ezerszer láttam már a világ legromantikusabb filmjét, és sok száz ember ugyanígy van vele, azonban megélni valami ilyen óriási dolognak a jubileumát, legyen az valami hatalmas ünnep vagy éppen egy ilyen tragédia, mint a Titanic-é. nem mintha ez változtatna azon, hogy mindig megkönnyezem Jack halálát, Rose keserű történetét. azonban valamiért mégiscsak jelentőségteljes ez a 100-as szám.
amióta az eszemet tudom, imádtam a történetet, a filmet, és elképeszt, hogy milyen undorító az arisztokrácia. az ember, az ember, legyen akármilyen a származása, akármennyi pénz a zsebében. mégis a társadalmi rétegek elítélése egyre erősebben gyűrűzik be mai világunkba is. a filmben, melyet jó pár évvel ezelőtt James Cameron elkészített, s kasszasiker is lett, ez nagyon is jól látható a legtöbb első osztályon utazó polgáron.
nyilván mindannyiunkban van egy ilyen elítélés és lenézés, még akkor is, ha nem akarjuk, mert gyakorlatilag megkövetelik, hogy legyen bennünk. a világ mostani képét elég nevetségesnek és szánalmasnak tartom, de egyedül nem tudok semmit sem tenni.
"Az élet nagy ajándék, így nem áll szándékomban elpazarolni. Sosem tudni, ki osztja a következő lapot. Az ember megtanulja elfogadni a sorsát. Minden egyes nap számít."
igen, minden egyes nap számít. lehet, hogy pozitív, lehet, hogy negatív, de ez nem változtat azon, hogy meg kell élnünk mindent ahhoz, hogy tudjuk, min szükséges változtatnunk, mit kell meglépnünk, hogy kijavíthassuk a tegnap hibáit. élnünk kell minden napnak, hogy esélyt kapjunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése