sport&relax...

hosszú nap volt a tegnapi, de nagyon jó. sok nevetéssel és mozgással. nem volt suli, mivel ÓGN volt, így körbejártuk Óbuda egy részét. aztán volt némi szünet, nagyjából egy óra, amíg Virággal tollasoztunk. ezer éve nem tollasoztam, talán akkor, mikor még alsós voltam, és most nagyon jó volt :D el is felejtettem, milyen vicces ez a játék. végül eredményhirdetés következett, és vége is volt, azoknak, akik nem jelentkeztek a délutáni sportolásra. ami azt illeti, rég nem mozogtam ennyit, 5 órát végig, de nagyon is jó volt. rengeteget röhögtünk az osztálytársainkon és velük is. Bogival és Kittivel nagyon jól szórakoztunk. :D

de a kedvencem az volt, amikor már indultunk hazafelé, és az osztályfőnökömnek a régi osztályának éppen találkozója volt és hát volt egy 27-28 éves pasi, aki rám köszönt, azzal az igazi, lehengerlő "hellóval". igazság szerint, ha ez egy évvel ezelőtt történik velem, lehet, hogy köszönöm és elsétálok, de most megálltam és teljes magabiztossággal beszélgetni kezdtem. tényleg úgy érzem, hogy egy 18 éves nő vagyok, és nem egy kislány. és ez jó, nagyon jó! 

murder...

végre eljutottunk a Gyilkos tárlatra is. Virágnak már karácsonykor megígértem, tulajdonképpen ez volt az ajándéka, és azóta is mindig volt időpont, de valahogy sosem akart összejönni ez az egész. na de most! :D 

igazából maga a kiállítás nem volt akkora cucc, mint amilyennek hirdették, bár érdekes volt. nekem alapvetően tetszett, de egyszer elég volt. nem lehet összehasonlítani mondjuk egy Bodies-al, amire bármikor újra elmennék, mert annyira jó volt, és annyira tetszett. viszont végre Virággal mentem valahová. az elmúlt időszakban eléggé eltávolodtunk, messze nem volt olyan a barátságunk, mint anno, és kellett már ez, hogy kicsit beszélgethessünk, együtt legyünk. és őszintén ez már hiányzott, úgyhogy már csak ezért megérte ez az egész a pénzt és az időt. 

opera...

újra csak bebizonyosodott, hogy nem az én műfajom és az is, hogy Lillájé sem :D

tiszteletjegyet kapott a suli az Erkel Színházban játszott Hunyadi László operára, amire Kittivel mi lelkesen jelentkeztünk, hogy akkor elmegyünk, még márciusban. vártuk. már csak azért is, mert hittünk abban, hogy a Bánk bánnál létezik sokkal jobb opera is. végül még sem Kittivel mentem el, hanem Lillával. ami azt illeti ideje volt, mert a legrégibb és legjobb barátnőmmel még SOSEM voltam eddig színházban, csak úgy, szórakozásból. most legalább megtört a jég. de azt is megállapíthattuk, hogy nem ez a nekünk való műfaj. 

amúgy az előadás nem volt rossz, de nem is tetszett igazán, mivel nekem nagyon modernre volt szabva és szerintem egy Hunyadi László történetéből nem kéne kifacsart modernséget kihozni, de ez személyes vélemény. nem mondom, hogy soha többé nem megyek el majd operába, mert van egy pár, amit nagyon meg szeretnék nézni (például a Pillangókisasszony), de meggyőzött, hogy több tiszteletjegyes darabra nem mondok rögtön igent.

mindenesetre sikerült túlélni és hazajutni is, és ami azt illeti nagyon jól szórakoztunk az olyan apróságokon, hogy mi is tudunk áriázni, vagy éppen az egyik színész megdöbbentően átszellemült arcán :D ezekért a pillanatokért, állítom, hogy megérte! 

színházak éjszakája 2013...

elmondhatom, hogy egyáltalán nem úgy alakult ez az este, mint ahogy az gondoltam és szerettem volna. először Kitti lett rosszul és ő mondta vissza, aztán Bogit sem engedték el a szülei és ugyan próbáltunk embert beszervezni Emivel, senki nem jött el velünk. így aztán kettecskén mentünk el a Madách Színház előadására, majd utána volt egy klassz tervünk is, hogy elmegyünk egyet bulizni a Living Room nevű klubba. hát ez utóbbi sem jött össze. kész szerencse, hogy még a színház előtt bementünk egy boltba, és vettünk bort. 

az előadás jó volt, csak kicsit elhúzódott, amiért nem voltunk annyira oda. egy nagyon jó kórusmű - az összes Madáchos színdarabból -, aztán egy koreográfia megtanulásának lehetősége - hát mi ehhez nem volt elég "exhibicionisták" -, végül pedig néhány dal - többek között Puskás Peti, Polyák Lilla és Gallusz Niki előadásában -, aztán pedig egy kortárs táncmű, ami személy szerint engem lenyűgözött - mindig is imádtam ezt a műfajt. és a legmegdöbbentőbb pillanat az volt, amikor egyszer csak egy lány felnyögött valahol, a nézőtér végében. feltételezem roppant kellemetlen lehetett úgy dugni, hogy a legnagyobb csendben történt mindez. Emivel nem tudtunk nem röhögni. 

összességében mire kiértünk a színházból már háromnegyed tizenkettő volt, így lekéstük az utolsó metrót is, és ezért már nem is mentünk bulizni sem. helyette viszont sétáltunk. nagyon hosszan sétáltunk :D de megérte. Madách Színháztól Oktogonig, Oktogontól Hősök teréig, a tértől a Műjéghez, onnan vissza Oktogonhoz. több mint egy kilométer, sőt szerintem volt kettő is. aztán be a mekibe, végül pedig hazafelé villamossal és éjszakai busszal. 

hosszú volt, nagyon hosszú, de legalább annyira jó is.