2012. július 7., szombat

koncertek...

az elmúlt héten nem tudtam írni, de már akartam, mivel az elmúlt hétvégén az egyik barátnőmmel Kisorosziban voltunk szombat és vasárnap esténként, ugyanis Duna ünnep volt. szombaton Demjén Ferenc koncertre mentünk, én inkább csak Kitti miatt, mert nem rajongok igazán Demjénért, de megérte már csak azért, mert hiányzott, hogy a barátnőmmel menjünk valamerre. aztán vasárnap este jött az Edda Művek a faluba. egyértelmű, hogy mennünk kellett :D még általános suliban szerettem meg nagyon, és látványos volt a különbség a két koncert között, hiszen Demjéntől talán, jó indulattal öt számot ismertem, az Eddától meg ha hármat nem, akkor is sokat mondtam. korábban mentünk, hogy bejussunk az első helyre a 8-kor kezdődő koncertre, ami... hát, el is indult, csak éppen nem az Eddával, és ez egy picit bosszantó volt. ugyanis a Pataki Művek jelentek meg (most már tudjuk, hogy létezik ilyen is xD), akiknek Pataki Attila fia volt az énekesük. a srác hangjával nem volt baj, még a zenével sem, amit játszottak, na de a szöveggel, aminek semmi értelme nem volt, és a mutogatással, amit nem lehet szerintem minősíteni. ez utóbbiak elég borzasztóvá tették a dolgokat. persze mi, Kittivel halálosan jól szórakoztunk, mi is mutogatni kezdtünk, sírtunk a röhögéstől :D erre nem voltak szavak xD két hatalmas megszólalásunk volt, az előbb említett mutogatás, ami Kittitől származó ötlet volt a következő szövegre: "Legyen úgy, ahogy te, legyen úgy, ahogy én, legyen úgy, ahogy mindenki akarja!" erre Kitti csak annyit mondott: Akkor most menj le a színpadról! ez előtt alkottam én is, amikor is a Pataki Művek az Érj hozzám című száma ment, és az énekes azt találta énekelni, hogy "Érj hozzám!" én erre finoman megjegyeztem a barátnőmnek: "Inkább nem..."
mindezek után végre elkezdődött negyed tízkor a valódi koncert, és megjött az Edda. nos igen, annak ellenére, hogy Pataki a politizálásával sok mindent elbaszott az utóbbi időben, én, hasonlóan Ákoshoz, a magyar zene egyik ikonjának tartom. nem csak azért, mert régóta együtt van ez a csapat, sokkal inkább azért, mert generációk kedvence. ha akkor valaki körülnézett a kisorosziban összegyűlt tömeg, akkor azt látta, hogy a nagymama, nagypapa korú idősektől az éppen iskola kezdő 7-8 évesekig mindenki ott volt. nos igen, Patakiék tudnak valamit, és még nem is beszélünk arról, hogy mekkora buli volt ez az egész, hogy milyen show-t csináltak, és milyen tombolás volt mindegyik számra. mi nagyon jól éreztük magunkat, és kétségtelenül megérte elmenni.

ünnep oly szép, a gyertya, ha ég,
a szeretet asztalánál ott ülünk mindannyian.
hó és hideg, de a szándék meleg,
a kevés is több lesz, ha a szíved adod bele.
együtt így jó, nincs is rá szó,
nem lehet papírra írni, egyszerűen érezni kell!


2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszik! :D
    egyébként már pár napja járt ez a fejembe hogy: "Legyen úgy, ahogy te, legyen úgy, ahogy én, legyen úgy, ahogy mindenki akarja!" és egyszerűen nem tudtam hova tenni... most rákerestem és itt találtam rá, miután elolvastam le is esett, hogy én ezt tavaly hallottam Egerben szintén EDDA koncert előtt :D
    idén már voltam 3 EDDA koncerten és eszméletlen, hogy mit bír ez az ember és persze a többiek is. bár már lehet rajta látni hogy fárad, de eszméletlen energiával bír :D
    És ahogy mondtad minden korosztály megtalálható a koncerteken, olyat adtak, mondhatni a világnak, amit nem felejtenek el egyhamar az emberek és ez nagy dolog! többek között ezért is vagyok nagy rajongó! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. örülök, hogy tetszett :D
      kicsit irigyellek a 3 koncert miatt, de majd csak eljutok én is, megint.
      teljesen igazad van, ők alkottak valamit, valami maradandót, amit az újabb magyar zenészek/énekesek nem nagyot tudnak utolérni sem.

      Törlés