szellemek...

ez a hétvége érdekes volt. Virágnál töltöttem, és bár sokszor szóba került, hogy abban a házban egy vagy több szellem van, mégsem akartam elhinni, hogy ez valóban igaz. egy szimpla kísértetsztorinak hittem, egészen eddig. 

szombat éjjel, amikor lefeküdtem aludni, egyrészt baromi melegem volt, másrészt sehogy sem volt kényelmes az ágy, de lassan csak sikerült magamra erőltetnem az álmosságot, és úgy tűnt, el is fogok végre aludni. a hasamon feküdtem, takaró nélkül, félálomban, amikor megéreztem, hogy valami vagy valaki megszorítja a lábamat, de olyan erővel, hogy az elzsibbadt. a bokámnál kezdődött és a térdem felett ért végett. az az igazság, hogy mozdulni sem mertem, viszont nem is nagyon tudtam volna. legalábbis a lábaimat nem tudtam sem megemelni, sem odébb tenni. őszintén ijesztő volt. végül a mobilomért nyúltam és ahogy felvillant a kijelző az érzés megszűnt, én pedig végre felülhettem. pánikszerűen rohantam ki a szobából, hogy megmoshassam az arcomat...

másnap szintén későn este volt, amikor pakolásztunk a barátnőmmel és egyszer csak azt hallottuk, amint valaki elkiáltja magát és Virág nevét ejti ki. abban a pillanatban csak egymásra néztünk, s az egyetlen kérdés, amit ki tudtunk nyögni, hogy "te is hallottad?". nem akartuk elhinni először, de aztán még egyszer ugyanúgy megismétlődött. bár végignéztük a lakást, sehol nem volt senki, és nem is láttunk semmit. azt hiszem, így a legjobb, mert eléggé bepánikoltam volna, ha valóban találunk bármit is. 

úgyhogy ha engem kérdeznek, szellemek igenis léteznek...

unokatestvérek...

hogy őszinte legyek, magamon észre sem vettem, hogy felnőttem, mert a gimivel együtt az a mókuskeréknek nevezett napi rutin is eljött, ami előtte nem, és szép lassan egyre kevesebb időm maradt arra, hogy kicsit kikapcsolhassak, mérlegelhessek. furcsa összjátéka az életnek, azt hiszem, hogy minél több idő telt el, annál inkább jobb lett a kapcsolatom az unokatestvéreimmel, főleg az idősebbel. akkor vettem igazán észre az idő múlását, amikor már nem csak arról beszélgettem vele, hogy milyen poén volt a haverjaival lenn a téren focizni, hanem már komolyabb, felnőtt témákról is. először, azt hiszem, meg is lepődtem, talán azért is, mert pont akkor legalább egy fél éve nem is láttam őket, és még a 14 és 12 éves két kiskölyök képe élt bennem. csak közben elmúlt jó pár hónap, és sokkal érettebbek lettek, mindketten. 

ezen a hétvégén pedig már el is ballagott a nagyobbik unokatesóm, igazából hatalmas szerencsével, de lényeg, hogy pótvizsgák és minden egyéb gyönyörűség nélkül megúszta a dolgot. pár órát náluk töltöttünk, miközben beszélgettünk az unokaöcséimmel, meg játszottam az unokahúgommal. újra sikerült a nagyobbiknak meglepnie, mikor egyszer csak rágyújtott, majd közölte, hogy 2 hete hivatalosan dohányzik. persze, jobb így, hogy tudják a szülei is, de nekem fura volt. mindenesetre azért megnyugtató volt azt hallani tőle, hogy drogozni nem akar, mert az milyen gáz már. talán túl gyorsan is el kellett jönnünk, mert nagyon jó volt velük beszélgetni, tényleg mint három komoly, fiatal felnőtt, nem mint három gyerek. jó lenne velük csak úgy találkozni, és elmenni valamerre, beülni valahová és beszélgetni. na jó, talán még várok egy-két évet, hogy senki ne szólhasson be, de mindezt tényleg szeretném.

költözés...

igen, végre véglegesen felköltöztünk az új házba! el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok ettől. *-*

prága...

szerelmes lettem ebbe a városba, még ha borzalmas is volt az idő, és elég sok bosszantó, sőt dühítő apróság történt. mindezektől eltekintve hihetetlenül megszerettem Prágát, Csehországot, és bevallom még a nyelv is megtetszett, szóval ha úgy adódik, akkor lehet, hogy csehül is megtanulok.

a szerda déli indulás aránylag simán lezajlott, senkivel nem volt gond - meglepő módon. az út viszont kegyetlenül hosszú volt, bár ennek ellenére én nem sokat aludtam odafelé, talán egy órát, akkor is már a végcél előtt. meg kell jegyeznem, nem egyedül az osztály és a külsősök jöttek velünk, hanem néhány idős bácsi és néni. egy darabig egyáltalán nem volt gond velük, egészen addig, míg nem próbáltak megnevelni minket, annak ellenére, hogy semmi közük nem volt hozzánk. számomra ez hihetetlen bosszantó volt, mert örülhetnek, hogy eljöhettek velünk buszon. az biztos, hogy ha legközelebb ilyen lesz, inkább fizetek egy pár ezer forinttal többet, de ilyen emberekre nem vagyok kíváncsi.

az osztályfőnökömmel és az osztályommal is voltak kivetni valók, amiket már csak azért nem írok meg részletesen itt, mert annyira evidenciális minden, hogy szót sem érdemelnek. 

a Prágában töltött négy nap alatt bejártuk a várost, ami számomra kicsit olyan volt, mint a régi Budapest, de valahogy mégis eltért az itthoni, városi hangulattól. rengeteget nevettünk, és hihetetlen jól jött ki, hogy nem kellett egy nagy szobában nyomorognunk, hanem csak hárman voltunk: Virág, Bogi és én. Kitti párszor átjött hozzánk, leginkább fürödni, de azért beszélgetni is :D a második este őrületes témáit és röhögését pedig sosem fogom elfelejteni. 

a rengeteg eső mellett azért volt egy szép, kellemes esténk is, amikor hajnal egyik jártuk a várost, aztán egy sör után indultunk haza. igazság szerint ez volt az egyetlen alkalom, hogy alkoholt ittam kint. a tavalyi osztálykirándulás után úgy gondoltam, talán nem árt egy kicsit visszavennem, még akkor is, ha Szegeden éppen olyan jól éreztem magam alkoholmámorban, mint Prágában józanul. 

ez volt az én Prágám, sok képpel tértem haza, leginkább azt hiszem, mégsem maga a város maradt, hanem Kutná Hora, ahol a csonttemplomot is megnéztük. nem mindennapi, ez egészen biztos. néhány emlék maradt meg, egy kés, két poháralátét, meg  néhány apró szuvenír, amit nálunk biztosan nem lehet kapni. megérte elmenni, és azóta is visszavágyom oda, akár az osztállyal, akár csak egyedül vagy a családommal, esetleg a barátaimmal. visszamennék, és el sem jönnék talán.