hogy őszinte legyek, magamon észre sem vettem, hogy felnőttem, mert a gimivel együtt az a mókuskeréknek nevezett napi rutin is eljött, ami előtte nem, és szép lassan egyre kevesebb időm maradt arra, hogy kicsit kikapcsolhassak, mérlegelhessek. furcsa összjátéka az életnek, azt hiszem, hogy minél több idő telt el, annál inkább jobb lett a kapcsolatom az unokatestvéreimmel, főleg az idősebbel. akkor vettem igazán észre az idő múlását, amikor már nem csak arról beszélgettem vele, hogy milyen poén volt a haverjaival lenn a téren focizni, hanem már komolyabb, felnőtt témákról is. először, azt hiszem, meg is lepődtem, talán azért is, mert pont akkor legalább egy fél éve nem is láttam őket, és még a 14 és 12 éves két kiskölyök képe élt bennem. csak közben elmúlt jó pár hónap, és sokkal érettebbek lettek, mindketten.
ezen a hétvégén pedig már el is ballagott a nagyobbik unokatesóm, igazából hatalmas szerencsével, de lényeg, hogy pótvizsgák és minden egyéb gyönyörűség nélkül megúszta a dolgot. pár órát náluk töltöttünk, miközben beszélgettünk az unokaöcséimmel, meg játszottam az unokahúgommal. újra sikerült a nagyobbiknak meglepnie, mikor egyszer csak rágyújtott, majd közölte, hogy 2 hete hivatalosan dohányzik. persze, jobb így, hogy tudják a szülei is, de nekem fura volt. mindenesetre azért megnyugtató volt azt hallani tőle, hogy drogozni nem akar, mert az milyen gáz már. talán túl gyorsan is el kellett jönnünk, mert nagyon jó volt velük beszélgetni, tényleg mint három komoly, fiatal felnőtt, nem mint három gyerek. jó lenne velük csak úgy találkozni, és elmenni valamerre, beülni valahová és beszélgetni. na jó, talán még várok egy-két évet, hogy senki ne szólhasson be, de mindezt tényleg szeretném.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése