, már most sem. de most itt a nyár, szóval próbálok arra koncentrálni, hogy végre szusszanjak egyet az eddigi hajtás után. mellette meg összeszedni magamat és végre befejezni a nyelvvizsgámat, és dolgozni. a fő célok megvannak, reményeim szerint pedig nem csak ezeket fogom tudni teljesíteni.

2015. június 5., péntek

this summer's gonna hurt like motherfucker...

i'm ripping off that bandage
'cause i just can't stand it

has to have it all
chases every star
she's so popular

this summer's gonna hurt like a motherfucker.
fucker.
this summer's gonna hurt like a motherfucker.
fucker.


2015. június 2., kedd

csend...

rég írtam ide... nagyon. de azt hiszem, leginkább azért, mert elég eseménytelenül telt el ez a hónap. valójában egyetlen alkalmat leszámítva, amikor a barátaim átjöttek és tartottunk egy éjszakába nyúló beszélgetést, semmi lényeges nem történt. nem igazán tudom miért, de úgy érzem kicsit megrekedtem most. lehet csak elfáradtam szellemileg, a legtöbb időm tanulásra megy el így a vizsgaidőszakban, ami... hát nem a legjobb foglalatosság. bevallom, leginkább az hiányzik, hogy néha valakihez odabújhassak. azt hiszem, a magányosság érzése is közrejátszik, hogy nem igazán van kedvem semmihez sem. csak úgy... vagyok. valójában ez nem pozitív, egyáltalán nem az. régebben élveztem az egyedüllétet, most viszont sírógörcs fog el, ha erre gondolok. talán túl sokat gondolok erre. félek, hogy ettől kijöhet rajtam a pánikroham, mert azt az érzést senkinek nem kívánom. szeretném, ha megváltozna ez az állapot. szeretném, ha elmúlna ez az érzés. fogalmam nincs mit kéne kezdenem magammal, hogy változzon valami...

2015. május 2., szombat

i'm an albatraoz...

yeah, Lorry was a witch
yeah, a sneaky little bitch
so fuck that little mouse
'cause i'm an albatraoz


2015. április 14., kedd

walk...

gotta slow up, gotta shake this high
gotta take a minute just to ease my mind
'cause if i don't walk then i'll get caught out
and i'll be falling all the way down

turnin' my head, shutin' my eyes
doesn't even matter if i'm wrong or right
'cause if i don't walk i'll keep myself around
and i'll be falling all the way down

won't get caught in the old fly trap
run away, run away, never come back
no way i'm going down like that
no, no, run away, run away


2015. április 11., szombat

a magyar költészet napja...

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bizol:
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat,
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőriz ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és multja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent -- 
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent:

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.


/Weöres Sándor/

2015. április 10., péntek

vásárlásterápia...

bevallom, világ életemben imádtam vásárolni. nem a pénzt elkölteni szeretem, hanem valami újat beszerezni. lehet ez ruha, cipő, táska, kozmetikum, kiegészítő, könyv, füzet, technikai kütyü... nagyjából bármi, és ez engem valahol megnyugtat. fura, de főleg egyedül szeretek vásárolgatni, úgy mint ma, mert akkor nem kell igazodnom senkihez, annyit és úgy nézelődök amennyi jól esik, és akár csak úgy bolyongani is szeretek. persze ma nem kóboroltam butikról butikra, sőt meglehetősen célirányosan mentem A és B üzletbe, majd indultam haza a plázából, de ez nem változtatott azon, hogy kikapcsoltam végre. nem tudom miért van ilyen hatással rám a vásárlás, de ilyenkor - főleg, ha van miből is - egyszerűen elvesztem azt a biztos valóságtudatomat, ami egyébként a mindennapokban nagyon hasznos, és legalább annyira fárasztó is. ez az időleges veszteség pedig cseppet sem ijesztő, sokkal inkább felszabadító: olyan, mint amikor kimegy a görcs az ember vállaiból. 
most van egy rakás új cuccom, főként kozmetikumok és néhány új ruha. persze ennek a vásárlásnak az apropója a Glamour-napok, mert hát a kedvezményeket legalább évente kétszer mindig ki szoktam használni. emellett amúgy sem igazán járok el "nagytételben" shoppingolni, szóval tavaszra és őszre mindig gyűjtögetek, hogy mehessek. és most is olyan jó volt. szükségem volt erre a pár órára, nyugiban, csak magamra figyelve, és csak olyan dolgokat keresgélni, amire nekem van szükségem. 

2015. április 3., péntek

split personality...

tell me why can't i just reach up and simply touch the sky?
tell me why can't i spread my arms and fly and fly and fly?
tell me why can't i say this, why can't i do that?
tell me what do they want from me? tell me how to act!

said, can you help me? does anybody hear me?
can they even see me? this is my reality...
said, can you help me? does anybody hear me?
can they even see me? this is my reality...

trying to blend, trying to vibe
trying to live just one life
everybody's got insanities
i got a split personality


2015. március 29., vasárnap

zavar...

igazából nem tudom, hogyan kezdhetnék bele mindabba, ami bennem kavarog. azt se tudom, igazából mit is akarnék először elmondani, mert a gondolatok őrült módon keringnek-táncolnak a fejemben, és úgy érzem, mintha csak felvillanó képek volnának, sőt inkább rajzok. olyanok, amelyek kinn áznak az esőben, lassan elmosódva, szétmállva. be kell vallanom, fárasztó mindez. úgy érzem, kiszipolyoz ez az egész, és nem tudom, honnan kéne erőt merítenem bármihez is. a legfontosabb most az egyetem lenne, de nem tudok eléggé koncentrálni rá, ez pedig őszintén szólva aggaszt, mert nagyon gyorsan peregnek a napok, én pedig folyton rohanok a teendőim és a dolgaim után. 
szeretnék pihenni és kikapcsolni. újra érzem, azt a régi vágyat, hogy sötétben és hűvösben feküdhessek, mintha csak halott lennék, egy olyan helyen, ahol senki és semmi nem tud hozzám szólni, megérinteni, felzavarni a csendes, nyugodt álmomból. ez az egész azonban nem lehetséges most sem, éppen úgy, mint akkor volt, régen, amikor először szerettem volna mindezt. 
néha úgy érzem, a változás csak egy látszata a körülöttem lévő valóságnak. nem látom, hogy minden megújulna. néha nem hiszem el. nem megy. mert magamban, belül minden ugyanolyannak tűnik, és a változás "odakinn" csupán annyi, hogy elvesztek embereket és mások jönnek, vagy éppen nem is mennek sehová. most zavarónak érzem ezt a tudatot. valami újat akarok. nagyon szeretnék valamit, bármit, ami kimozdít ebből a kimerítő, zavaró állapotból. 
szeretnék megint írni, szeretnék megint úgy írni, olyan megdöbbentően és hatásosan, mint amikor tizenhat voltam. tudom, hogy a képesség meg van bennem, de nem találom. mintha elbújt volna előlem. néha, amikor a fórumokra írok válaszokat, érzem hogy most megvan, most végre megtaláltam, de amilyen gyorsan jön mindez, olyan gyorsan el is tűnik. ez pedig nagyon zavar, mert hiányzik... hiányzik az írás. mégsem tudom egy történetbe sűríteni az érzéseimet és a gondolataimat, egyszerűen most nem megy - ezen a blogbejegyzésen kívül -, hogy kiadjam magamból egy darab papírra mindazt, ami a feje tetején áll, és őrült sebességgel forog bennem. pedig jó lenne, ha sikerülne, mert akkor tudom, hogy megnyugodna a lelkem, és felszabadulnék.

2015. március 15., vasárnap

fekete...

fekete szívem fekete sebbel feketén dobban...
csak te vagy színes, szinte látom, ahogy színed robban.

a szívem fekete
gyere fess rá
kedves kis színeket:
pirosat, sárgát!
fesd át! fesd át!
fesd át színesre!
igen...

fekete szívem vörös fájdalomra éhezik
szivárvány arcodba fájón beletemetkezik
fekete hold, fekete ég, fekete erő,
csak rajtad áll, mit hoz ránk a vaksötét jövő!


2015. március 14., szombat

XX...

hosszú volt ez a durván egy hónap, ami alatt nem írtam. olyan rengeteg minden volt, és olyan rengeteg dolog, amihez egyáltalán nem volt igazán kedvem. most sincs. őrülten várom ennek a hétnek a végét, mert akkor legalább egy kis szünet is lesz, és talán össze tudom magamat szedni. komolyan úgy érzem, nincs elég időm és energiám ehhez a félévhez, nincs bennem annyi, amennyi kéne. imádom a magyar szakot, viszont most csak napokig aludnék. az lenne a legkényelmesebb. 

csütörtökön betöltöttem a 20. szülinapomat is, amit igazából most annyira nem érzek. nem úgy vagyok vele, mint a 18.-nál, hogy "huhú, én most már nagylány vagyok". igazából nem érzek ezzel kapcsolatban semmit. persze, kaptam ajándékokat, a barátaimmal ünnepelhettem, és voltam egy nagyon klassz hajnalba nyúló beszélgetés Kittivel, Bogival és Danival. 
most meg, hogy itt ülök, és ezt írom, hiányzik a tegnap éjszaka, mert nagyon szeretném, ha minden este így telne el, mint tegnap, és rossz érzés egyedül ücsörögni a szobámban és tanulni. fárasztó is. de ez van, ilyen húsz évesnek és egyetemistának lenni egyszerre :'d

2015. február 7., szombat

wiggle...

you know what to do with that big fat butt
wiggle, wiggle, wiggle
wiggle, wiggle, wiggle
wiggle, wiggle, wiggle
just a little bit

now make it clap
wiggle, wiggle, wiggle
now make it clap
wiggle, wiggle, wiggle
make it clap
now make it clap


2015. január 28., szerda

#examsoff...

végrevégrevégre vége van! kevés dolognak örültem ennyire az elmúlt időszakban, ami a tanulás köré kapcsolódott. elmondhatom, hogy szerencsés vagyok, mert nem buktam semmiből, minden vizsga elsőre meglett, és bár elég vegyes a jegyek terén a paletta, mégis csak az a lényeg, hogy sikerült! ennél jobb nem is lehetne. (igaz, nem teljes az öröm egy filozófia vizsga miatt, de nem történt tragédia sem.)
most éppen itt tartok, az első félévet túléltem sikeresen, és azt hiszem a ritmust is megtaláltam, ami az egyetemre kell, ez pedig nagyon jó. fura egyébként, mert most úgy érzem, azonnal akarom folytatni, pedig a valóság az, hogy ez a január volt életem legmegterhelőbb hónapja eddig. közel nem volt ilyen fárasztó a mumusként számon tartott érettségi sem... a kimerültség ellenére már folytatnám, most ebben a percben hiányzik a pörgés, tovább akarom csinálni, amit annyira szeretek. azt hiszem, sosem élveztem még ennyire, hogy tanulhatok.

2015. január 15., csütörtök

come with me now...

whoa, come with me now
i'm gonna take you down
whoa, come with me now
i'm gonna show you how

afraid to lose control
and caught up in this world
i've wasted time, i've wasted breath
i think i've thought myself to death

i was born without this fear
now only this seems clear
i need to move, i need to fight
i need to lose myself tonight

whoa, come with me now
i'm gonna take you down
whoa, come with me now
i'm gonna show you how


2015. január 8., csütörtök

high hopes...

but i've got high hopes, it takes me back to when we started
high hopes, when you let it go, go out and start again
high hopes, when it all comes to an end
but the world keeps spinning around


2015. január 7., szerda

vizsgaidőszak...

a tanulságot már most levontam: el kell kezdeni már a szemeszter elején olvasni és tanulni. enélkül halál ez az egyetlen hónap. legalábbis így érzem. nem tudom, hogyan osszam be az időmet úgy, hogy ne vesszek el a vizsgák alatt, és maradjon is valamennyi időm levegőt venni néha. az az igazság, hogy könnyebbnek gondoltam, mint amilyennek per pillanat látom. kemény... nagyon. igazából az a gond, hogy sok. nagyon sok. nem gondolom, hogy esélyem lenne minden tárgyamból több száz oldalt elolvasni, még akkor sem, ha időben elkezdem. persze, most mondhatná mindenki, hogy én akartam magyarra menni, és igen, én akartam, és nem is panaszkodom, csak józanul látva ez lehetetlen feladat. de nem baj, csak éljük túl! ha mindenből átmegyek - figyelembe se veszem, hogy hányassal, csak legyen meg - akkor nagyon boldog leszek. és persze, rögtön az első percben neki fogok állni elolvasni mindent, ami kiemelt fontosságú :D (szép ez az ígéret...) 

2015. január 1., csütörtök

újabb...

szinte fel sem fogom, hogy ismét eltelt egy év. annyi minden történt 2014-ben, és máris vége van, újra január elseje van, mintha elvágtak volna valamit. furcsa érzés most előre nézni, nem pedig visszafelé, mert mostanra minden a feje tetejére állt és megváltozott, egy kicsit pedig elveszettnek érzem magamat, mert nem mindig tudok lépést tartani a változással. persze vannak állandó, sőt megerősödött dolgok is, amiknek elképesztően örülök, mert az elmúlt évben nagyon sok mindenen átsegítettek. azt hiszem, sokkal nehezebb lenne kibírnom a változással járó problémáimat, ha nem lennének ott a barátnőim, akikre mindig támaszkodhattam, még így is, hogy messze kerültünk egymástól, legalábbis fizikailag. úgy érzem, az hogy más-más egyetemen tanulunk, még inkább megerősítette a barátságunkat, ez pedig magasan a legfontosabb dolog, ami megtörtént az óévben. 
aztán ott van az az ember, aki tavaly a legváratlanabb pillanatban tűnt fel, olyan formában, amelyben nem is számítottam rá, s talán miatta volt olyan könnyű elfogadni egy másik ember eltávolodását. a barátnőm, akit elvesztettem, most már nem hiányzik, és képes vagyok nem a rengeteg veszekedésre gondolni, sokkal inkább azokra a percekre, amikor tényleg minden rendben volt, és nevettünk. sok ilyen pillanat volt, még akkor is, ha nem mindenki látta. Ő pedig, mivel neki is volt kapcsolata a lánnyal, bizonyos szempontból segített feldolgozni mindazt, amit magamtól nem tudtam volna ilyen hamar. hálás vagyok neki is, amiért mellettem volt és remélem, még lesz is jó ideig.
a legnagyobb változás azonban kétséget kizáróan az egyetembe való beilleszkedés és túlélés volt. az igazság az, hogy imádom, minden egyes nap úgy mentem be - már amikor volt órám -, hogy tényleg szeretem azt, ahol vagyok és tényleg szeretem, azt amivel foglalkozom. néha persze elképesztően fárasztó - most is az, így a vizsgák előtt, de ennek ellenére sosem gondolok úgy a KRE-re, hogy "baszki, megint fel kell kelnem". minden ami ott történik érdekes és izgalmas. ez pedig nagyon fontos nekem, mert ebből tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. tudom mit akarok kezdeni az életemmel és azt is, hogyan. bár hiányzik a gimnázium. hiányzik az a hangulat és légkör, hiányzik a terem, a tanárok, azok az arcok, akikkel mindig köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosón. nagyon hiányzik ez. olyan, mintha egy része a lelkemnek nem járna haza, csak nagyon-nagyon ritkán. azzal a néhány alkalommal viszont, amikor beléptem az iskolába újra, mindig jó érzés kerített hatalmába, mindig biztos voltam benne, hogy visszavárnak, és ez valóban így volt. 
be kell valljam, újévi fogadalmam nincs. bár tavaly is így voltam vele, aztán január közepére rájöttem, igazából van. lehet most is így lesz, ám most még nincs egy listám, amit lobogtatni tudnék. egyelőre csak szeretnék túl jutni a januáron és a vizsgákon, lehetőleg bukás nélkül, aztán majd meglátjuk. most minden legrosszabb opcióként is csak elviselhetőnek tűnik, amit én egész jónak tartok, még akkor is, ha néha nehéz és néha kiborulok. 
összességében nem volt rossz az óév. utólag visszanézve több jó dolgot tudok számon tartani, mint rosszat és azt hiszem, ez a fontos. ennyi rossz meg belefér. ha ez megmarad az újévben is, akkor nem lesz okom panaszkodni.