eddig nem nagyon voltam képes még csak rágondolni sem, mivel elég siralmas lett az írásbelim és természetesen a szóbelim sem lett meg. egyszóval megbuktam. amikor szembesültem ezzel, egyszerűen sírva fakadtam és az egész estém zokogással telt. a végén még Virágot is felhívtam, mert nem bírtam, és el kellett valakinek mondanom, valakinek hallania kellett, hogy sírok. nem tudom miért, de ő mindig képes megnyugtatni. egy időre most is sikerült neki. bár az érzést nem tudta eltüntetni, azt, amit még most is érzek, de ez egyáltalán nem az ő gondja, tulajdonképpen csak engem igazolt ez is. mert miért is menni olyan könnyen? túl jó lett volna, ha elsőre minden flottul megy, sikerül a vizsga és januárban már a kezemben lett volna a bizonyítvány. de nem. végül is nem én vagyok az, akinek mindig minden egyszerű. nem, az a barátnőm, Kitti. ahogy én látom, neki sok esetben még csak nem is kell küzdeni, hogy menjen neki valami. nekem nincs olyan pillanatom, amikor ne kellene megerőltetnem magamat. most is, nem akarok megint sírni, de ez komoly erőbefektetéssel megy csak, hogy visszafojtsam a könnyeimet...
mindegy... majd újra neki futok a nyelvvizsgának, ha elég erősnek érzem majd magam, hogy egyáltalán neki fogjak. addig még úgyis meg kell néznem a mostani írásbelimet, mert tudni akarom, mit csesztem el. nem tudom, hogy fogom kibírni zokogás nélkül, lehet majd megkérem Virágot, hogy jöjjön el velem, és rám szóljon, ha el akarna törni a mécses.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése