the hanging tree...

are you, are you

coming to the tree?

they strung up a man

they say who murdered three.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

where dead man called out

for his love to flee.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

where i told you to run

so we'd both be free.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

wear a necklace of hope

side by side with me.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

where i told you to run

so we'd both be free.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

they strung up a man

they say who murdered three.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

are you, are you

coming to the tree?

where dead man called out

for his love to flee.

strange things did happen here

no stranger would it be

if we met at midnight

in the hanging tree.

ők...

"Az igazi terapeuta az, akit az érdekel, hogy tulajdonképpen te ki vagy. Aki nem azzal foglalkozik, hogy te kivé váljál, vagy hogy jó páciens legyél. Terapeuta tehát csak akkor kell, ha nem találsz magadnak valódi barátokat. Akinek valódi barátai vannak, nincs szüksége terapeutára."

/Feldmár András/

ők, akik a legfontosabb helyet töltik be az életemben jelenleg, mert támogatnak, segítenek, őszinték, és velem nevetnek, ha úgy alakul. ők, akikre bármiben számíthatok. ők, akiket ha felhívok az éjszaka közepén, akkor is meghallgatnak, és megvigasztalnak. ők, akikkel az együtt töltött idő mindig egy különleges élmény, felejthetetlen megjegyzésekkel és beszólásokkal. ők, akikben teljesen megbízhatok, bármiről is legyen szó, elmondhatom nekik, és nem ítélnek el. ők, akiket a legjobb barátaimnak hívok. és ők, akik mindig hiányoznak, amikor nem vagyunk együtt, mert már nem egy középsuliba járunk, hanem egyetemre. 

ők: Kitti és Bogi <3.

ünnepek...

egy újabb karácsony. egy újabb év, amikor semmi hangulatom megint csak mindehhez. hó most sincs, pedig az legalább feldobott volna. az egyetlen, ami emlékeztet, hogy tényleg ünnepelni kéne az a naptár, a tévében a karácsonyi filmek, és persze az a pár nap, amikor végre tényleg pihenhetek, mert nincs vizsgám január hatodikáig. persze ez sovány vigasz, mert nem akarok nekiülni tanulni. persze volt pár jó dolog ez alatt a pár nap alatt, de valahogy olyan átlagos, punnyadós hosszú hétvégének tűnik az egész. néhány dísz nem sokat segített a dolgon. 

az egyetlen valóban jó dolog az a teljes kikapcsolás volt. végre nem kell pörögnöm, és ez most nagyon jó. fel sem fogtam, mennyire hiányzott, hogy órákon keresztül csak olvassak, és semmi sem zavar meg közben. újra tizenkettő voltam egy kicsit, amikor erre nap mint nap volt időm. milyen jó is volt ez. kiolvasni egy regényt három nap alatt és rögtön belekezdeni egy másikba, amit nem is akarok letenni. ünnepek ide vagy oda, erre a kis lelki felépülésre nagy szükségem volt már. nagyon nagy!

zéhák...

végre-végre túl vagyok az első vizsgakörön és szerencsésen megvan mindegyik. a legrosszabb egy közepes lett, aminek így utólag azért rohadtul örülök, mert nagyon jól teljesítettem ahhoz képest, amit vártam az első félév után. megnyugtató volt ez az egész, bár ideges voltam ezen a héten. de ez legyen a legkisebb baj, és reményeim szerint így fognak menni a januári vizsgák is.

take me to church...

take me to church...

i'll worship like a dog at the shrine of your lies

i'll tell you my sins and you can sharpen your knife

offer me that deathless death

good god, let me give you my life.

no masters or kings when the ritual begins

there is no sweeter innocence than our gentle sin

in the madness and soil of that sad earthly scene

only then i am human

only then i am clean

amen.

i lived...

i wish that i could witness

all your joy and all your pain

but until my moments comes

i'll say...

i did it all!

i did it all!

i owned every second 

that this world could give

i saw so many places

the thing that i did

yeah, with every broken bone

i swear i lived!

szemetesláda...

esküszöm, tényleg szívesen meghallgatok bárkit, aki megtisztel azzal, hogy beenged a lelkébe, a félelmeibe és az érzéseibe. azt hiszem, ez az egyik legközvetlenebb megnyílás két ember között. és persze a barátnőimet bármikor végighallgatom és megvigasztalom, ha erre van szükségük. őszintén nem okoz általában lelki szemetesládának lenni, de most egyszerűen túl soknak érzem. most nem megy. talán mert nekem is van egy csomó darabka, ami nincs odabenn a helyén, vagy csak egyszerűen képtelen vagyok átérezni az ő helyzetüket... nem tudom. amíg "csak" egyetlen ember szomorúságát hallgattam, addig nem volt baj, ráadásul egy olyan barátnőmről van szó, akiben feltétel nélkül megbízom, és tudom, hogyha megpróbálom elviccelni a dolgot, akkor akár még fel is nevet. 

de ma... ott van a másik két leányzó, akiket legalább annyira megszerettem rövid idő alatt is, mint bárki mást, aki közel áll hozzám. viszont nem tudtam mit kezdeni a lehangoltságukkal és kiborultságukkal. megértem mi a bajuk, egyikük szakított, másikuknak pedig ugyanúgy hiányzik, hogy fontos legyen valakinek, mint ahogy nekem is. ennek ellenére, egyszerűen úgy éreztem, muszáj hárítanom magamtól mindezt, mert különben újra el fog pattanni valami bennem, és én is vissza csúszom. fontosak ők is, de... önző vagyok és úgy érzem önzőnek is kell lennem, mert így is meg van a magam baja. ha hagynám, hogy ez a rengeteg negatív energia rám rakódjon, azt hiszem, menekülni akarnék, és a menekülő út újra egy pengéhez vinne. és én nem akarom újra kezdeni a gyógyulást, nem akarom még egyszer azt érezni, hogy felesleges vagyok, hogy nincs értelme az életemnek. és bármennyire is fontos valaki nekem, nem engedem meg, hogy visszahúzzon a szarba, amiből végre sikerült négy rohadtul hosszú év alatt kimásznom. persze tudom, nem akarják ezt, de mégis megtörténhetne, ha nem taszítanám el magamtól mindezt. jelenlegi állapotomban így is bőven van olyasmi, amitől sírni támad kedvem, és bármennyire sajnálom is a barátaimat, most nem vagyok képes, nincs arra erőm, hogy az ő lelki szemetesládájuk is én legyek. fel kell nőni egyszerűen ezekhez a dolgokhoz szerintem, és én felnőttem... sajnos, a világ nem elég fair ahhoz, hogy örökre naivan higgyünk a csodákban.

az én rózsám...

és néha van, hogy csókot kérek

az én rózsám édes méreg...

koporsója tárva-nyitva

benne fekszem én is sírva...

és néha van hogy lopva kérem

az én rózsám, hogy haza térjen...

koporsója tárva-nyitva

benne fekszik ő is sírva...

és néha van hogy látni vélem

az én rózsám nyári szélben...

koporsója tárva-nyitva

benne fekszünk ketten is sírva...

hiány...

egyedül érzem magamat a barátnőim nélkül  az egyetemen. hiába van annyi kedves és aranyos ember körülöttem, ők nem Kitti és Bogi, velük nem tudok úgy leülni beszélgetni, ők nem ismernek úgy, nekik nem mondok el akármit. hiába imádom az sulit, hiányoznak. 

hiányzik, hogy elmenjünk a büfébe, és odafelé majd vissza a terembe beszélgessünk. hiányzik, hogy a padban hátrafordulva az ő arcukat lássam. hiányzik, hogy ha baj van, megölelhessem őket, és ők azt mondják minden rendben lesz. annyira hiányzik ez... 

azt hittem sokkal könnyebben fogom ezt azt egészet viselni, mert úgy is beszélünk majd minden nap, mindig találkozunk majd, és annyira még sem vagyunk messze egymástól. de az az igazság, hogy nagyon messze vagyunk. az, hogy nincsenek fizikailag is velem sokkal jobban megvisel, mint azt sejtettem volna, amikor a ballagáson egymásra borulva sírtunk. akkor csak simán rossz volt. de most hiába beszélgetünk, hiába vagyunk folyton kapcsolatban a neten, egyáltalán nem helyettesíti a napi szinten való találkozást, és azt az érzést, hogy támogatnak. persze tudom, így van, bármivel felhívhatom őket, elsírhatom nekik mi a bajom, elmesélhetem mitől érzem éppen jól magam, és ez még most is sokat jelent, sőt szinte mindent, de nincsenek itt... nincsenek ténylegesen itt velem... és senki sem pótolja a hiányukat. nincsen senki, akivel egy kávé mellett le tudnék ülni, elmondani neki, hogy ez az egész mennyire rossz; hogy igazából rohadtul stresszes vagyok megint, bár nem igazán az egyetem miatt, hanem azért mert hétfelé kéne szakadnom, csak hogy behozzak mindent, mert utálom azt érezni, hogy le vagyok maradva. hogy ott az a pasi, akiről egészen mostanáig eszembe sem jutott, hogy bejön nekem, de igazából igen, és hogy iszonyatosan bánt, amiért nem tudom most mit akar, ha akar egyáltalán valamit, pedig én azt is elfogadnám, ha nem, csak nem szeretném, hogy ne is beszéljünk többet, mert tényleg csak kíváncsi vagyok rá elsősorban. hogy itthon sincs soha rendben valami; hogy most úgy érzem minden rám szakadt, és nem tudom, meddig tudom tartani még a súlyt, mielőtt összeomlanék alatta; hogy csak egyszerűen jó lenne, ha valami megölelne, amikor sírok; hogy jó lenne, ha valaki itt lenne velem és csak itt lenne...

mégis az fáj a legjobban, hogy nem állok biztos alapokon, mert nincs senki elég közel hozzám, hogy megfogja a kezem, ha zuhanni kezdenék. és csak ezt szeretném, valakit, akire mindig számíthatok, aki többet jelent, mint egy barát és akinek én is többet jelentek, mint egy barát. bár ha ez nagy kérés, én beérem annyival is, hogy a barátnőimmel többet lehessek együtt, mert ők annyira nagyon-nagyon-nagyon hiányoznak nekem minden nap. <3

imádok élni...

imádok élni, imádok élni,

imádok nyári estén csillagokra nézni.

lalla la-la, lalla la-la

de jó, hogy élek!

imádok, adni, imádok kapni,

imádok önfeledten boldogan kacagni.

lalla la-la, lalla la-la

de szép az élet!

imádom azt, ha csókot adsz,

imádom, hogyha reszket ajkad ajkamon.

ha szól a jazz, imádom ezt,

ezerszer el kell mondanom!

imádok élni, imádok élni,

imádok bátor szívvel semmitől se félni.

várni terád, vigyázni rád,

szeretni téged!

lalla la-la, lalla la-la

de jó, hogy élek!

tréninghét...

bizony, nekem ilyenem is volt az egyetemen, bár idén a huszonharmadikai ünnep miatt csak 3 napig tartott, de azért jó volt, és csak így utólag értettem meg, hogy tényleg nagyon klassz. először azt gondoltam, ez csak időt vesz el a szemeszter idejéből, és ez csak valami plusz kötelezettség lehet, és ezért úgy is voltam vele, lesz, ami lesz, majd felveszek két kurzust és letudom ezzel, talán be se megyek, mert annyira nem vészes a retorzió sem miatta. aztán úgy alakult, hogy fel tudtam venni két olyan órát, ami érdekelt és még szerencsém is volt, mert egyetlen nap alatt letudhattam mindkettőt. végighallgatva az előadásokat rájöttem, hogy miért is olyan lényeges ez az aránylag friss dolog a Károli rendszerében: kizökkent az addigiakból és "megmozgatja" az embert. imádom az egyetemet és az óráimat is, de nagyjából egy hónap után azért valahol ez leterhelt. a tréninghét alatt pedig ez a két darab óra feltöltött. egyrészt mert nem a megszokott dolgokra ültem be, hanem más tanszékek óráira; másrészt pedig megmutatta, hogy mennyi lehetőségem van csak az egyetemen belül. és ez nagyon jó! szerintem ez az egyik legnagyobb érték, amit kaphat az ember, ilyen "fiatalon" is, mint én, hogy széles perspektívával nézhessen a világra. néha szeretnék egyszerre több szakon is tanulni, mert nem csak a magyar érdekel, hanem a kommunikáció és média, a pszichológia, a nyelvi szakok, a művészettörténet és még ezer másik. a tréninghéten erre egy aprócska lehetőséget kapnak a hallgatók a Károlin. és ilyenkor érzem azt, hogy a legjobb helyen vagyok.

afterglow...

smoke and lasers, love and ravers

afterglow, we're ready for the afterglow

lights and action, strong attraction

afterglow, we're ready for the afterglow

sorstalálkozás...

az Élet néha nagyon meg tudja lepni az embert. most nagyon is sikerült neki, hiszen egy olyan emberrel sodort össze már az egyetemi gólyatáborban, akiről kiderült kicsivel több mint két éve ismertük már egymást. igaz, személyesen még csak akkor találkoztunk, de az elmúlt években nagyon sok mindenről beszéltük, gyakorlatilag napi szinten leveleztünk egymással az egyik szerepjátékos oldalon, ahol ráadásul a karaktereink egy párt alkottak. ahogy Niki fogalmazott "fura, hogy most már van arcunk" a másik előtt, és személyesen beszélhetjük meg ezt. eddig csak a privát üzenetek voltak a fórumon, és most... most fel sem tudom fogni, hogy ez tényleg valóság. annyira megdöbbentő és jó. erre tudom azt mondani, hogy valami alapján találkozunk emberekkel és elválunk emberektől, hiszen miért éppen most találkoztunk volna, ha nem valamilyen cél miatt. elképesztő és csak vigyorogni tudok rajta, amiért tényleg megtörtént.  

változás...

"Ne féljünk a kínálkozó kalandoktól, a szerelmektől, az utazásoktól, a változásoktól, a vereségektől, a kudarcoktól, ne akarjunk mindig jól járni! Aki nem viseli el, hogy néha behúznak neki egyet, sőt uramfia, még ki is ütik, az nem lehet bokszoló, nem mehet be a ringbe."

/Popper Péter/

egy dologtól nem szabad tartani, mégpedig a lehetőségtől. én sokáig hagytam elmenni a dolgokat, nem csak átcsúsztak az ujjaim között, hanem egyszerűen meg sem próbáltam megragadni őket. nagyon is megtanultam az elmúlt pár évben mit jelent félni a változástól, az esélytől. hittem abban, hogy nem lesz mindig így, hogy majd ez a félelem elmúlik, csak úgy, magától. az az igazság, hogy nem magától múlt el, és néhány embernek ezért nagyon hálás vagyok, mert segítettek, támogattak mindebben. lehet nem is tudták, valószínűnek tartom, hogy nem tudatosan tették, csak egyszerűen fogták a kezem és mindebben biztattak. főleg igaz ez a két legjobb barátnőmre, Kittire és Bogira. 

most ha valaki megkérdezi, hogy mi az, amit nem szeretnék sohasem elúszni, az csakis a változás lehetősége lenne. szükség van rá. úgy érzem, most ez éltet. és a változás hozta kihívások sora. az elmúlt két hónapban újra megfordult az életem, a nyárral pedig lezárult valami, valami amire mindig mosolyogva fogok visszaemlékezni. és szerintem ez a legfontosabb: nem bántam meg egyetlen pillanatát egyetlen lehetőségemnek sem.

hétköznapi hősök...

jövőtől félni sok embert gátol

hős vagy áldozat éli magától

létezik erő, példaérték

lépten-nyomon a bátor

gyerünk, nézz szét!

ahol nem halt ki még a jóindulat

ott esély van rá, hogy jól indulhat

benned is rejtőzik valahol egy hős

próbáld ki, te vagy a felelős!

benned is ott lakik egy hős

csak találd meg valahogy

tegyél ma jót valakivel

hogy jobb legyen a napod

néha egy jó szó,

egy kar, mely átölel,

kell mindenkinek olykor az a perc,

amit élnie kell.

első hét...

izgalmas.
új.
lehetőség.

azt hiszem, ez a három szó a leginkább jellemző erre az egy hétre. már látom, hogy nagyon kemény lesz, és nagyon gyors, de szükségem is van erre az új kihívásra, mert úgy érzem, ez majd felráz. és most erre van a legnagyobb szükségem.

ha nem mondod...

ha nem mondod az nincsen

ha nem mondod az nincsen

nincs utalás, 

nem tudom, nem fáj.

ha te mondod az minden

szólj hozzám, szólj hozzám!

ha nem mondod az nincsen 

nincs utalás,

nem tudom, nem fáj.

ha te mondod az minden

szomjaznám, szomjaznám.

elmondhattam volna,

de el kapott már a hév.

elmondhattad volna,

de felhős volt az ég.

ahogy a sárgát, a zöldet

felváltotta a kék

úgy láttam meg benned

hogy a lelked szép.

ha nem mondod az nincsen

ahogy a sárgát, a zöldet

felváltotta a kék

együtt újra látunk

vaksötétben fényt.

tárgyfelvétel...

naivan azt feltételeztem, hogy ha majd időben felkelek és felmászom a remek tanulmányi rendszerre, akkor minden nagyon szép és jó lesz, és minden tárgyamat felvehetem szép sorjában. aha... hát KURVÁRA NEM! -.-"

ötkor keltem, fél hatra már a neptunon voltam. gondoltam: oh, minden fasza! aztán fél hétkor szerverhiba, lefagyott a rendszer és kivágott mindenkit. igaz, sikeresen visszajutottam, de még mindig másfél órám volt a kezdésig. frissítgettem szépen, 6-8 percenként, és imádkoztam. fél nyolckor szerverhiba. gondoltam: segáz, még visszajöhet. de nem. rohadtul nem jött vissza, és 7:50kor egyszerűen megdöglött. egy órán keresztül meg sem mozdult az a rohadék rendszer, egyszerűen kiütötte magát, és elvitte még az egyetem honlapját is. akkor azt gondoltam: mára ennyi volt. fél kilenckor jött a hír, lesz ebből valami, nagyjából egy fél óra. remek. innentől kezdve ugyan a bejelentkezésig eljutottam, de onnan se kép, se hang, nem jutottam be, még csak beregisztrálni se. körülbelül háromnegyed tizenegyig küzdöttem, addigra éppen megvolt a harmadik agyvérzés is a délelőttre, aztán feladtam. valószínűleg még öt perc és nekiesek a berendezésnek... 

Kittivel való találkozás után, mikor hazaértem olyan hat óra körül, meglepően könnyen és gördülékenyen tudtam felmenni a neptunra, majd felvenni a tárgyaimat, tulajdonképpen az elképzelt beosztásban és még nagyszerű szabadon választott órákra is leltem így. 

tanulságot levontam: tárgyfelvételre életemben többet nem kelek fel reggel, majd szépen kényelmesen kilenc felé kimászom az ágyamból, aztán aztán valamikor tizenegy óra magasságában elkezdek próbálkozni, és csak lesz valahogy. 

indián nyár...

Mint napsütötte reklám-indián,

oly barna most az árnyas Orczy tér.

Folt egy fakó dagerrotípián

- s csak állsz, ahogy a lábadon kifér.

Az ősz ma, nézd meg, épp bokáig ér.

A szeptemberre külön színvilág van:

összekutyulva barna és fehér,

rumos kóla egy részeg indiánban.

/Závada Péter/

boldogság, te kurva...

nem akar, nem akar semmit

szeretném szeretni, de úgy érzem nem megy

boldogság, te kurva

én úgy sem foglak megkefélni újra

#kregt2014

elképesztően jól éreztem magamat, annak ellenére, hogy hónapokkal ezelőtt még ódzkodtam kissé az egyetemi gólyatábor gondolatától - bár hozzá kell tenni, nem csinálnám újra. bőven elég volt egy életre az a három nap, ami volt, úgy ahogy volt, és többet csak hallani kívánok róla, amikor a csapattal visszaemlékszünk. valószínűleg nagyon megbántam volna, ha nem jelentkezem és nem megyek el Velencére ezzel a bandával. akármilyen hideg is volt, kényelmetlen is volt, azért mégis csak király volt! örülök, hogy megismerkedhettek egy maroknyi emberrel, akikkel a közös egyetemi kocsmatúráimat fogom megjárni, és akikkel egy életre megjegyeztük a fekete színt. és ez a szín szerencsét is hozott, mert bizony nyertünk! : D

viszont egészen szombat estig, amíg a gólyaesküt nem mondatták el velünk, nem is fogtam fel, hogy én tényleg Károlis hallgató lettem. ha ciki, ha nem, örömömben elsírtam magamat :') furcsa érzés a mostani, mert jelenleg egyszerre érzem magam Óbudaisnak és Károlisnak is. talán sohasem változik meg ez, kicsit szeretném is, mert hiába mondják, hogy az egyetemi évek a legjobbak, nekem a gimis négy év volt a megváltás.

egy azonban biztos, ha bármikor meghallom a Timber című számot, akkor csak az egyetemi gólyatáborra fogok gondolni és a gólyatáncra, amit egy nap legalább tízszer táncoltunk el. egy darabig pedig nem is akarom többet hallani XD

mi vagyunk a Feketék

tőlünk retteg a környék

hozzánk képest gyíkok vagytok

csak utánunk kulloghattok

mi vagyunk a legjobbak, 

Kata, Gyuszi támogat!

who we are...

we were never welcome here

we were never welcome here at all

noooo

it's who we are

doesn't matter if we've gone too far

doesn't matter if it's all okay

doesn't matter if it's not our day

because it's who we are

doesn't matter if we've gone too far

doesn't matter if it's all okay

doesn't matter if it's not our day

save us

what we are

don't look clear

it's all uphill from here

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're crazy

they say we're...

CRAZY

zamárdi 2014...

idén már a negyedik alkalommal pakoltam be a bőröndömet és indultam el a pályaudvarra, hogy Zamárdiba mehessek. ismét nem bántam meg. csodálatos volt és felejthetetlen! : D

az elmúlt hat nap annyira elképesztően jó volt. szeretnék visszamenni, szeretnék még azokkal az emberekkel együtt lenni, akiket idén ismertem meg, szeretnék még legalább egy hetet Bogival lenni. máris hiányoznak. 

azt hiszem, a legboldogabb és egyben leginkább meglepő pillanat az a péntek esti vetélkedők végeredményének kihirdetése volt. egészen addig mi, a "Túlfutók" csapata vesztésre álltunk a három másik csapat ellen, de végül egészen az első helyig tornáztuk magunkat. úgyhogy elmondhatom, hogy mióta óbudais vagyok (mert egy részem mindig is az marad), és járok Zamárdiba eddig mindig nyertem. 4 éve zsinórban! remélem lesz 5 és 10 év is, ami így fog eltelni majd. 

már csak 365 nap van vissza és újra együtt leszünk, és talán újra borul majd az ágy! : D

elfogyni az ölelésben...

minden mozdulat fáj, jobb, ha nem beszél a száj

elfelejtett randevúnak búja messze száll

egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék

már vége, jobb, ha végre továbbmennénk

minden mozdulat fáj, jobb, ha nem beszél a száj

elfelejtett randevúnak búja messze száll

egy emlék, ahová nyúlni már nem mernék

már vége, jobb, ha végre továbbmennénk

tovább mennék, veled mennék tovább

tört emlék csupán egy töredék

egy kis melegség marad utána még

ahogy a kék ég elkopik a ködös télben

úgy megélem fájdalmam, elfogyni az ölelésben

levél...

végre-végre megjött. már alig bírtam kivárni, hogy megérkezzen az egyetemtől a levél minden információval együtt. életemben nem vártam ennyire, hogy vége legyen az augusztusnak is most már, illetve amit talán még inkább várok, az a gólyatábor. igaz, addig is még bő másfél hetem van, de tudom, hogy gyorsan el fog menni, és akkor elkezdődik véglegesen az "egyetemista lét". igazi pillangók a hasamban érzés, és ez egyszerűen csúcs. most, hogy már a levelet a kezemben tarthatom, kicsit nyugodtabb vagyok, és inkább türelmetlen mint ideges. szerencsére. : D

mockingbird...

now hush little baby, don't you cry

everything's gonna be alright

stiffen that upper lip up, little lady, i told ya

daddy's here to hold ya thought the night

i know mommy's not here right now

and we don't know why

we feel how we feel inside

it may seem a little crazy, pretty baby

but i promise mama's gonna be alright

and if you ask me to

daddy's gonna buy you a mockingbird

i'mma give you the world

i'mma buy a diamond ring for you

i'mma sing for you

i'll do anything for you to see you smile

and if that mockingbird don't sing 

and that ring don't shine

i'mma break that birdie's neck

i'll go back to the jeweler who sold it to ya

and make him eat every carat don't fuck with dad

pontok...

nem is tudatosult bennem mennyire izgulok és ideges vagyok, míg a POPon el nem kezdődött a visszaszámlálás, és nem kezdtek el pörögni a szakok a kivetítőn. és akkor hirtelen minden lecsapódott, és éreztem, hogy gombóc gyűlik a torkomban, mert mi van ha nem... mi van, ha mégsem vettek fel? ahogy haladtak a szokok és az egyetemek az óriási képernyőn, és elértünk végre a KRE-hez, és nem volt kiírva a magyar... még idegesebb lettem. akkor tényleg azt hittem, elbőgöm magamat. furcsa, mert a legközelebb mégis akkor álltam a síráshoz, amikor kiderült, hogy Kitti bejutott a pszichológiára, és örömében sírt egy sort.

végül nem is a kivetítőről, hanem a netről tudtam meg, mennyi a minimum ponthatár a magyar szakon. bár nem sírtam, elképesztően boldog voltam. nem is tudatosult bennem sokáig, hogy igen, engem felvettek a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karára magyar szakra. még ha nem is a nagy álom, a lakberendezés az, attól még tudom, hogy szeretni fogom. nagyon. 

és most már ki merem jelenteni, hogy nem tanuló vagyok, hanem egyetemi hallgató. : D el sem tudom mondani, mennyire várom már a szeptembert, életemben talán először, igazán.

* és hogy még jobb legyen ez az egész:
amitől annyira tartottam, hogy messze kerülök a barátnőimtől és keveset fogunk találkozni, félig-meddig meg is oldódott, hiszen Kittitől csak egyetlen épület falai fognak elválasztani minden nap. ^^

faded...

baby, i'm wasted

all i wanna do is drive home to you

baby, i'm faded

all i wanna do is take you downtown

baby...

dreamin'...

yes, i've been dreamin'

yes, it was dark

guess i just keep on dreamin' without

you

yes, i've been dreamin'

yes, it was bright

guess i just won't be dreamin' without

you

yes, i yes, do believe you

yes, i yes, i'll die

yes, i yes, i won't be dreamin'

yes, i yes, i'll cry

yes, we'll yes, we'll all

we all just

yes, we yes, we cry

no, we no, we no, we won't just

no we won't just die

deák...

egészen mostanáig nem értettem, mikor egy nemrégiben megismert barátnőm azt mondtam, hogy "deák térre menni, nem egy helyet, hanem egy érzést, programot, kikapcsolódást jelent". hát most már értem. egészen különleges a hangulata, ahogy kinn a téren, a budapesti bazilika mellett ücsörögtünk a fűben, körülöttünk kb. 17 és 45 évesek, vegyesen, és semmi másra nem kell figyelni, csak a melegben jóleső hideg sörre, a cigi fanyarul keserű ízére, és arra az elképesztő csapatra, akik köréd gyűlnek, mert pillanatok alatt öt emberből huszonöt lesz. igaz, nem ismersz senkit, de ez ugyanúgy nem zavar senkit, tíz perc múlva már ugyanúgy nevetsz és beszélgetsz, mintha évek óta ismernétek egymást. van ebben valami elképesztő, mert miközben beolvadsz egy teljesen ismeretlen társaságba, észreveszed azt is, hogy ez nem mindennapi. egyáltalán. egyszerűen szerves részévé válsz a helynek, ha először jársz ott, ha nem. most már, ha a barátnőm azt mondja, menjünk deákra, akkor az valami különleges és megfoghatatlan dolgot jelent, valami olyasmit, amit csak az érthet meg, aki már végig ücsörgött a fűben egy éjszakát. itt nem fáradsz el, itt egyszerűen képtelen vagy. ott akarsz maradni, onnantól, hogy elkezdődik az este, egészen másnap reggelig, amíg mindenki el nem hagyja a placcot. a végtelenségig lehetne bírni, legalábbis én bírnám. azt hiszem.

nélküled annyira más...

ha kellenél nekem nem szarnék rád,

nem is értem, mi a problémád.

ne lihegd túl, már rég nem fáj,

szépek a könnyek, de érted kár.

azt mondják a szívem egész nagy,

de tőled hamar intenzíven lesz egész nap.

hallod, remegve melletted megettem annyi mérget,

nem maradt annyi évem, hogy elviseljelek téged.

tudod, nem érdekel a habi vaker,

te is vágod, csak akkor keresel, ha valami kell.

ja, egy az egyben, én csak így szeretem.

tudom, hogy a szemembe hazudsz, látom a szemeden,

olyan őszinte vagy akár egy politikus,

de ha a többi nem ugat, akkor az neked is kuss!

csak az érdek húz hozzám, hiába húzom a szám,

hidd el, megdolgoztam mindenért, nem teszik alám.

látom a sok képet, úgy éget ahogy nézed,

csak tudnám, hogy rugdaljam ki alólad a széket.

tudom bunkó, ha az kérem menj el,

de fogd fel, mi nem vagyunk barátok, seggfej!

nélküled annyira más,

úgy imádom, feldob a változás.

szaladj még, zavarni nincs pofám,

bármit megadnék, csak ne nézz vissza rám!

pánikroham...

nem tudom mi történt... egyszerűen csak elvesztettem a kontrollt, és... és nem is tudom. csak megtörtént. nem volt több húsz percnél, de legszívesebben elrohantam volna, amilyen messzire csak tudok, úgy, hogy vissza se kelljen fordulnom. nem tehetem meg... főleg most nem. soha nem éreztem még ilyesmit, de most, hogy tudom milyen, megértem azt aki átélte. és ez szörnyű. szörnyű érzés... nem akarok egy barátra gondolni, és aztán pánikba esni. bízom benne, hogy ilyen többé nem fordul majd elő. az pedig egyenesen szörnyű számomra, hogy csak két nagy pohár boros kóla után érzem úgy, hogy már jobb. hogy meg tudok maradni a szobában, anélkül, hogy sikoltanék... igazából nem is értem miért, hiszen most minden rendben. legalább úgy érzem. de mégsem. és nem értem mi a baj...

everybody wants to rule the world...

welcome to your life

there's no turning back

even while we sleep

we will find you

acting on your best behaviour

turn your back on mother nature

everybody wants to rule the world

it's my own design

it's my own remorse

help me to dicide

help me make the most

of freedom and of pleasure

nothing ever last forever

everybody wants to rule the world

there's a room where the light won't find you

holding hands while the walls come tumbling down

when they do i'll be right behind you

so glad we've almost made it

so sad they had to fade it

everybody wants to rule...

everybody wants to rule...

everybody wants to rule...

the world.

immortal...

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting, we live forever

ever lasting...

IMMORTAL!!!

bankett...

furcsa, hogy már vége is van négy - a valóságban - hosszú évnek. nem tűnt egyáltalán olyan sok időnek, mint amilyen valójában volt. rengeteg minden megváltozott, mióta óbudais diák lettem. tulajdonképpen nem is érzem még, hogy vége lenne, nem tűnik befejezettnek ez az egész. talán majd ha egy hónap múlva már tudom mi lesz a továbbiakban: felvettek-e a felsőoktatásba vagy sem. addig pedig megmarad ez a semmilyen érzés, mert ez a bankett nem olyan volt mint a régi, a nyolcadikos. nem azt az érzést keltette bennem, hogy lezárult egy korszak, bár az is lehet, hogy én nem vagyok még készen a változásra, és ezért nem tudatosult még bennem úgy igazán. furcsa. ez a legjobb szó most. 

free...

i don't do yoga, never tried pilates

not many people want me their parties

tryin' to find my place, some place...

i drink a little more than recommended

this world ain't exactly what my heart expected

tryin' to find my way, someway...

see, c'est la vie

maybe something's wrong with me

but at least i'm free, i'm free...

dark horse...

'cause i...

i'm capable of anything

of anything

and everything

make me your Aphrodite

make me your one and only

but don't make me your enemy

your enemy, your enemy...

so you wanna play with magic

boy, you should know what you're fallin' for

baby do you dare to do this

'cause i'm comin' at you like a dark horse

are you ready for, ready for...

a perfect storm, perfect storm...

'cause once you're mine, once you're mine...

there's no goin' back!

unicorn zombie apocalypse...

a legszarabb passzban is életben tart...
<3

kimerültség...

nem is értem mitől, de ilyen elképesztően fáradt nem is tudom mikor voltam utoljára. azt hiszem, az érettségi hajtásában és stresszében mostanra merültem ki végleg, és csak remélem, hogy össze tudom majd szedni magamat a középszintű szóbelijeimre, amik egy nap alatt lesznek. ezért is remélem, hogy az utolsó napom leszek. tudom... érzem, szükségem van a 21-22-ei hétvégére. nagyon nagy szükségem. úgyhogy reménykedem. 

emelt...

azt kell mondjam, sikerült beleválasztanom a legnehezebb emelt szintű érettségibe: a magyarba. mindenki, aki tisztában volt azzal, mit jelent emelt magyarra menni, az ájuldozva válaszolta, hogy "hűűű". igen. az az igazság, hogy amikor rájöttem, akkor én is azt mondtam, hogy "hűűű...". négy év irodalom és nyelvtan anyagához képest, nekem egy egész világegyetemes és magyar irodalmi alkotót és művet kellett volna megtanulnom, és minden leheletnyi finomságát ismernem a nyelvtan anyagoknak. őszintén megvallva, szerintem ez egyszerűen lehetetlen. 19 éves fejjel mindenképpen, ezért nem is az volt a célom, hogy minden bevágjak. végül az írásbelin a szerencsére is bíztam magamat, és... hát Fortuna asszonyság mellém állt! : D elképesztően nagy mákkal írtam meg az emelt írásbelit, aztán pedig kisebb nagyobb bukkanókkal, de sikerült a szóbeli is. utóbbi messze nem volt olyan egyszerű, mint azt kissé naivan hittem, azonban túl vagyok rajta, és így a legnehezebb akadályt átvészeltem. most már csak három, szerencsére nem túl bonyolult középszintű érettségi vár rá, és ez megnyugvással tölt el. 

oh death...

no wealth

no ruin

no silver

no gold

nothing satisfies me

but your soul

oh death.

hidegség...

