Ez a szó szerintem szinte minden percre igaz volt ma... és ezért köszönet. <3
Életemben először tapasztalom meg, hogy milyen is egy ennyire erős kötelék, ami nem vonzódás, nem szerelem, csak egyszerűen... nem tudom megfogalmazni, hogy mi ez, csak van, és nem is akarom, hogy eltűnjön. Nyilvánvalóan ez már nem egyszerűen csak barátság, ahhoz ennél sokkal kevesebb is elég lenne, és talán sohasem fogom megérteni, hogy miért kellett nekem erre az egészre várnom, miért nem volt már akkor meg, amikor szenvedtem, miért csak azután jelent meg az életemben, miután minden jobb lett? Néha elgondolkozom azon, hogy neki miért kell szenvednie, akármennyit is? Erre pedig jön mindenkitől az a válasz, hogy "mindenkinek meg van a maga keresztje, és azt kell viselnie". Az a baj, hogy ebben én nem hiszek. Persze a múltunkat nem hagyhatjuk csak úgy el valahol, hogy aztán mindent tiszta lappal kezdhessünk, de attól, még nem kell, hogy a múlt eseményei, csalódásai sötétségben tartsanak, attól, ami sokkal szebb, fényesebb. Nem várom el senkitől, hogy megértse mit hogyan élek meg, nem is akarnám, mert azt akarom, hogy ezt senki ne tudja, és csak néhány embernek mondom el, hogy valójában ki is vagyok. Ez pedig nem attól függ, hány éve vagyunk barátok, hanem attól, hogy most már újra képes vagyok bízni, és elhiszem, hogy csak jobb jöhet, mert minden jól kell, hogy végződjön; ha még nem jó, akkor még nincs vége...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése