2014. március 12., szerda

tizenkilenc...

bizony-bizony : D öregszem : DDD újabb év, újabb strigula a falamon. a különlegessége mindennek igazából semmi és minden. most úgy érzem, felnőttem. komolyabb lettem, megváltoztam, elhagytam dolgokat és felvettem újakat. jó így lenni. jó így élni. most. mert nem akarok a múlttal foglalkozni, nem akarok a jövővel törődni. álmaim vannak, melyeket valóra szeretnék váltani. de semmi más nem számít. csak a most. ez a pillanat.


és a fotózás is remek volt *-* : D nem is lehetett volna jobb nyeremény-ajándékom.

2014. március 6., csütörtök

végeztem...

amikor több mint három évvel ezelőtt elkezdődött egy barátságom, akkor azt gondoltam, hogy talán ő lesz az az a barátnő, akinek bármit bármilyen helyzetben elmondhatok. aztán eltelt egy év... kettő... meggyőződésem volt, hogy igen, jó ez így, megtaláltam azt az embert, akiben feltétel nélkül megbízhatok, és támaszkodhatok majd rá az életemben. voltak persze nagyon csúnya hullámvölgyek. voltak, amik megviseltek, és elkeserítettek, de valahogy mindig kimásztunk ezekből, helyre hoztuk, aztán újra szent lett a béke. de most... most nem így látom. most inkább le akarom zárni, be akarom fejezni, nem akarom helyre hozni és kijavítani a hibát. se az övét, se az enyémet. úgy érzem, ennyit bírtam vele, ennyi hisztériát, cirkuszt, veszekedést, csalódást. ennyi volt. hamarosan úgyis vége a középiskolának, és akkor tiszta lappal kezdhet ő is, és én is. eddig a naiv ragaszkodásommal meg akartam tartani a barátságunkat, ami szerinte "talán sohasem létezett". ez fáj leginkább, hogy én mindig tartottam a hátát, a legszarabb helyzetben is, és ez a viszonzása mindennek... :'( ez egyfelől elkeserít, másrészről viszont már szinte nem is érdekel. már nem akarok ilyesmire energiát pazarolni, miközben előttem az érettségi időszak, egy nyelvvizsga, és a személyes problémáim. arról nem is beszélve, hogy ha ő nem, akkor ott van nekem Kitti és Bogi, akiknek valóban fontos az, hogy jól legyek, és nekem is ők. ezért én befejeztem, végeztem.
persze sok minden köt hozzá. az elmúlt években vele volt a legtöbb emlékezetes pillanatom, és még ha próbálnám is elfelejteni a jó dolgokat, nem tudnám. mai napig mosolyt tud csalni egy-egy közös faszságunk, amit csak mi értünk, és más nem. ami csak ránk tartozik. és ezért valahol rossz érzés elengedni mindezt, de tudom, hogy eljött az ideje. el kellett jönnie.

2014. március 2., vasárnap

voodoo...

i'm not the one who's so far away
when i feel the snake bite enter my veins
never did i wanna be here again
and i don't remember why i came.

demons dreaming,
breathe in, breathe in!


2014. február 27., csütörtök

út...

őszintén szólva, fogalmam sincs mi van... velem. nagyon jól érzem magamat a bőrömben, de valami furcsa, valami megváltozott. valami bennem, mióta hallottam kimondva. tulajdonképpen azért fura, mert eddig valahogy nem volt ilyen jelentősége. eddig valahogy el tudtam siklani a kötődés felett, ami kialakult. most mégis... mindent jelent. egyszerre jó és rossz is ezzel a tudattal felkelni, mert nem tudom, hová fajulhat mindez. nem akarok semmit sem érezni, mert emlékszem, milyen az, amikor ellöknek és megbántanak. nem akarom ezt még egyszer. tovább akarom élvezni a boldogságomat, ahová olyan nehéz volt eljutni. igen, rohadt nehéz volt, és most jó. annyira jó. persze ezer és még két dolog tud beütni, ami mindent elronthat, de ezért én nem akarok "felelős lenni". nem akarok elveszteni egy olyan embert, akivel nagyon régóta tényleg, teljesen őszinte lehetek. mindenben. és igen, erre van szükségem, hogy ott legyen, hogy elmondhassak neki bármit, úgy hogy nem kell gondolkodnom a szavaimon. úgy, hogy tudom, máshogy látja, mint a barátnőim vagy én. 
azt már meg sem említem, hogy az mennyire furcsa, hogy éppen ő lett az, akivel összesodort most újra az élet és éppen úgy, ahogy. új esélynek is hívhatnám, magammal szemben, talán vele szemben is. szeretném, ha így lenne. van a kapcsolatunkban valami olyasmi, valamilyen olyan különleges dolog, amilyen még senkivel nem volt, és azt hiszem, épp ezért bízom benne annyira, és ezért vagyok vele teljesen őszinte. 
hiszek abban, hogy van Sors, ami meg van írva, és hinni akarok abban is, hogy semmi sem véletlen. sem ez, sem hogy másokat elvesztettem, és megint másokkal sokkal szorosabb lett a kapcsolatom. az okosok azt mondják a hit sok mindenen átsegít. én istenek és hatalmasok felett hiszek abban, hogy aminek meg kell történnie, annak meg kell történnie. lehet, nem mindig jó a vége egy-egy sztorinak, de ezen én már nem aggódom. sok beleszólásom nincs, csak döntéseket hozhatok, és majd a következmények visznek tovább. a mostani döntésem, hogy boldog akarok lenni, és azt akarom, hogy Ő is az életem része legyen. a következmények pedig majd jönnek, és tovább visznek a nekem kiszabott úton.

2014. február 22., szombat

happy...

it might seem crazy what i'm about to say
sunshine she's here, you can take away
i'm a hot air balloon, i could go to space
with the air, like i don't care baby by the way

because i'm happy
clap along if you feel like a room without a roof
because i'm happy
clap along if you feel like happiness is the truth
because i'm happy
clap along if you know what happiness is to you
because i'm happy
clap along if you feel like that's what you wanna do


2014. február 20., csütörtök

változások...

ahhoz képest, hogy alig telt még el másfél hónap az új évből, máris annyi, de annyi minden változott meg körülöttem... szinte kapkodnom kell a fejemet. el kellett engednem olyanokat, akiket mostanra már nyugodt szívvel tudok magam mögött hagyni, mert helyettük sokkal jobb emberek érkeztek. és ez jó érzéssel tölt el. élőnek érzem magam, úgy érzem, végre kitörtem az álló vízből, és tartok valahová, a számomra igenis jó úton. ha létezik vagy létezett bárki, aki előre megírt mindent, akkor neki köszönettel tartozom, mert most újra azt érzem - négy év óta újra - a helyemen vagyok. ez pedig boldoggá tesz. valóban boldoggá! sírni tudok örömömben, és ilyen talán még sohasem fordult velem elő. minden más, ami elkeseríthetne, eltörpül emellett az érzés mellett, ami szinte álomszerű, ugyanannyira, mint a szalagavató volt. elképesztő és hihetetlen. de megtörtént! és ez nagyon-nagyon jó! : D

2014. február 3., hétfő

recovery...

in my recovery
i'm a soldier at war
i have broken down walls
i defined
i designed
my recovery!

in the sound of the sea
in the oceans of me
i defined
i designed
my recovery!

keep soaring
keep song-writing
my recovery!