nem hiszem, hogy ezt a könyvet be kell mutatni bárkinek, hiszen az elmúlt nyár óta bestsellerként söpört végig a világon mindenfelé. A szürke ötven árnyalata. egy új trilógia első kötete. egy felnőtteknek szóló tartalmú könyv. igen, lecsupaszítva a szado-mazó szexről szóló könyv. de azért van történet is, ami élővé és lélegzővé teszi az egészet.
tagadni sem tudnám, megmozgatta a fantáziámat a könyv, bár nem merem hangosan kimondani, hogy mindent bevállalnék úgy, mint ahogy a főszereplő lány teszi ezt meg. azonban azt el kell ismernem, hogy Christian Grey-nek ezer örömmel vetném alá magamat. igen, ennyi perverzió bennem is van.
arról pedig még nem is volt szó, hogy egy kicsit rávilágított arra a könyv, hogy a félelmeink valóban csak a fejünkben léteznek. és ez így van. eddig is tisztában voltam vele, de csak mióta elolvastam, azóta fogtam fel teljesen.
nem mondom el a történetet, nem fogom bemásolni sem az eredeti ajánlót. ennyi, amennyit itt írtam vagy felkelti az ember érdeklődését vagy elkönyveli, hogy aki olvassa az mélyen olyan perverz, amilyen a főszereplő (igen furcsa, számomra érthetetlen vélemények is keringenek a műről). lehet még túl fiatal vagyok, és azért gondolom ezt egy bizonyos pontig normálisnak, de azt hiszem, ez így jó. nem szeretnék besavanyodott negyvenes lenni később, aki csak csöpögős szerelmi sztorikat olvasott egész életében, és nem próbált ki semmit. nem, azt a saját önbecsülésem nem bírná ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése