szinte fel sem fogom, hogy ismét eltelt egy év. annyi minden történt 2014-ben, és máris vége van, újra január elseje van, mintha elvágtak volna valamit. furcsa érzés most előre nézni, nem pedig visszafelé, mert mostanra minden a feje tetejére állt és megváltozott, egy kicsit pedig elveszettnek érzem magamat, mert nem mindig tudok lépést tartani a változással. persze vannak állandó, sőt megerősödött dolgok is, amiknek elképesztően örülök, mert az elmúlt évben nagyon sok mindenen átsegítettek. azt hiszem, sokkal nehezebb lenne kibírnom a változással járó problémáimat, ha nem lennének ott a barátnőim, akikre mindig támaszkodhattam, még így is, hogy messze kerültünk egymástól, legalábbis fizikailag. úgy érzem, az hogy más-más egyetemen tanulunk, még inkább megerősítette a barátságunkat, ez pedig magasan a legfontosabb dolog, ami megtörtént az óévben.
aztán ott van az az ember, aki tavaly a legváratlanabb pillanatban tűnt fel, olyan formában, amelyben nem is számítottam rá, s talán miatta volt olyan könnyű elfogadni egy másik ember eltávolodását. a barátnőm, akit elvesztettem, most már nem hiányzik, és képes vagyok nem a rengeteg veszekedésre gondolni, sokkal inkább azokra a percekre, amikor tényleg minden rendben volt, és nevettünk. sok ilyen pillanat volt, még akkor is, ha nem mindenki látta. Ő pedig, mivel neki is volt kapcsolata a lánnyal, bizonyos szempontból segített feldolgozni mindazt, amit magamtól nem tudtam volna ilyen hamar. hálás vagyok neki is, amiért mellettem volt és remélem, még lesz is jó ideig.
a legnagyobb változás azonban kétséget kizáróan az egyetembe való beilleszkedés és túlélés volt. az igazság az, hogy imádom, minden egyes nap úgy mentem be - már amikor volt órám -, hogy tényleg szeretem azt, ahol vagyok és tényleg szeretem, azt amivel foglalkozom. néha persze elképesztően fárasztó - most is az, így a vizsgák előtt, de ennek ellenére sosem gondolok úgy a KRE-re, hogy "baszki, megint fel kell kelnem". minden ami ott történik érdekes és izgalmas. ez pedig nagyon fontos nekem, mert ebből tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. tudom mit akarok kezdeni az életemmel és azt is, hogyan. bár hiányzik a gimnázium. hiányzik az a hangulat és légkör, hiányzik a terem, a tanárok, azok az arcok, akikkel mindig köszöntünk egymásnak, ha összefutottunk a folyosón. nagyon hiányzik ez. olyan, mintha egy része a lelkemnek nem járna haza, csak nagyon-nagyon ritkán. azzal a néhány alkalommal viszont, amikor beléptem az iskolába újra, mindig jó érzés kerített hatalmába, mindig biztos voltam benne, hogy visszavárnak, és ez valóban így volt.
be kell valljam, újévi fogadalmam nincs. bár tavaly is így voltam vele, aztán január közepére rájöttem, igazából van. lehet most is így lesz, ám most még nincs egy listám, amit lobogtatni tudnék. egyelőre csak szeretnék túl jutni a januáron és a vizsgákon, lehetőleg bukás nélkül, aztán majd meglátjuk. most minden legrosszabb opcióként is csak elviselhetőnek tűnik, amit én egész jónak tartok, még akkor is, ha néha nehéz és néha kiborulok.
összességében nem volt rossz az óév. utólag visszanézve több jó dolgot tudok számon tartani, mint rosszat és azt hiszem, ez a fontos. ennyi rossz meg belefér. ha ez megmarad az újévben is, akkor nem lesz okom panaszkodni.
