Sírva nevettem mindvégig. Annyira, hihetetlenül jó volt. Felszabadított minden egyes pillanatban, még akkor is, ha nem mindig voltam boldog, vagy nem nevettem. Talán már évek óta nem éreztem magamat ennyire jól. Igazából nem történt semmi eget rengető dolog, csak éltem az életemet, és hagytam had történjenek a dolgok, de így volt tökéletes. Hagyni, hogy peregjenek a percek, elmúljon minden, amit el akartam eddig engedni, nyugodtan belesétálni olyanba is, aminek a következményeit kell most viselnem. De tudja meg mindenki, hogy leszarom a következményeket! Mert nem számítanak annyit, mint amit ez a három nap számított nekem. Egyszerűen így volt jó, és nem bántam meg egyetlen pillanatot sem. Azt sem, hogy a szüleimnek nem tetszett. Az egész tökéletesebbnél is tökéletesebb volt! Leírhatatlan! most is képes lennék sírni a boldogságtól, pedig már csak egy emlék, ahogyan ezek a sorok is azokká vállnak nemsokára. És mégis... kitörölhetetlen, megváltoztathatatlan, feledhetetlen!
Pénteken a suliban a haverokkal; szombaton a legjobb arcokkal, akik léteznek a földön, és egy világot - komolyan egy világot - adtak nekem; vasárnap meg itthon, nyugiban rpgzni, egy olyan játékot lejátszva, amilyen már rég nem volt. *-* Csodálatos volt, minden pillanat veletek! Imádlak titeket, mert képesek vagytok boldoggá tenni, még ha nem is mutatom ki sehogy sem. Komolyan fogalmam sincs, mi lenne velem, ha nem ti lennének a barátaim. :"D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése