ez a hétvége érdekes volt. Virágnál töltöttem, és bár sokszor szóba került, hogy abban a házban egy vagy több szellem van, mégsem akartam elhinni, hogy ez valóban igaz. egy szimpla kísértetsztorinak hittem, egészen eddig.
szombat éjjel, amikor lefeküdtem aludni, egyrészt baromi melegem volt, másrészt sehogy sem volt kényelmes az ágy, de lassan csak sikerült magamra erőltetnem az álmosságot, és úgy tűnt, el is fogok végre aludni. a hasamon feküdtem, takaró nélkül, félálomban, amikor megéreztem, hogy valami vagy valaki megszorítja a lábamat, de olyan erővel, hogy az elzsibbadt. a bokámnál kezdődött és a térdem felett ért végett. az az igazság, hogy mozdulni sem mertem, viszont nem is nagyon tudtam volna. legalábbis a lábaimat nem tudtam sem megemelni, sem odébb tenni. őszintén ijesztő volt. végül a mobilomért nyúltam és ahogy felvillant a kijelző az érzés megszűnt, én pedig végre felülhettem. pánikszerűen rohantam ki a szobából, hogy megmoshassam az arcomat...
másnap szintén későn este volt, amikor pakolásztunk a barátnőmmel és egyszer csak azt hallottuk, amint valaki elkiáltja magát és Virág nevét ejti ki. abban a pillanatban csak egymásra néztünk, s az egyetlen kérdés, amit ki tudtunk nyögni, hogy "te is hallottad?". nem akartuk elhinni először, de aztán még egyszer ugyanúgy megismétlődött. bár végignéztük a lakást, sehol nem volt senki, és nem is láttunk semmit. azt hiszem, így a legjobb, mert eléggé bepánikoltam volna, ha valóban találunk bármit is.
úgyhogy ha engem kérdeznek, szellemek igenis léteznek...