2012. december 4., kedd

óg szalagavató...

már november eleje óta vártam ezt a napot, ami annyi előkészületet vett igénybe és végül is összejött, és ezért nagyon boldog voltam. rakjuk csak össze: csodálatosan szép ruha + legjobb barátnők + tánc + pletyka + eszeveszett hideg + idegesség + alkohol + haverok + fáradtság = egy nagyon jó kis buli! :D
nem tudom azt mondani, hogy életem legjobb estéje volt, mert őszintén, volt már bőven jobb, de azért úgy összességében nem volt rossz. 
vasárnap délelőtt miután felkeltünk Virággal elkezdtük magunkat összeszedegetni, és kettőre átmentünk Kittihez, hogy be is fejezzük ezt, majd elinduljunk. életünk legnagyobb butasága volt mínuszban elindulni ruhában, nylon harisnyában és elegáns cipőben, de basszus, megvettük a ruhánkat, nehogy már ne vegyük fel! így végül fagyhalál közeli állapotban értünk be Pestre, a SYMA Csarnokhoz, ahol a szalagavatót tartották. a szokásos dolgok voltak, igazgatói beszéd, szalagtűzés, keringő, osztálytáncok és persze a baromságaink. mert azokat ugye nem lehet kihagyni. végül keringőztem is pár emberrel, Csavarral, Gyurival és Mező tanár úrral is (megjegyzem mire az afterre értem, már mindenki arról beszélt, hogy én smároltam a legelőször említett sráccal :'D kár hogy csak egy kézcsók volt, de az nagyon is hatott rám *-*). persze Virág hangulata megint elromlott és ingadozó volt az egész este alatt, ehhez viszont már hozzászoktam és nem is nagyon érdekelt. mindezek után elmentünk egy közeli kajáldába, mert majd meg haltunk, olyan éhesek voltunk. ekkor Kitti és Bogi leszakadt rólunk, mert ők már a buliba akartak menni, mi (Virág, Beni, Nati, Johi, Lívi, Anna) viszont még alapozni akartunk, hiszen volt nálunk kicsivel több mint egy liter tequila. előkerült a só és a citrom, majd körbejáratva a piát szép lassan kezdtük elfogyasztani. végül sikerült elérnünk az utolsó metrót. még szerencse, hogy elértük, különben igen kellemetlen helyzetbe kerültünk volna Budapest kellős közepén. a villamost már lekéstük, de semmi nem volt veszve, hiszen "csak" negyed órát kellett sétálnunk a jeges szélben, hogy megérkezzünk a buliba. kisebb problémába ütköztünk, amikor a ruhatárhoz kerültünk, ugyanis hatalmas sor állt, azért hogy letehesse a kabátját és a táskáját. valószínűleg, ha korábban érkezünk nem is lett volna gond, de így is sikerült megoldani a dolgokat. egyetlen pozitívuma, hogy Dani elhozta a kocsiját. lepakoltunk, majd benyomultunk mi is a 4BRO bisztróba. éppen mire odaértünk Bogi már ment is: rosszul lett szegény, és érte jöttek a szülei. a hellyel egyetlen gondom volt, hogy pici volt egy after party-hoz, de azért nem volt rossz sem. kicsit heringparti feelingje volt, úgyhogy még szerencse, hogy nem félek a tömegtől, mert itt aztán "éreztük egymás közelségét". szinte mindenkivel táncoltam, akivel akartam, sőt még olyannal is, akivel nem gondoltam volna. az estém egyik fénypontja akkor volt, amikor Marci és Matyi közrefogtak és úgy táncoltunk. aztán persze ott volt a Virággal való táncolás is. értékeltem, hogy nem nézett levegőnek annak ellenére, hogy a pasija is ott volt. hozzáteszem Virágnak sikerült kiakasztania Fintát xD nagyon vicces volt. végül fél 4kor távoztunk, Virág, Dani, Beni és Nati kocsival mentek haza, Kitti, Peti, Johi, Anna, Lívi és én pedig a tömegközlekedéssel: busszal, hévvel, majd ismét busszal. Margit-hídnál közel jártunk megint csak a fagyhalálhoz, de végül az első hév életet mentve megérkezett és végre melegben voltunk. elaludtam hazafelé, ami nem csoda, mert 21 órán keresztül talpon voltam. ezután kialudtam magamat, reggel 6kor feküdtem le és rögtön el is nyomott az álom, aztán csak délután 3kor ébredtem ismételten. ennek ellenére nem éreztem magamat túlzottan kipihentnek, bár felszabadultabb lettem, ami már nagyon hiányzott. 
úgyhogy nem volt rossz :D viszont jövőre már mi jövünk! azért ez ijesztő, mert én még nem akarok elmenni a gimiből. nem annyira rossz az, csak ne kellene ennyit tanulni ><"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése