voltak nagyon jó és örömteli pillanatok, és olyanok is, amelyektől sírva tudtam fakadni vagy éppen sírva is fakadtam. nem mondom, hogy tökéletes volt, mert akkor hazudnék, de mindenképpen élveztem. még a szar pillanatok ellenére is maradtam volna még, legalább egy kicsit, pár napot. azt hiszem, az lett volna a legjobb, ha nem kell utána átmennem anyuékkal Keszthelyre, hanem egyenesen Pestre jöhettem volna a vonattal. de Zamárdi FOREVER! egyet sem hagynék ki, csak ha nagyon muszáj. imádom, és azt hiszem, mindig is imádni fogom.
már a megérkezés sem volt egyszerű, mert a Déli pályaudvarnál a lehető legjobban fel volt túrva minden, arról nem is beszélve, hogy Virág is csak épphogy érte el a vonatot. tulajdonképpen az utolsó percben. végre elindultunk, valahogy mégsem akart vége lenni az útnak. egy bő órás késéssel végül leszállhattunk a vonatról is Zamárdiban, és indulhattunk a szállás felé. elmondhatom, hogy így a három év alatt, amióta Zamárdiba járok minden évben, ez volt a legjobb szoba, amit kaphattunk. be kell valljam, nem izgat ki mit gondol, vagy ha valaki protekciónak hívja azt, hogy Virággal becuccolhattunk a betegszobába, amihez hűtő, külön vécé és kézmosó járt, természetesen bojlerrel. ez így nekem tökéletesen rendben volt. ugyan Bogi csak harmadik nap csöppent be közénk, de neki sem volt ellenvetése mindezek ellen. igen, bátran mondhatjuk, hogy kényelem szempontjából az eddigi évek csúcsa volt a mostani.
és a társasággal sem volt semmi gond, szerencsére. a már visszajáró vendégei a tábornak eddig is jó arcok voltak, és most sem kellett csalódnunk egyikben sem, sőt kifejezetten jól szórakoztunk Csavarral, Szöggel, Danival, Vikivel és Sacóval. és még nem is említettem a már évekkel ezelőtt végzetteket: Gyuri, Józsi, Ricsi, Balu, Brigi és István. nem merném állítani, hogy a legjobb barátok lennénk így, de azért kétségtelenül jó fej emberekkel kerültem egy kicsit megint közelebb. és én ezért szeretem ezt a tábort, mert mindig jobban és jobban összehozza az embereket. ezért akarok minden évben menni. és ezért fogok minden elkövetkezendő évben is menni, ha tehetem.
a sportbajnokságok közül kétségtelenül a legütősebb a röplabda volt idén. elképesztően jó meccset láthattunk a döntőben, igazi "véres küzdelmet", amiben nem volt győztes vagy vesztes, mert annyira magas színvonalú és élvezetes játék volt. azonban az biztos, a csúcspont az volt, amikor Virág sikeresen betanította Józsit és Ricsit egy igazi csajos táncra, majd ezt teljes sminkben elő is adták. végignézni a tanulási folyamatot sem volt semmi, nekem, mint kivételezettnek, de a finálé! azt sosem felejtem el. éppen ezért köszönöm mindazoknak, akik ott voltak, megnevetettek, beszélgettek velem, vagy csak rám mosolyogtak, mert ezektől a pillanatoktól leszek egyre több. s persze következő évben újra Zamárdi, újabb őrületes pillanatokkal!