szeged...

elmondhatom, hogy osztálykirándulás volt a javából! :D 

örült volt, görbe volt, talán nagyon is, de óriásit szólt, mindannak ellenére, hogy itt-ott születtek negatív pontjai ennek a történetnek is. de kérdem én, melyik sztorinak nincsenek? na ugye! mindnek van, maximum nem hangoztatják őket. éppenséggel ezeket sem fogjuk osztályon kívül engedni, legalábbis elég nagy az esély arra, hogy nem, de persze néhány pletykás száj mindig ott lesz majd. ami azt illeti, lehet nekem is félnem kéne ezektől a szájacskáktól, de a saját fekete foltom már nem érdekel. tettem, amit tettem, és felvállalom, mert ha nem is vagyok büszke rá, már a múltam része, s nem tudom megváltoztatni! ez van...

na, de hogy kicsit részletezzem is - nem kell aggódni, a mocskos kis részleteket nem teszem közzé, legjobb esetben csak utalni fogok mindenre :P

pénteken lehúztunk még négy semmire se jó órát a suliban, aztán elindultunk a Nyugatiba, ahonnan vonattal indultunk neki a 2 és negyed órás útnak. négy környékén már Szegedet szálltuk meg, és indultunk  a szálláshoz, amit páran már ismertünk, mivel előző sulikkal voltunk már ott osztálykiránduláson. semmi gond nem is volt, a normális nehézségi szinttel megtaláltuk a szállást, eligazodva az ismeretlen városban, majd egy szobafoglalás és egy lecuccolás után megvacsiztunk, aztán kimentünk a városba, megnézni milyen is az a borfesztivál. az este végére egy kocsmához lyukadtunk ki, ahol nagyjából mindenki iszogatni kezdett, és a társaság jó része be is csípett - köztük én is :'d aztán visszaértünk a szállásra, ahol a részegedés miatt a legtöbben lelkibajosakká váltak, és mindenkit elkapott a lelkizési láz! azt hiszem, ennek a napnak a fénypontja, hogy kibékültem több olyan emberrel is, akivel eddig a kapcsolatom elég hadi lábon állt. de persze ezek mellé az apropók mellé nyilván kellett társulnia némi borzalomnak is. ezt azért így nem állítanám, mert ugyan nem fogom mindenkinek büszkén mesélni, viszont bánni csak a helyzetet bántam meg. ez az én sötét pontom az osztálykiránduláson.

másnap aránylag korán keltem, illetve keltünk, mert nem csak én, és egy gyors fürdés után elmentünk reggelit vásárolni a többieknek, aztán délután bementünk megint a városba, elmentünk szeged másik végébe kajálni a Don Pepe Pizzériába, ahol pedig újra rájöttem, hogy mennyire szeretem azt az osztálytársamat, aki örökölni fogja ezt az étteremláncot. Mintha csak egy maffiafőnök lenne, intézett el mindent, ami nem tetszett neki, vagy mi szóvá tettük. befejeztük a kajálást, elmentünk a Dómhoz, ahová egész konkrétan benéztünk, majd szinte fordultunk is ki. túl sokszor láttam már ezt is, hogy érdekeljen így... szabad programot kapván elmentünk megint a borfesztre, ahol vettem baglyos fülbevalót *-* - nagyon aranyos *-* -, aztán visszaindultunk egy óra múlva a szállásra kajálni. ezerszer tettük meg a távot Új-Szeged és Ó-Szeged között, de megérte, ebben nem kételkedem. :D este, mivel BL-döntő volt újra kimentünk a városba, ahol a társaság kettészéledt, s mi (lányok) elmentünk a fesztre ismételten, ahol a szépségkirálynő-választást megelőző hip-hop fellépés volt éppen. eszméletlen jók volt, és nagyon is jó mixekre nyomták. engem mindenképp meggyőztek! utána, hogy az ötletemet meg is valósítsuk, elmentünk fagyizni, majd az eperborért is, amit még délután kóstoltunk. amint megvolt összeszedtük magunkat és elindultunk vissza a szállásra. páran leváltak rólunk és mentek a meccsnéző csapathoz, mi azonban eltökéltük, hogy megalapozzuk a későbbi hangulatot. az eleje jól indult, egy kis eperbor, egy kis vodkanarancs, meg egy picurka pezsgő. én speciel kellemesen éreztem magamat. aztán megint jött az a fránya bor. a péntek estémre is az nyomta rá a bélyegét. itt ismét lelkiztem egy jó másfél órát, aminek kifejezetten örültem, aztán mire már leesett, hogy mennyit ittam, sajna késő volt. utólag kiderült azonban, hogy én voltam a legkisebb gond, ugyanis volt, aki rosszullétében nem csak magát és szobáját, hanem társait is sikerült lehánynia... és ez volt a végszó az estére. később, még magánpartit nyomtunk ketten a szobában, aztán meg jött a magány az álommal. 

sokáig sikerült aludnom, de ezzel nem voltam egyedül. utolsó nap délben, mielőtt elindultunk volna ismét a városba, megkaptuk a fejmosást és a lebaszást a viselkedésünkért, majd távoztunk a szállásról. aki akart elment kajálni, aki nem, az várta a többieket. én az előbbiek közé tartoztam, ugyanis nem sok mindent sikerült reggeliznem, nem mintha akartam volna. miközben a vonathoz igyekeztünk viszont megkaphattam azt is, ami a legjobban fájt, annak ellenére, hogy nem mutattam ki. egy tőrdöféssel ért fel, hogy az egyik barátnőm, akire igazán számítottam volna éppen a hátam mögött tárgyalt ki engem, mindezt ráadásul szemrebbenés nélkül. addigra ráadásul a sírás határára kerültem. mondjuk úgy, hogy nem volt felhőtlen a hazautam, pedig annak gondoltam a visszaindulás pillanatában. akkor megint azt éreztem, hogy nincsen fix pontom - mert a legjobb barátnőm nem jött el a kirándulásra -, és megint csak csapódom ide-oda. egy rövid időre azon is gondolkodtam, hogy lehettem annyira naiv, hogy bízhatok több emberben is egyszerre. aztán rájöttem, hogy nem érdekel. nem számít. vagyis... de számít, de nem kapja meg senki azt az örömöt, hogy szenvedni lásson. akár kívánja nekem, akár nem.

Pestre érve először Pomázra indultam, aztán meg elindultam nagy sokára haza is. 

hosszú hétvége volt, hosszú és elég görbe, de azt kell mondjam megérte! talán még most sem pihentem ki teljesen, de így a jó, és hiszem, hogy ezeknek a dolgoknak mind meg kellett történniük. :)