"Az elszenvedett sérelem szögesdrótot vont a szívem köré... 

a szívem jéggé fagyott, és sosem tudok változtatni azon a hidegségen, 

amelyet akkor érzek, ha erre a személyre gondolok."

/Gerald G. Jampolsky/

ez a pár sor tökéletesen igaz a jelenlegi helyzetre, vele kapcsolatban. azzal a lánnyal kapcsolatban, aki egyszer, nem is olyan nagyon régen, még a legjobb barátom volt. az az ember, akit mindenben támogattam, akivel együtt tudtam érezni, akit féltettem, aki annyira, annyira számított. most pedig... 

most látni sem akarom. 

nem tudom, hogyan volt képes arra, hogy elhitesse velem annyiszor, hogy ő az áldozat, amíg mindenki más volt az, amíg éppen ő tett arról, hogy sohase legyen nyugtom. már nem érzem magamat felelősnek érte, és nem is kívánom vállalni érte. végül is, talán neki volt igaza, talán tényleg "soha nem voltunk igazi barátok". elképesztő, hogy ennyiszer hagytam magamat becsapni, hogy miatta vesztettem el barátokat, veszekedtem olyanokkal, akik még most is itt lehetnének mellettem. azt hiszem, szerencsém van, amiért megszabadultam tőle. csúnya ezt így megfogalmazni, tudom, de így érzem. eddig próbáltam a szép dolgokra emlékezni, azokra a pillanatokra, amikor nevettünk... azonban már nem megy. azzal, hogy köszönni nem bír nekem, ha találkozunk a suliban, hogy egyszerűen keresztül néz rajtam. rajtam! és ez rohadtul felcseszi az agyamat, mert az elmúlt négy tetves évben ott voltam mellette, tartottam a hátát, és nem hagytam, hogy öngyilkos legyen, mert éppen olyanja volt. erre ezt kapom?! nem gondolnám, hogy az összeveszésünk ellenére, ezt érdemlem... de legyen, játszunk így! 

így legalább nem fáj, és nem érzek szemernyi bűntudatot sem, amikor leírom ide, jó ez így. amikor leírom ide, hogy a személyes bosszúm nem marad el, és majd meglesz a böjtje annak, hogy azt gondolja most, ez nekem fájdalmat okoz. egy dolgot köszönhetek neki, az pedig az, hogy soha többé nem esem ugyanebbe a hibába. még egyszer nem engedem meg, hogy így kihasználjon bárki is. 

és emellett örülök, hogy engem nem sikerült úgy elszigetelnie engem is, mint mást, hiába próbálta meg, és most ott vannak a barátnőim, akikben megbízom, és akikre tényleg számíthatok.

punnany massif, punnany massif!

zöld volt a mező és színes a rét,

ház ült a völgyben és kék volt fenn az ég...

életem első Punnany Massif koncertje.
nem tudom szavakkal kifejezni milyen volt.
milyen kibaszottul élveztem!
tízezer ember, egyszerre, egy helyen. telt ház. BP park.
enyhe alkohol gőz. nevetés. tombolás.
MÁTÉ! KISS ÁDÁM! :D

csak lazán, mély levegő és ének, nincs itt félelem

hisz szabad vagy, az élet örök, a lélek végtelen

örökre, örökre, örökre, örökre, örökre, örökre, örökre szabadon!

don't let me go...

where do we go when we walk on light

who do we call at the edge of night

carry me close like the tear drops in your eyes

all i can give you is memories

carry them with you and i'll never leave

i'll lay my head down

but when i lay my head down

don't let me go

hold me in your beating heart

i won't let go

forever is not enough

let me lay my head down

on the shadow by your side

don't let me go

hold me in your beating heart

írásbelik...

az első körnek vége... túl vagyok végre egy magyar emelten, egy matekon, egy törin és egy angolon. alig vártam már ezt a napot. jó túl lenni rajta, még akkor is, ha az a bizonyos "érettségi hangulat" nagyon elmaradt. talán csak az emelt magyar után, amikor kisétáltam az ismeretlen iskola épületéből, akkor volt az, hogy huu, most már végre megírtam... ezen kívül viszont: semmi. 

érdekes, hogy a tanároktól mindenki azt hallgatja évekig, hogy az érettségi úgy meg így, hogy ilyen nehéz lesz, és annyit kell rá tanulni. a meg már elballagott, leérettségizett kortársaktól meg azt, hogy semmiség az egész. és valóban nem nagy cucc. na jó! nem egy leányálom végig ülni kapásból 4 napot, egy feladatlappal, amin a továbbtanulás, a jövő múlik, de azért nem is olyan rettenetes dolog, mint amilyennek naivan én elhittem. nyilván itt most a középszintről beszélek, mert az emelt más. ott kell a szerencse, meg... arra kell készülni. sokat, nagyon sokat. és még így is lutri. főleg az én esetemben a magyar. de most büszkének érzem magam, amiért megcsináltam, és beletartozom abba a 3-4%-ba, akik az öngyilkossági kísérletet tették idén is, az első érettségi napon ezzel a tárggyal. és azt kell mondjam, szerencsém is volt. nem csak nekem, hanem mindenkinek az idei feladatsorral. 

és most, hogy ezen túl vagyok, kezdődhet a felkészülés a rajz érettségire, meg persze a szóbelikre. de legalább már nem félek. a nehezén már túl jutottam. (:

i hope...

but after a time

i realized that for me to grow

i've got to let go

i hope life treats you good

i hope life treats you good

i hope, i hope, i hope, i hope, i hope, i hope

i hope life treats you well

i hope she treats you well

i hope, i hope, i hope, i hope, i hope, i hope

i hope that she's kind

i hope that she's kind

i hope, i hope, i hope, i hope, i hope, i hope

ballagás...

"Mindenik embernek a lelkében dal van

és a saját lelkét hallja minden dalban.

És akinek szép a lelkében az ének,

az hallja a mások énekét is szépnek."

/Babits Mihály/

furcsa... nem érzem ennek még itt az idejét. persze, bizonyos részről jó ez, de valahogy mégis hiányozni fog minden és mindenki. hiányozni fog az a suliajtó, az épület, a termek, az a rengeteg ismerős és ismeretlen arc, akiket nap mint nap láttam, az osztálytársaim, akikkel hol kijöttünk, hol nem. hiányozni fognak a tanáraim, akik annyi mindenben segítettek, és mindig hajtottak minket. 

a legrosszabb talán az, hogy a két legfontosabb ember nem lesz velem minden nap. a barátnőim fognak a leginkább hiányozni és az a rengeteg együtt töltött idő, az a hihetetlenül sok nevetés. igazán mindez nem is tudatosult bennem, amíg végig mentünk az iskola folyosóin, és végig hallgattuk a búcsúbeszédeket, a ballagási műsort. aztán eljött az ideje, hogy elengedjék a lufikat... akkor minden egyszerre csapódott le bennem, a tudattal pedig, hogy valóban vége, azóta sem békéltem meg, mert mindezt most visszacserélném bármire, csak hogy még az Óbudaiba járhassak ezekkel az emberekkel. 

látva a szobámban a virágcsokrokat, a ballagási tarisznyát, a tablónkat... felfoghatatlannak tűnik, hogy máris elrepült négy év. úgy érzem, mintha nem is használtam volna ki minden egyes értékes pillanatot, mintha leragadtam volna dolgoknál, amiken tovább kellett volna lépnem. sok minden változott meg ebben a pár évben, rengeteg mindent tanultam, nem csak a suliban, hanem az életben is, ezerféle tapasztalatot kaptam, ugyanennyi ha nem több emlékkel egyetemben, amikért hálás vagyok, még akkor is, ha nem éppen szépek. csak remélem, hogy nem követem el ugyanazt a hibát még egyszer vagy még sokszor, és hogy inkább másmilyen problémák jönnek majd. 

ettől függetlenül most is úgy érzem, hogy a világban megtaláltam a helyemet, már nem érzem magam elveszettnek, és ennek mindennél jobban örülök. és nagyon szeretném, ha a barátnőimmel a kapcsolat örökre megmaradna, mert tudom, mennyire számíthatok rájuk. miattuk vagyok szerencsés, ez pedig mindent jelent. 

"Gyerekként az ember azt gondolja, hogy az idő csak teher, amit jó lenne siettetni, hogy végre felnőtt legyen. Ez azonban hatalmas csapda - mivel felnőttként érti csak meg, hogy a percek és az órák a legértékesebb dolgok a világon. És senki nem élhet örökké. Ezért rohadt nagy bűn elpocsékolni azt a keveset, ami megadatik."

/J. R. Ward/

szerenád...

mindjárt vége a giminek, és ezért mi is elmentünk néhány tanárunkhoz, hogy énekeljünk egy kicsit, jó hamisan ugyan, de hát mégis csak a lényeg nem ez, azt hiszem. az osztályfőnökünkhöz és a magyar-töri tanárunkhoz mentünk el, utoljára együtt, mint az óbudai végzős A osztályának tanulói. furcsa ezt így leírni, sőt belegondolni is, mert nem érzem, hogy valóban vége lenne... nincs bennem az az érzés, hogy mennék tovább, valahová, ahol ismeretlen lesz mindenki. nem érzem úgy, mintha holnap elballagnánk, és befejeznénk a gimit. de mégis ez történik. 

a szerenád szűkösre sikerült, szerintem nem is volt az igazi, de remélem, hogy még lesz lehetőségünk leülni A Tanárnővel és A Tanár Úrral beszélgetni, nevetni és emlékezni arra a rengeteg mindenre, amit nem mondhattam el, és amit még szeretnék elmondani. 

hamarosan...

itt van az érettségi, most már tényleg csak egy hét, de még mindig nem aggódom. azt hittem, rosszabb lesz. azt hittem, könnyebben megy majd a tételek megírása. azt hittem, nem fogok így szenvedni. most elveszettnek érzem magam, úgy tűnik, mintha ezernyi dolog fontosabb lenne, pedig ezen a jövőm múlik. még mással szeretnék törődni. bármi mással...

applause...

i live for the applause, applause, applause

i live for the applause, plause

i live for the applause, plause

live for the way that you cheer and scream for me

the applause, applause, applause

give me the thing that i love

(i'll turn the lights on)

put your hand up, make 'em touch

(make it real loud)

give me the thing that i love

(i'll turn the lights on)

put your hand up, make 'em touch

(make it real loud)

a-p-p-l-a-u-s-e

make it real loud

put your hand up, make 'em touch, touch

a-p-p-l-a-u-s-e

make it real loud

put your hand up, make 'em touch, touch

a-r-t-p-o-p!

selfie...

kemény és hosszú próbálkozások árán, és csak nagyon nehezen jött össze az első közös képünk Kittivel és Bogival. azt kell mondjam, még most is közel voltunk hozzá, hogy nem fog összejönni, de azért valami csak alakul. lányok, erre nincsenek szavak! : DDDDD

és hát az indulónkat se felejtsük el!

let me take a selfie?! : D

stolen dance...

i want you by my side

so that i never feel alone again

i want you

we can bring it on the floor

never danced like this before

we don't talk about it

dance them all

feel the boogie all night long

stoned in paradise

shouldn't talk about it

shouldn't talk about it!

közeleg...

az a helyzet, hogy kicsit megcsúsztam. jelenleg úgy érzem, mindennel el vagyok maradva, és semmivel sem tudom magam utolérni, ez pedig kezd fárasztó lenni, amellett hogy idegesít is. szeretnék kapni egyetlen hónapot, így az érettségi előtt, hogy össze tudjam magam szedni, és csak a lényegre koncentrálhassak. de nem lehet, és emiatt a kiborulás szélén tartok. mindennek ellenére pedig még mindig nem érzem igazán, hogy alig négy hét választ el mindentől, és így nehéz bármihez is hozzákezdeni. pedig ez sajnos tény. a baj csak az, hogy nem aggódom még eléggé, vagy nem érzem, hogy itt van ennek az elmúlt négy évnek a vége... pedig rohadtul szólnia kéne ezerrel annak a figyelmeztető csengőnek... :/

fire breather...

town crier, village flyer

got a skull and crossbones on his chest

and i can't resist,

when he looks like this

all his other girls

face on magazines,

big blue eyes, oh i don't no what it means, no

what does he want from me?

no, it's too much, burn my sun

up in flames we go you, fire breather,

ash and dust on my door, smoke rise

trying to survive inside your heart

fire breather, breath in fire into

fire breather...

trying to survive inside your heart

london...

ugye mondtam már,

hazudoznod kár.

reggelre úgyis mindent másképp látsz.

new york, tokió, párizs, milánó.

mindenhol ugyanaz a szél fúj.

az erkélyen üvegek,

te meg csak nézed magad a tükörben.

nem maradt más csak egy idegen,

de majd megunja és hazamegy.

őszinteség...

talán túl nagy kérés volt, hogy legyen velem annyira őszinte, amennyire én vagyok és voltam vele...? rossz érzés, és becsapva érzem magam, amiért úgy kellett egy harmadik és negyedik személytől megtudnom, mi a helyzet. tényleg nem lett volna egyszerűbb elmondani, hogy ne aggódjak? tényleg azt hiszi, elmondtam volna bármit is? azt hittem, már ennyire bízik bennem. szerintem bizonyítottam is egy párszor, hogy vigyázok a titkaira, pont azért, mert nem akarok vele összeveszni. most nem. arról nem is beszélve, hogy ez így mit árult el... mégis képes volt kimagyarázni magát, és ez bosszant. bosszant, hogy tudja, hogyan reagáltam. attól függetlenül rosszul egyik, hogy már nem vagyok dühös, és nem haragszom... 

tizenkilenc...

bizony-bizony : D öregszem : DDD újabb év, újabb strigula a falamon. a különlegessége mindennek igazából semmi és minden. most úgy érzem, felnőttem. komolyabb lettem, megváltoztam, elhagytam dolgokat és felvettem újakat. jó így lenni. jó így élni. most. mert nem akarok a múlttal foglalkozni, nem akarok a jövővel törődni. álmaim vannak, melyeket valóra szeretnék váltani. de semmi más nem számít. csak a most. ez a pillanat.

és a fotózás is remek volt *-* : D nem is lehetett volna jobb nyeremény-ajándékom.

végeztem...

amikor több mint három évvel ezelőtt elkezdődött egy barátságom, akkor azt gondoltam, hogy talán ő lesz az az a barátnő, akinek bármit bármilyen helyzetben elmondhatok. aztán eltelt egy év... kettő... meggyőződésem volt, hogy igen, jó ez így, megtaláltam azt az embert, akiben feltétel nélkül megbízhatok, és támaszkodhatok majd rá az életemben. voltak persze nagyon csúnya hullámvölgyek. voltak, amik megviseltek, és elkeserítettek, de valahogy mindig kimásztunk ezekből, helyre hoztuk, aztán újra szent lett a béke. de most... most nem így látom. most inkább le akarom zárni, be akarom fejezni, nem akarom helyre hozni és kijavítani a hibát. se az övét, se az enyémet. úgy érzem, ennyit bírtam vele, ennyi hisztériát, cirkuszt, veszekedést, csalódást. ennyi volt. hamarosan úgyis vége a középiskolának, és akkor tiszta lappal kezdhet ő is, és én is. eddig a naiv ragaszkodásommal meg akartam tartani a barátságunkat, ami szerinte "talán sohasem létezett". ez fáj leginkább, hogy én mindig tartottam a hátát, a legszarabb helyzetben is, és ez a viszonzása mindennek... :'( ez egyfelől elkeserít, másrészről viszont már szinte nem is érdekel. már nem akarok ilyesmire energiát pazarolni, miközben előttem az érettségi időszak, egy nyelvvizsga, és a személyes problémáim. arról nem is beszélve, hogy ha ő nem, akkor ott van nekem Kitti és Bogi, akiknek valóban fontos az, hogy jól legyek, és nekem is ők. ezért én befejeztem, végeztem.

persze sok minden köt hozzá. az elmúlt években vele volt a legtöbb emlékezetes pillanatom, és még ha próbálnám is elfelejteni a jó dolgokat, nem tudnám. mai napig mosolyt tud csalni egy-egy közös faszságunk, amit csak mi értünk, és más nem. ami csak ránk tartozik. és ezért valahol rossz érzés elengedni mindezt, de tudom, hogy eljött az ideje. el kellett jönnie.

voodoo...

i'm not the one who's so far away

when i feel the snake bite enter my veins

never did i wanna be here again

and i don't remember why i came.

demons dreaming,

breathe in, breathe in!

út...

őszintén szólva, fogalmam sincs mi van... velem. nagyon jól érzem magamat a bőrömben, de valami furcsa, valami megváltozott. valami bennem, mióta hallottam kimondva. tulajdonképpen azért fura, mert eddig valahogy nem volt ilyen jelentősége. eddig valahogy el tudtam siklani a kötődés felett, ami kialakult. most mégis... mindent jelent. egyszerre jó és rossz is ezzel a tudattal felkelni, mert nem tudom, hová fajulhat mindez. nem akarok semmit sem érezni, mert emlékszem, milyen az, amikor ellöknek és megbántanak. nem akarom ezt még egyszer. tovább akarom élvezni a boldogságomat, ahová olyan nehéz volt eljutni. igen, rohadt nehéz volt, és most jó. annyira jó. persze ezer és még két dolog tud beütni, ami mindent elronthat, de ezért én nem akarok "felelős lenni". nem akarok elveszteni egy olyan embert, akivel nagyon régóta tényleg, teljesen őszinte lehetek. mindenben. és igen, erre van szükségem, hogy ott legyen, hogy elmondhassak neki bármit, úgy hogy nem kell gondolkodnom a szavaimon. úgy, hogy tudom, máshogy látja, mint a barátnőim vagy én. 

azt már meg sem említem, hogy az mennyire furcsa, hogy éppen ő lett az, akivel összesodort most újra az élet és éppen úgy, ahogy. új esélynek is hívhatnám, magammal szemben, talán vele szemben is. szeretném, ha így lenne. van a kapcsolatunkban valami olyasmi, valamilyen olyan különleges dolog, amilyen még senkivel nem volt, és azt hiszem, épp ezért bízom benne annyira, és ezért vagyok vele teljesen őszinte. 

hiszek abban, hogy van Sors, ami meg van írva, és hinni akarok abban is, hogy semmi sem véletlen. sem ez, sem hogy másokat elvesztettem, és megint másokkal sokkal szorosabb lett a kapcsolatom. az okosok azt mondják a hit sok mindenen átsegít. én istenek és hatalmasok felett hiszek abban, hogy aminek meg kell történnie, annak meg kell történnie. lehet, nem mindig jó a vége egy-egy sztorinak, de ezen én már nem aggódom. sok beleszólásom nincs, csak döntéseket hozhatok, és majd a következmények visznek tovább. a mostani döntésem, hogy boldog akarok lenni, és azt akarom, hogy Ő is az életem része legyen. a következmények pedig majd jönnek, és tovább visznek a nekem kiszabott úton.

happy...

it might seem crazy what i'm about to say

sunshine she's here, you can take away

i'm a hot air balloon, i could go to space

with the air, like i don't care baby by the way

because i'm happy

clap along if you feel like a room without a roof

because i'm happy

clap along if you feel like happiness is the truth

because i'm happy

clap along if you know what happiness is to you

because i'm happy

clap along if you feel like that's what you wanna do

változások...

ahhoz képest, hogy alig telt még el másfél hónap az új évből, máris annyi, de annyi minden változott meg körülöttem... szinte kapkodnom kell a fejemet. el kellett engednem olyanokat, akiket mostanra már nyugodt szívvel tudok magam mögött hagyni, mert helyettük sokkal jobb emberek érkeztek. és ez jó érzéssel tölt el. élőnek érzem magam, úgy érzem, végre kitörtem az álló vízből, és tartok valahová, a számomra igenis jó úton. ha létezik vagy létezett bárki, aki előre megírt mindent, akkor neki köszönettel tartozom, mert most újra azt érzem - négy év óta újra - a helyemen vagyok. ez pedig boldoggá tesz. valóban boldoggá! sírni tudok örömömben, és ilyen talán még sohasem fordult velem elő. minden más, ami elkeseríthetne, eltörpül emellett az érzés mellett, ami szinte álomszerű, ugyanannyira, mint a szalagavató volt. elképesztő és hihetetlen. de megtörtént! és ez nagyon-nagyon jó! : D