szerelmes lettem ebbe a városba, még ha borzalmas is volt az idő, és elég sok bosszantó, sőt dühítő apróság történt. mindezektől eltekintve hihetetlenül megszerettem Prágát, Csehországot, és bevallom még a nyelv is megtetszett, szóval ha úgy adódik, akkor lehet, hogy csehül is megtanulok.
a szerda déli indulás aránylag simán lezajlott, senkivel nem volt gond - meglepő módon. az út viszont kegyetlenül hosszú volt, bár ennek ellenére én nem sokat aludtam odafelé, talán egy órát, akkor is már a végcél előtt. meg kell jegyeznem, nem egyedül az osztály és a külsősök jöttek velünk, hanem néhány idős bácsi és néni. egy darabig egyáltalán nem volt gond velük, egészen addig, míg nem próbáltak megnevelni minket, annak ellenére, hogy semmi közük nem volt hozzánk. számomra ez hihetetlen bosszantó volt, mert örülhetnek, hogy eljöhettek velünk buszon. az biztos, hogy ha legközelebb ilyen lesz, inkább fizetek egy pár ezer forinttal többet, de ilyen emberekre nem vagyok kíváncsi.
az osztályfőnökömmel és az osztályommal is voltak kivetni valók, amiket már csak azért nem írok meg részletesen itt, mert annyira evidenciális minden, hogy szót sem érdemelnek.
a Prágában töltött négy nap alatt bejártuk a várost, ami számomra kicsit olyan volt, mint a régi Budapest, de valahogy mégis eltért az itthoni, városi hangulattól. rengeteget nevettünk, és hihetetlen jól jött ki, hogy nem kellett egy nagy szobában nyomorognunk, hanem csak hárman voltunk: Virág, Bogi és én. Kitti párszor átjött hozzánk, leginkább fürödni, de azért beszélgetni is :D a második este őrületes témáit és röhögését pedig sosem fogom elfelejteni.
a rengeteg eső mellett azért volt egy szép, kellemes esténk is, amikor hajnal egyik jártuk a várost, aztán egy sör után indultunk haza. igazság szerint ez volt az egyetlen alkalom, hogy alkoholt ittam kint. a tavalyi osztálykirándulás után úgy gondoltam, talán nem árt egy kicsit visszavennem, még akkor is, ha Szegeden éppen olyan jól éreztem magam alkoholmámorban, mint Prágában józanul.
ez volt az én Prágám, sok képpel tértem haza, leginkább azt hiszem, mégsem maga a város maradt, hanem Kutná Hora, ahol a csonttemplomot is megnéztük. nem mindennapi, ez egészen biztos. néhány emlék maradt meg, egy kés, két poháralátét, meg néhány apró szuvenír, amit nálunk biztosan nem lehet kapni. megérte elmenni, és azóta is visszavágyom oda, akár az osztállyal, akár csak egyedül vagy a családommal, esetleg a barátaimmal. visszamennék, és el sem jönnék talán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése