Barátok, pontosan az osztálytársaim. Bowling, Szentendrén. Nyolc ember, akiket imádok, és örülök, hogy ismerhetem őket! :D De az egész egy nappal előbb, szombat este kezdődött el.
A barátnőm meghívott magukhoz aludni, és egy gyors győzködés után sikerült rávennem anyuékat, hogy engedjék meg. Este fél hétkor már náluk voltam, és onnantól kezdve ment a beszélgetés (pletykálás) természetesen. Koccintottunk egyet a szülinapom alkalmából, majd mi felvonultunk a barátnőm szobájába, ahol a facebook és msn programoknak köszönhetően két órán keresztül vinnyogtunk a különböző, sajátos hülyeségeinken, amik nyilvánvalóan csak nekünk voltak viccesek, de mi nagyon is élveztük ezeket a pillanatokat. Tíz környékén elindítottuk a Saw II.-t, amiről megállapítottam, barátnőmmel egyetemben, hogy az írók elmebetegek, és szükségük lenne egy pszichológusra. Körülbelül egy körül lett vége, utána még jó másfél órát beszélgetésre szántunk, és negyed három körül aludtunk el. Még aznap háromnegyed hétkor felébredtünk, fél nyolcig pedig megint csak beszélgettünk meg ébredeztünk, aztán jöttem haza sajnos, pedig maradni akartam. :S
Fél kettőkor találkoztunk a többiekkel lent Szentendrén, szerencsére mindenki odatalált :) Onnan pedig felsétáltunk a Vizes8ashoz, ahova bowlingozni mentünk. Életemben nem bowlingoztam, ezt mindenképpen meg kell említenem, de ahhoz képest nagyon is jól ment. Rengeteget röhögtünk, iszonyatosan jó nap volt, és nagyon sokáig fogok rá emlékezni, mert ez már csak egy ilyen dolog. Sok ajándékot is kaptam, többet, mint amire számítottam, meg nagyobbakat is, mert hát direkt mondtam, hogy apróságot, de persze jól esett meg minden :D
Én remekül szórakoztam, és ugyan még nem ismerem teljesen egyik osztálytársamat sem, így ők sem engem, attól még nagyon jól eltalálták, hogy mit vegyenek nekem (kisebb segítséggel XD). Összegezve pedig nagyon jó volt, az egész, a bowlingozás utáni séta, a Duna parton a pezsgőzés, és minden más is. Valószínűleg, ha nem velük lettem volna, akkor nem is lett volna olyan, amilyen volt! Igazán nagyszerű szülinapom volt idén! :D