Félek...
Egyszerűen csak magával ragadott a rettegés, szorítja a mellkasomat. Olyan, mintha valaki meg akarna fojtani, és hiába próbálok levegő után kapni, képtelen vagyok rá. Vagy talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor lenyomnak a víz alá. Körülvesz és egy ideig kellemes érzés is, de azután minden elromlik, hirtelen zavarni kezd, rosszul leszel. Fel akarsz jönni, de nem tudsz. Egy erő tart vissza, amit nem ismersz, nem engedi, hogy levegőt vehess. Szép lassan pedig elfog a halálfélelem, mert tudod, tisztában vagy vele, képtelen vagy feljönni a felszínre. A félelem pontosan ilyen. Fojtogatja az embert. Alattomosan mögéd lopakodik, hogy a végén elkaphasson, s letaszíthasson a szakadékba. De mielőtt még ezt megtenné, megnyomorgat, tönkreteszi az életedet. Mintha csak ez tenné boldoggá... S azzá is teszi. Örül, ha szenvedni láthatja az embereket. A végén pedig, mielőtt még elengedné a kezed, amibe kapaszkodsz, az arcodba nevet. Aztán hagyja, hogy zuhanj sokáig, sötétben a mély felé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése