el sem hittem volna, ha pár hónappal ezelőtt valaki azt mondja: túl leszek rajtad. de most... most nem érzek fájdalmat, nem agyalok a történteken, nem utállak, amiért nem az én kezemet fogod meg. bevallom, amikor először megláttak tegnap, hihetetlenül kínosnak gondoltam az első újra-találkozást és egyáltalán nem akartalak látni, húzni akartam, amíg csak lehetett. de te keresztbe húztad minden számításomat, és megjelentél a barátnőddel a suliban. elkísérted a pótvizsgáira, mert jó fej vagy és szereted. el sem hinnéd, hogy ezt mosolyogva mondom ki, és örülök, mert boldog vagy. júliusban, amikor bevallottam mindent és kiadtam magam neked, a tudat, hogy nem vagy az enyém, gyilkos volt. aztán túlléptem mindezen. igen, talán mégis csak kínos ez az egész egy kicsit, de legalább képesek voltunk köszönni egymásnak, és ez számomra hatalmas lépés. egyszerűen elképesztőnek tartom, hogy majdnem három év után azt tudom mondani, hogy ha boldog vagy azzal a lánnyal, akkor jó neked. és nem rá vagy rád vagyok irigy és dühös, hanem arra, ami köztetek van, mert az valódinak tűnik, még így kívülről is. tudod, még egy kicsit azért, azt hiszem, piszkálni fog, mert te voltál az első igazán nagy szerelmem, aki sajnos mindezt nem viszonozta, de nem fogom kisírni már a szemem, nem nézek gyűlölködve a barátnődre, és nem állnék le veled sem üvöltözni, hogy "hahó, ezerszer jobban kellesz nekem, mint neki!". és tulajdonképpen ebben neked is nagy szereped van, mert ha azon a bulin nem úgy válaszolsz, ahogy, talán sosem léptem volna túl rajtad, és ezért még egy köszönömöt is megérdemelnél, asszem. szóval kösz, hogy néha akkora paraszt tudsz lenni. gyakorlatilag meg is üthettél volna, a hatás akkor sem lett volna más. felnyitottad a szememet, a helyzetemről, rólad és a nem létező "rólunk". nekem pedig pontosan erre volt a legnagyobb szükségem, nem pedig rád. szia!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése