2011. január 15., szombat

megbántás és békülés...

Hülye voltam! Nem tudom, miért nem figyeltem oda jobban, de megtörtént, és elmondhatatlanul sajnálom. Szörnyen érzem magam, mert nem akartam senkit sem megbántani, főleg nem Őt! Az egész a véletlennek volt köszönhető semmi másnak, most pedig emészt a bűntudat, már jó ideje. Szörnyű, hogy éppen azt az embert bántottam, aki nekem sokat jelent, még ha messze is van tőlem. Úgy tűnik, ez valamilyen Murphy törvény, hiszen mindig azokat bántjuk meg, teszünk nekik rosszat, akiket a legjobban szeretünk. Pedig éppen hogy őket kellene elkerülniük minden efféle véletlennek. Nem az első ilyen eset fordult elő velem, és mindig megígértem magamnak több ilyen nem lesz, de úgy tűnik ez betarthatatlan. Hiszek ugyan a Sorsban, de ha tehetném elolvasnám, és átdolgoznám, nem csak a magamét, hanem a szeretteimét is, hogy mindannyiunknak jobb és könnyebb legyen. Sajnos nem tehetem meg, pedig szeretném. Az ilyen hülye egybeeséseket el lehetnek végre törölni, ugyanis a legtöbb vita ilyesmikből indul ki.
Szerencsés vagyok! És ezt örömmel osztom meg a világgal, mert eddig bárki ellen tettem rosszat a véletlen vagy csak egyszerűen saját hülyeségemből, az mind megbocsájtott nekem. Azt hiszem, ebből azt lehet leszűrni, hogy ezeknek az embereknek én is fontos vagyok, nem csak ők nekem. Boldog vagyok, amiért ilyen barátaim vannak, és nagyon remélem, hogy még hosszú ideig mellettem maradnak, és azt is, hogy még fogok találni pár, ilyen igazán különleges gyöngyszemet, mint ők! 
Szeretlek titeket és köszönöm, hogy vagytok! <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése