egészen mostanáig nem értettem, mikor egy nemrégiben megismert barátnőm azt mondtam, hogy "deák térre menni, nem egy helyet, hanem egy érzést, programot, kikapcsolódást jelent". hát most már értem. egészen különleges a hangulata, ahogy kinn a téren, a budapesti bazilika mellett ücsörögtünk a fűben, körülöttünk kb. 17 és 45 évesek, vegyesen, és semmi másra nem kell figyelni, csak a melegben jóleső hideg sörre, a cigi fanyarul keserű ízére, és arra az elképesztő csapatra, akik köréd gyűlnek, mert pillanatok alatt öt emberből huszonöt lesz. igaz, nem ismersz senkit, de ez ugyanúgy nem zavar senkit, tíz perc múlva már ugyanúgy nevetsz és beszélgetsz, mintha évek óta ismernétek egymást. van ebben valami elképesztő, mert miközben beolvadsz egy teljesen ismeretlen társaságba, észreveszed azt is, hogy ez nem mindennapi. egyáltalán. egyszerűen szerves részévé válsz a helynek, ha először jársz ott, ha nem. most már, ha a barátnőm azt mondja, menjünk deákra, akkor az valami különleges és megfoghatatlan dolgot jelent, valami olyasmit, amit csak az érthet meg, aki már végig ücsörgött a fűben egy éjszakát. itt nem fáradsz el, itt egyszerűen képtelen vagy. ott akarsz maradni, onnantól, hogy elkezdődik az este, egészen másnap reggelig, amíg mindenki el nem hagyja a placcot. a végtelenségig lehetne bírni, legalábbis én bírnám. azt hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése